Nem hozott győztest a montenegrói elnökválasztás első fordulója

Nem hozott győztest a montenegrói elnökválasztás első fordulója

Egyik jelölt sem tudta megszerezni a szavazatok több mint felét a montenegrói elnökválasztás első körében. A második fordulóba Milo Dukanovic jelenlegi köztársasági elnök, illetve az Európa Most mozgalom képviselője, Jakov Milatovic jutott be. Dukanovic a voksok 35, míg Milatovic azok 29 százalékát szerezte meg. A harmadik helyen zárt a korábban sokak által esélyesnek tartott, s megbékélést kínáló Andrija Mandic, aki 19 százalékot szerzett. A szerbbarát Demokratikus Front politikusa a választások estéjén arra szólította fel híveit, hogy a második fordulóban, április másodikán Milatovicot támogassák.

NAGYVILÁG POLITIKA 2023. MÁRCIUS 20. 11:59

A második körben is győzelemre készül Milo Dukanovic

Milo Dukanovic nyerte a vasárnapi elnökválasztás első fordulóját. Magabiztosan várja a második kört.

„Győzelmet várok a második fordulóban. Bárki legyen az ellenfél, gyengébb nálam”

– nyilatkozta. Hozzátette: ismét egy átlátható, demokratikus folyamaton van túl az ország.

Dukanovic Európa-párti politikus, egyik legutóbbi interjújában úgy fogalmazott, hogy fő ellenfele a választásokon az a politika, amely Montenegró európai előrehaladásának jelenlegi megtorpanását igyekszik állandó helyzetté tenni. Az orosz-ukrán háborúban Kijevet támogatja, a konfliktus kitörésének évfordulóján a Twitteren megjegyezte: Montenegró szilárdan kitart Ukrajna és annak vezetése mellett.

Milatovic: ez egy egyenlőbb és igazságosabb Montenegró győzelme

Dukanovic továbbjutása borítékolható volt, a második hely kapcsán azonban az előzetes várakozások sem tudtak egyértelműt mondani: a Demokratikus Front jelöltje, Andrija Mandic és az Európa Most mozgalom képviselője Jakov Milatovic párharcából végül utóbbi került ki győztesen.

Milatovic is győzelemre készül.

„Ez mindazok győzelme, akik harminc éven át hordozták a szabadság fáklyáját, akiket diszkrimináltak, akiknek a gyerekei elmentek szerencsét próbálni, akik szegények voltak. Ez egy egyenlőbb és igazságosabb Montenegró győzelme” – mondta az eredmények ismeretében.

Hozzátette: a második körben politikai nyugállományba küldi Dukanovicot.

A szerbek dönthetnek a végső győztesről

A harmadik helyen végző Andrija Mandic a szerbbarát Demokratikus Front jelöltje, aki évek óta szorgalmazza, hogy országa lépjen ki a NATO-ból, korábban úgy nyilatkozott, hogy visszavonná Koszovó függetlenségének elismerését és megszüntetné az Oroszország elleni szankciókat is. A orosz-ukrán háborúval kapcsolatban most azt mondta, Montenegrónak ki kell maradnia abból.

Bár Mandic csak a harmadik helyen végzett, támogatói akár el is dönthetik majd az elnökválasztás második körét. A Demokratikus Front jelöltje ugyanis arra kérte az őt pártolókat, hogy Milatovicra adják majd le voksukat.

Mandicnak egyébként a szerb külügyminiszter is gratulált: Ivica Dacic azt mondta,

„A szerbek jelentik majd a döntő faktort a második fordulóban”.

Két hét múlva dől el, marad-e a poszton Dukanovic

A részvételi arány a vasárnapi voksoláson 64,06 százalékos volt, ami szinte megegyezik az öt évvel ezelőttivel, amikor a választásra jogosultak 63,92 százaléka járult az urnák elé. A második fordulót két héttel az elsőt követően, április 2-án tartják. A második körbe be nem jutó jelöltek támogatói tehát addig dönthetik el, Dukanovicot vagy Milatovicot támogatják, vagyis hogy kitartanak az eddigi államfő mellett, vagy esélyt adnak az új jelöltnek.

Montenegróban ez volt sorrendben a negyedik ilyen voksolás a függetlenség visszanyerése, illetve a nyolcadik a többpártrendszer bevezetése óta. 1990 óta az Adria-parti országban mindig a Dukanovic-féle Szocialisták Demokratikus Pártja adta a köztársasági elnököt. Filip Vujanovic 2003 és 2018 között három mandátumban töltötte be ezt a tisztséget, előtte és utána Milo Dukanovic volt az államfő.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

dukanovic, montenegro, votes