Szerb elnök: a nyugat hamarosan F-16-os vadászgépeket is adhat az ukránoknak – videókkal

Szerb elnök: a nyugat hamarosan F-16-os vadászgépeket is adhat az ukránoknak – videókkal

Az Ukrajnának adott nyugati fegyverek miatt erősödni fognak a harcok – erről beszélt egy televíziós interjúban a szerb elnök. Aleksandar Vucic szerint Kijev támogatói nem állnak meg a tankoknál, vadászrepülőkkel is segítik majd az ukránokat. Az államfő cáfolta a híreket, miszerint ismét az ország miniszterelnöke lenne.

NAGYVILÁG POLITIKA 2023. FEBRUÁR 9. 13:03

Erősödő összecsapásokra számít Ukrajnában az elnök

A harcok további eszkalálódására számít Ukrajnában a szerb elnök. A Pink Televíziónak adott interjújában Aleksandar Vucic leszögezte, a nyugati tankok miatt erősödni fognak az összecsapások. A harckocsik az ukránoknak óriási segítségükre lesznek, de nem lesznek elegendők. Az államfő szerint ezután már F-16-osokat adnak majd az ukránoknak a támogatóik, köztük az amerikaiak is.

A vadászrepülők bevetését követően viszont a háború teljes eszkalációja következik, amely mindannyiunk életét befolyásolja majd – nyilatkozta az elnök.

“Csakis rossz hírekre számítok. Az ottani történések, a mi életünket is befolyásolják majd. Fontos, hogy megvédjük a hazánkat. Csakis egyetlen szülőföldünk van”

– hangsúlyozta a beszélgetésben a szerb elnök.

Vucic mégsem akar miniszterelnök lenni

Aleksandar Vucic reagált azokra a hírekre is, miszerint előrehozott választások lehetnek Szerbiában. Mint arról a V4NA beszámolt, a szerb sajtó már arról cikkezett a napokban, hogy előrehozott választásokat tarthatnak Szerbiában szeptemberben, ahol a haladók miniszterelnök-jelöltje Aleksandar Vucic lehet. A szerb elnök állítólag azért szánta el magát erre a lépésre, mert szerinte a koalíciós partnerei nem állnak mellette a koszovói kérdés kapcsán. A Pinknek adott nyilatkozatában, a legnagyobb kormánypárt vezetője cáfolta a kormányfői ambícióiról szóló beszámolókat. Mint fogalmazott: az újbóli voksolás jelenleg nem hozna semmi jót az országnak, azt viszont azért megjegyezte, hogy nem bízik a koalíciós partnereiben.

A szerb köztársasági elnök szerint pont a Koszovóról szóló parlamenti ülésen történtek miatt jelentősen megromlott a viszony a kormánykoalíciót alkotó két párt, a haladók és a szocialisták között, de semmi sem fog egyik napról a másikra történni – fűzte hozzá.

Hozzátette: a szerb parlament ülésén az emberek láthatták, hogy ki közelítette meg komolyan és racionálisan a témát, és ki nem.

Mint ismeretes a képviselőházban az elmúlt héten tartottak ülést a Pristina és Belgrád közti párbeszédről. Ezen az ellenzéki képviselők közül többen is bekiabáltak, és transzparenseket tartottak a kezükben, a szerb elnököt pedig egyesek árulással vádolták.

Sőt, a haladók koalíciós partnerei, a szocialisták közül az egyik képviselő pornográf tartalmakat tartalmazó oldalakat nézett míg tartott az ülés. Miután a sajtó ezt megírta a 66 éves Zvonimir Stevic, a párt elnökének, Ivica Dacicnak a nyomására lemondott a mandátumáról.

„Én személy szerint rengeteg energiát és erőfeszítést fektettem be ebbe. Nem jöhetsz el az ülésre és nem tölthetsz ott el 22 órát két nap alatt, ha nem vagy felkészülve, ha nem dolgoztál sokat, és nem fektettél be elegendő energiát”

– szögezte le Vucic.

Mint fogalmazott, az állampolgárok hallhatták, hogy milyen nehéz helyzetben van Szerbia. Ennek okai pedig nem a ma, sőt nem is a tegnap tetteiben keresendők – tette hozzá.

Az ukrajnai háború nehezíti Szerbia helyzetét

„A helyzet évtizedek óta nehéz. Ezt pedig az ukrajnai háború csak tetézi” – mondta.

Aleksandar Vucic a Pink TV-ben sugárzott beszélgetésben aláhúzta: a parlamenti vitában igyekezett reális és racionális lenni, s a békéről beszélni. Szerinte fontos megőrizni a térség stabilitását.

„Meg kell találnunk a módját a helyzet megoldásának, ezt a feladatot nem hagyhatjuk az utánunk következő generációkra” – fűzte hozzá az államfő.

Az interjúban Vucic arra is felhívta a figyelmet, hogy a parlamenti vita során 190 alkalommal hozták szóba, negatív környezetbe helyezve a 2013-ban aláírt brüsszeli egyezményt, s azt is mondták, hogy ő a felelős azért is, arról viszont senki nem beszél, hogy ki írta alá a megállapodást Pristinával – jegyezte meg Vucic.

A 10 évvel ezelőtti dokumentumot egyébként még Ivica Dacic, a szocialisták elnöke látta el kézjegyével szerb részről, akkor ugyanis ő volt a miniszterelnök.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

f16, kosovo, serbia, ukraine, vucic