Több afrikai bevándorló befogadását sürgeti az uniós biztos

Több afrikai bevándorló befogadását sürgeti az uniós biztos

Dubravka Suica a demográfiai problémákat szeretné megoldani azzal, hogy az EU még több afrikai bevándorlót csábít a területére. Az idei év első tíz hónapjában egyébként az előzetes számítások szerint 281 000 illegális belépést észleltek az Európai Unió külső határain. Ez 77 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

NAGYVILÁG 2022. NOVEMBER 22. 06:01

Az európai társadalom öregedő korfájára hívta fel a figyelmet Dubravka Suica uniós biztos. Az Európai Bizottság alelnöke elmondta, hogy 2021-ben Európa lakosságának mintegy ötöde 65 évesnél idősebb volt, és hogy a 65 év felettiek száma az Európai Unió minden tagállamában növekszik.

“Az előrejelzések szerint 2070-ben Európa a világ népességének mindössze 4 százalékát teszi majd ki. Ezt tehát egyensúlyba kell hoznunk. És ez az oka annak, hogy minket a globális demográfia érdekel”

– mondta a politikus. Az uniós demokráciáért és demográfiáért felelős biztos kijelentette, hogy az olyan területekről érkező bevándorlás, mint Afrika – ahol a legfiatalabb az átlagos népesség – megoldást jelentene az Európát fenyegető demográfiai válságra. Ezért arra van szükség, hogy minél több fiatal bevándorló érkezzen az Európai Unióba. A Bizottság alelnöke azt is hozzátette, hogy többet szeretne tenni azokért a migránsokért, akik az Európai Unió tagállamainak vidéki területein élnek és kijelentette, hogy ez a Bizottság egyik fő célja. Ilyen megjegyzések egyébként nem először hangzanak el az Európai Bizottság egyik tagjától.

Jean-Claude Juncker, a Bizottság korábbi elnöke 2017-ben úgy nyilatkozott, hogy Európának lehetővé kell tennie, hogy Afrikából akár több millióan érkezzenek.

De Emmanuel Macron francia elnök is hasonló célokat fogalmazott meg idén szeptemberben, amikor azt javasolta, hogy Franciaország vidéki területeit migránsokkal népesítsék be, mivel számos ilyen terület az elöregedő lakosság miatt demográfiai hanyatlással küzd.

“A befogadásuk feltételei sokkal jobbak lesznek, mintha olyan területekre telepítenénk őket, amelyek már most is sűrűn lakottak, és ahol tömeges gazdasági és szociális problémák koncentrálódnak”

– érvelt Macron. Az Egyesült Királyságban Robert Jenrick bevándorlásügyi miniszter hasonló politikát akar bevezetni, és állítása szerint Rishi Sunak miniszterelnök kormánya menedékkérőket akar letelepíteni az ország vidéki területein.

“Most arra törekszünk, hogy a kisebb városokban, községekben is szélesebb körben szerezzünk szálláshelyeket”

– mondta Jenrick miniszter. Írország – akár szándékosan, akár véletlenül – a jelek szerint már végrehajtja az intézkedést, menekültek és menedékkérők ezreit költöztetve alacsony népességű területekre, mivel a nagyobb városokban már lehetetlen elhelyezni a migránsokat.

Az idei év első tíz hónapjában egyébként az előzetes számítások szerint 281 000 illegális belépést észleltek az Európai Unió külső határain. Ez 77 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, legalábbis ennyit számolt össze a Frontex európai határvédelmi ügynökség.

forrás: Frontex

Továbbra is a nyugat-balkáni útvonal a legaktívabb migrációs útvonal az EU-ba, októberben több mint 22 300 illegális határátlépést észleltek, ami közel háromszor annyi, mint egy évvel ezelőtt. Eközben a közép-mediterráni útvonalon 59 százalékkal nőtt az idei év első tíz hónapjában a felderített illegális határátlépések száma, szám szerint ez több mint nyolcvanötezer esetet jelent, így ez a második legaktívabb migrációs útvonal. 2022 első tíz hónapjában a La Manche-csatornán észlelt illegális migránsok száma 62 000 volt, ami 70 százalékos növekedést jelent 2021 azonos időszakához képest. A Frontex szerint ez a tendencia várhatóan még tovább fokozódik, mielőtt a téli körülmények megnehezítik a tengeri átkelést.

forrás: Frontex

 

NAGYVILÁG

Címkék:

europe, european commission, illegal migrants