Megoldatlan marad a bűntények többsége

A statisztikák szerint a rendőrségnek a városrészek 84 százalékában egyetlen egy lopást sem sikerült kinyomoznia, a vizsgált 32 ezer városrésznek pedig közel felében nem sikerült megoldani a betöréses ügyeket.

NAGYVILÁG 2022. AUGUSZTUS 10. 13:52

A brit rendőrség egyre kevesebb bűnügyet old meg. Miközben mémek és viccek miatt tartóztatnak le embereket, és tízezreket bélyegeznek meg az úgynevezett nem bűncselekménynek minősülő gyűlöletcselekmények felelőseként, addig a vagyon elleni, valamint az erőszakos és szexuális bűncselekmények feltárását egyre inkább elhanyagolják, írja a Breitbart. Egy nemrég nyilvánosságra került statisztika szerint az elmúlt három évben

a különböző városrészek mintegy 84 százalékában egyetlen lopást sem sikerült megoldania a rendfenntartóknak.

„A lopások megoldását a helyi rendőrségeknek kenni-vágnia kellene. Sokunk számára a lopás bejelentése lesz az első és egyetlen kapcsolatunk a helyi rendőrséggel, és a válasz formálja a rendőrségről és annak hatékonyságáról alkotott benyomásainkat” – mondta Dame Vera Baird, Anglia és Wales áldozatokért felelős biztosa.

„Azzal szembesülve, hogy a gyanúsítottak ilyen alacsony arányban kerülnek azonosításra, kevesek ellen emelnek vádat és még kevesebb embert büntetnek meg, sok áldozat elgondolkodik azon, hogy vajon a lopást dekriminalizálták-e az utóbbi időben, és úgy érzik, hogy az áldozatok egyre inkább magukra maradnak, miközben a tolvajok büntetlenül követnek el bűncselekményeket” – tette hozzá.

Sir Mike Penning, a Konzervatív Párt parlamenti képviselője, aki korábban David Cameron igazságügyi- és rendészeti államtitkáraként dolgozott, úgy véli, hogy a felelősségből a koronaügyészségnek (CPS) is ki kell vennie a részét, azonban azt mondta, hogy a rendőrség részben azért tesz kevés erőfeszítést a lopások visszaszorítására, mert tudják, hogy a CPS-t nem érdekli a dolog, és ha be is viszik őket a bíróságra, alig kapnak büntetést.

A rendőrség azonban nem csak a lopások felderítését hanyagolja el, a Telegraph egy másik, betöréses lopásokról szóló elemzése szerint az általuk három év alatt vizsgált 32 000 városnegyed közel felében egyáltalán nem oldották meg a betöréses lopásokat, és a hatóságok néha még arra sem vették a fáradságot, hogy egyáltalán rendőröket küldjenek a bűncselekmények helyszínére.

A betörésekkel kapcsolatos bűncselekmények terén elért gyenge teljesítményt nem ellensúlyozza az erőszakos bűncselekmények felderítési rátája sem. A rendőrség által regisztrált nemi erőszakok, szexuális bántalmazások és az elkövetett erőszakos cselekmények száma a legmagasabb 2002 óta, amikor is elkezdték az összehasonlító nyilvántartást vezetni.

NAGYVILÁG

Címkék:

police, statistics, united kingdom