Nehéz év lesz 2023 a Moody's vezető közgazdásza szerint

A Moody's vezető közgazdásza úgy véli, a 2023-as év nagyon nehéz lesz az Egyesült Államok számára. Számításai szerint nőni fog a munkanélküliség, lassulni fog a munkahelyek számának növekedése, és az infláció megfékezése is kivívást fog okozni a kormánynak.

NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 26. 10:02

2023 „elég kemény év lesz” Amerika számára, mert még nem lesznek érezhetők az Egyesült Államok Központi Bankja (Fed) által tett intézkedések, lassulni fog a munkahelyek számának növekedése, a munkanélküliség pedig emelkedni fog. Erről a Bloomberg TV Balance of Power című műsorának vendégeként, Mark Zandi, a Moody’s Analytics vezető közgazdásza beszélt.

Zandi szerint elég csak a vállalatokra gondolni. Mint mondta, „6-12 hónappal ezelőtt még mindenki kézzel-lábbal kereste, és vette fel a munkaerőt. A betöltetlen állások rekordmagasságban voltak. Ezt a hajót nem lehet gyorsan megfordítani. Ezért úgy gondolom, hogy látni fogunk némi mérséklődést a munkahelyek számának növekedésében, ez a tendencia pedig gyorsulni fog a jövőben”.

A vezető közgazdász szerint elérkezett „az igazság pillanata” az inflációval kapcsolatban, ugyanis – mint mondta – a Fed mindent meg fog tenni az infláció kordában tartásáért, amit előbb utóbb el fognak érni. „Úgyhogy szerintem 2023 egy elég kemény év lesz. A munkahelyek számának növekedése biztosan lassulni, a munkanélküliség pedig növekedni fog. De mire az elnökségért folyó kampány megkezdődik, a gazdaság visszatér a normál állapotába.”

A pozitívum, hogy az októberi CPI-jelentés szerint az éves árnövekedés a júniusi 9,1 százalékos csúcsról 7,7 százalékra lassult, ami a szakértő szerint újabb bizonyíték arra, hogy az infláció elérte a csúcspontját. Zandi előrejelzése szerint az infláció azonban csak 2024-re esik vissza a 2 százalékos célértékre.

A 2008-as pénzügyi válságra elsőként figyelmeztető szakértő a 2023-as recesszió esélyét 50 százalékra tette. Úgy véli azonban, hogy lehetséges, hogy a központi bank egy kis szerencsével meg tudja akadályozni a válság elmélyülését.

Az amerikai gazdasági kilátások egyik kulcstényezője a lakáspiac, ahol a kereslet összeomlott, mivel a 30 éves fix jelzáloghitelek kamatlába az egy évvel ezelőtti 3 százalékról 7 százalékra emelkedett. A kereslet most a világjárvány legrosszabb időszakában tapasztalt szint alatt van, értékelte Zandi, megjegyezve, hogy legutóbb 2008-ban lehetett hasonló visszaesést látni a lakáspiacon. Idáig kell visszatekinteni, hogy hasonló visszaesést lássunk.

„Vannak azonban lényeges különbségek 2008 és a jelenlegi helyzet között. A legutóbbi összeomlás során az árcsökkenés az ország néhány pontjára koncentrálódott, de 2023-ban minden államban csökkenő árakkal kell számolni” – mondta.

2008-ban egyes piacokon az ingatlanárak akár 90 százalékkal is zuhantak, ami a nemfizetések és elárverezések hullámát indította el. De jövőre Zandi szerint ez nem fog megtörténni, részben azért, mert a világjárványos lakáspiac árai sok amerikai számára megfizethetőek voltak.

„Arra számítok, hogy az árak 10 százalékkal csökkennek majd. Ez az én alapvonalam. Ezt korrekciónak tekintem, nem összeomlásnak. Ez nem 2008, 2009, amikor az árak átlagosan országszerte 25-30 százalékkal estek” – jegyezte meg Zandi.

NAGYVILÁG

Címkék:

economy, moody's, recession, united states of america