Orbán Viktor: Isten nyugosztalja, Abe-szan!
A magyar miniszterelnök a közösségi oldalán emlékezett meg a délelőtt meggyilkolt korábbi japán kormányfőről.
„Magyarország egy fontos barátját veszítette el. Isten nyugosztalja Abe Sinzó miniszterelnök urat!” – ezzel a szöveggel osztott meg egy bejegyzést a közösségi oldalán Orbán Viktor. A magyar kormányfő egy közös fotóval emlékezett meg a brutálisan meggyilkolt volt japán miniszterelnökről.
Abe Sinzó éppen a Japán középső részén található Nara városában mondott kampánybeszédet, amikor váratlanul több lövés érte. Televíziós képsorokon látni lehet, hogy a volt kormányfő egyszer csak eszméletét vesztve összeesik, pillanatokkal később pedig a háttérben lévő rendőrök egy szürke pólós férfit kényszerítenek a földre, akit ekkor már lefegyvereztek. Szemtanúk szerint először egy hangos durranás hallatszott, majd füstfelhő keletkezett a lövések irányából. A 67 éves Abét rögtön kórházba szállították, de ekkor már a szíve és a légzése is leállt. Bár az orvosok 4 órán keresztül küzdöttek az életéért, Sinzó belehalt a sérüléseibe.
Címkék: