Minden harmadik franciának van drogfogyasztó ismerőse

Minden harmadik franciának van drogfogyasztó ismerőse

Egy felmérés szerint a franciák 33 százaléka ismer olyan embert, aki alkalmanként vagy rendszeresen fogyaszt kábítószert, a fiatalok körében ez az arány még magasabb. Franciaországban az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt a kábítószerfogyasztás, kokainból például egy év alatt duplájára nőtt a hatóságok által lefoglalt mennyiség.

NAGYVILÁG POLITIKA 2023. FEBRUÁR 24. 13:18

Robbanásszerűen megnőtt Franciaországban az utóbbi pár évben a kábítószerfogyasztás. A CSA Intézet a CNews megbízásából készített egy felmérést, mely szerint minden harmadik francia lakosnak van olyan ismerőse, aki vagy alkalmanként, vagy rendszeresen fogyaszt drogot, legyen szó akár kannabiszról, kokainról, heroinról, crackről vagy ecstasyról.

A megkérdezett nők és férfiak esetében nagyjából egyforma azoknak az aránya, akiknek van kábítószerrel élő ismerőse, a megkérdezett nők 34, a férfiak 32 százaléka ismer drogfogyasztó személyt.

A felmérésből az is kiderül, hogy a francia fiatalok jobban ki vannak téve a kábítószernek, mint az idősebb generáció tagjai. A 18 és 24 év közöttiek fele ugyanis úgy nyilatkozott, hogy ismer olyan személyt, aki drogot fogyaszt. A 35 és 49 év közöttiek esetében ez az arány 34 százalék, míg az 50 év felettieknél jóval alacsonyabb, mindössze 25 százalék.

A magasabb társadalmi, illetve szakmai kategóriába tartozó franciák 40 százalékának van rendszeres vagy alkalmi drogfogyasztó ismerőse. A megkérdezettek politikai hovatartozását illetően az látszik, hogy a zöldpárt szavazói körében 44, a kormánypárt szimpatizánsai esetében pedig 43 százalék azoknak az aránya, aki rendelkezik drogfogyasztó ismerőssel. A Republikánus párt és a szocialista párt támogatói között ezzel szemben egyaránt 27 százalék ez az arány.

A felmérés rávilágít, hogy a kábítószer-használókat ismerő franciák 51 százaléka tapasztalta már, hogy a droggal élő ismerőse valamilyen tudatmódosító szer használatát követően volán mögé ült, ez az arány 54 százalék a 25 és 34 év közöttiek, valamint az 50 és 64 év közöttiek esetében, az alacsonyabb társadalmi rétegbe tartozó válaszadók körében pedig 58 százalék.

A felmérésből az is kiderül, hogy a kannabisz messze a legszélesebb körben használt kábítószer Franciaországban, mind a felnőttek, mind a kamaszok körében. A kábítószerfüggőség francia megfigyelőközpontjának (OFDT) adatai szerint 2021-ben a 18 és 64 év közötti felnőttek 47,3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy már fogyasztott kannabiszt élete során. Ennél is meglepőbb, hogy nagyjából minden tizedik felső tagozatos általános iskolás szívott már füvet, ugyanis a francia kiskamaszok 9,1 százaléka is találkozott már a kannabisszal.

Franciaországban a kokain a második legtöbbet fogyasztott kábítószer a kannabisz után, a 18 és 64 év közöttiek 5,6 százaléka találkozott már ezzel a kábítószerrel élete során. 2020 óta egyébként meredeken emelkednek a franciaországi kokainfogyasztás mutatói, derül ki a France Info cikkéből. A lap kiemeli, hogy 2020 és 2021 között megduplázódott az országban a hatóságok által lefoglalt kokain mennyisége.

A francia Adó- és Vámigazgatóság oldalán közzétett adatok szerint 2021-ben 30 százalékkal több kábítószert foglalt le az előző évhez képest, míg 2020-ban 88,72 tonna drogot foglaltak le, addig 2021-ben 115,4 tonnát. Ugyanez a kokain esetében 2020-ban 9,06 tonna volt, 2021-ben pedig 18,62 tonna.

A hatóságok az utóbbi időben rendkívül komolyan veszik a közúti ellenőrzések során a drog fogyasztásának vizsgálatát is, szisztematikusan alávetik a sofőröket annak a nyálvizsgálatnak, mellyel kimutatható, hogy az illető fogyasztott-e drogot, különös tekintettel a kokainra.

A megugrott kokainfogyasztásra és az annak betudható közúti balesetekre Gérald Darmanin belügyminiszter is reagált. Twitter-bejegyzése szerint ezentúl elnézőbbek lesznek a hatóságok az enyhe kihágások elkövetőivel, például kap öt büntetőpontot az, aki 5 km/h sebességgel lépi túl a sebességhatárt és megértőbbek lesznek a rendőrök azokkal szemben, akik munkába sietnek, ugyanakkor bevonnák a vezetői engedélyét annak, aki alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt ül a volán mögé, mert potenciális veszélyforrások.

 

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

cocaine use, drugs, france, gerald darmanin, survey