"Nem kérünk az egyre őrültebben száguldozó woke-cirkuszból" – mondja a magyar szakember

A magyar jogász "háromszoros világbajnok futama a progresszív bíróságon" címmel összegezte a véleményét a közösségi oldalán.

NAGYVILÁG 2023. MÁRCIUS 29. 11:38

Nelson Piquet-t, a Forma-1 korábbi háromszoros világbajnokát egy brazil bíróság 342 millió forintnyi bírság megfizetésére kötelezte. A döntés értelmében a befizetendő pénzt „a faji egyenlőség előmozdítására és az „LMBTQIA+” közösség diszkriminációja elleni küzdelemre kell fordítani.” – írja Szánthó, aki az Alapjogokért Központ főigazgatója is egyben. A bírák szerint ugyanis Piquet rasszista és homofób megnyilvánulásokat tett, mely „kollektív erkölcsi károkozás”. Szánthó Miklós szerint

az összeg picit magasnak tűnik. Még akkor is, ha a baloldali vezetésű országokban intézményi szinten preferált identitáscsoportok önbecsülését első blikkre valóban sértőnek tűnő szavakról van szó. Ám ha alaposabban megnézzük, akkor a sértés ténye nehezen azonosítható. Nagyon úgy tűnik, hogy az egyik esetben a „bűntett” csak a bírók progresszív szemüvegén keresztül látszik, míg a másik esetben a taláros testület a „gondolatbűnözés” tényállására kénytelen támaszkodni. A büntetés gigantikussága a woke és polkorrektség regisztrált élettársi kapcsolatából kinövő biciklitúltolások szimbolikus, de nem elszigetelt esete.

A szóban forgó, első, eljárás alá vont megnyilvánulásában az egykori autóversenyző egy ütközést elemezve azt találta mondani, hogy a „neguinho” szándékosan ment neki Max Verstappennek (aki Piquet lányának pasija), ezáltal súlyos karambolt okozva.

Az inkriminált „neguinho” nem más, mint Lewis Hamilton, akit a magyarok már jól ismernek nem csupán a BLM-es térdepléseiről, de a magyar gyermekvédelmi törvény elleni hangos és tudatlan kirohanásairól.

„Nos, ha megnézzük a „neguinho” portugál kifejezés eredetét – mint tették azt a sasszemű bírák –, akkor azt fogjuk találni, hogy az „kis négert” jelent. Ami alapján a bírók azonnal meg is állapították a „rasszizmus” igen súlyos bűnét, talán némileg elhamarkodva. Ugyanis ha megkapargatták volna – például az interneten igen népszerű Urban Dictionary weboldalán – a szó jelenlegi használatát a brazíliai portugálban, megtudhatták volna, hogy bőrszíntől teljesen függetlenül mindenki használja mindenki másra, kimondottan közvetlen, hétköznapi stílusban, mindenféle sértő szándék nélkül. Magyarban a helyes fordítása valószínűleg „fickó” vagy „arc” lenne. Vajon a tisztelt bírák miért gondolták, hogy Brazíliában mindenki a szleng valódi értelmében használja ezt a szót, és csak Piquet a rasszista? Vagy ezt sugallták az „emberi jogi szervezetek”, melyek beperelték Piquet-t?”

– tette fel a kérdést, majd így folytatta:

A másik esetben a 70 éves volt világbajnok arról értekezett, hogy a gyenge képességű (ő nem pont így fogalmazott…) Nico Rosberg hogyan győzhette le Lewis Hamiltont. Citált véleménye szerint közrejátszott ebben az a tény, hogy utóbbi homoszexuális. Ez egyrészt nem így van, másrészt Piquet azért ennél durvábban fogalmazott. Azt a logikai levezetést viszont, hogy ok-okozati összefüggés van Hamilton homoszexualitása és gyenge teljesítménye között, már nem Piquet végezte el, hanem bíróság képzelte oda, egyféle rosszindulatú logikai társításként, hiszen azt vélelmezték, hogy a vádlott nyilván homofób.

„Szerintük csúnyákat gondolt – ezért kiszabtak rá egy 342 millió forintos büntetést. Élek a gyanúperrel: ha a legutóbbi elnökválasztás idején Nelson Piquet nem Jair Bolsonaro-t támogatta volna olyan nagy elánnal, mint tette, hanem a balos Lulát, nem fogott volna ilyen vastagon a progresszív bíróság ceruzája, és az orwelli gondolatbűnöket sem vizionáltak volna oda, ahol egyébként nincsenek”

– írta a bejegyzésében Szánthó, aki leszögezte, hogy nem akarja bírálni a brazil bíróságot, sem az autóversenyzőket, a kiszabott büntetés azonban erősen túlzás. Szánthó megjegyezte azt is, hogy láttunk már persze erőszakos polkorrektkedésből fakadó túlkapásokat bőven.

„safe space megsértéséért egyetemi tanárok kirúgását, misgendering bűnében vétkes rendőröket, transznemű mosdók ellen felszólaló, majd meglincselt klasszikus liberális értelmiségit. A „történelmi bűnöket” utólagos és pótlólagos álmoralizáló-jogi elégtételekkel kompenzálni igyekvő píszí woke-izmus legnagyobb veszélye, hogy azzá válik, ami a meghaladni kívánt diktatúrák legbelső valója: kollektív elmebajjá. Engedtessék meg, hogy mi ebből ne kérjünk idehaza, hadd ne váltsunk drága, de értéktelen tribünjegyet az egyre őrültebben száguldozó woke-cirkusz futamaira”
– zárta gondolatait Szánthó Miklós.

NAGYVILÁG

Címkék:

Formula-1, miklós szánthó, wokeism