„Csak Orbán Viktor látja reálisan az ukrajnai helyzetet”

„Csak Orbán Viktor látja reálisan az ukrajnai helyzetet”

Jeffrey Sachs világhírű közgazdász szerint a magyar kormányfő egyedüliként látja helyesen, hogy ez egy értelmetlen és szükségtelen háború, melyet a NATO bővítése idézett elő, és ameddig tart, addig tragédiát és zsákutcát jelent Ukrajna számára. A többi európai vezetőtől eltérően azt is felismeri, hogy Oroszország nem fogadja el a vereséget a csatatéren anélkül, hogy ne eszkalálódna a konfliktus egy nukleáris háborúvá.

POLITIKA 2023. MÁJUS 18. 09:58

Ukrajna NATO-csatlakozásának lebegtetése volt a gyújtópont

Nem kérdés, hogy el lehetett volna kerülni a háborút. Bill Clintontól kezdve az amerikai diplomaták folyamatosan figyelmeztették a mindenkori elnököt a NATO-bővítés veszélyeire, kiváltképp Ukrajna és Grúzia esetében. 2021 decemberében Oroszország a háború elkerülése érdekében előállt egy amerikai–orosz szerződésjavaslattal a biztonsági garanciákat illetően, ennek középpontjában a NATO bővítésének befejezése állt – jelentette ki Jeffrey Sachs a Magyar Nemzet című napilapnak. Sachs a Columbia Egyetem professzora, aki korábban az ENSZ főtitkárának különleges tanácsadója volt, de latin-amerikai, kelet-európai és a volt Szovjetunió kormányainak is tanácsadóként dolgozott.

Sachs felidézte, hogy a fent említett javaslatnak a javaslatnak voltak más pontjai is – például a katonai bázisok, amerikai egységek, illetve nukleáris fegyverek telepítése –, melyekről lehetett volna és kell is tárgyalni, ugyanakkor nyilvánvaló volt, hogy az Egyesült Államok nem fogadja el ezeket.

Moszkva számára a lényeg az volt, hogy Washington tartsa tiszteletben Oroszország nemzetbiztonságát, melyet Moszkva meglátása szerint a NATO bővítése veszélyeztetett. Sajnálatos módon az Egyesült Államok elutasította ezt és az az álláspont lett úrrá, hogy a NATO szerint egyetlen ország, így Oroszország sem szólhat vagy avatkozhat bele terjeszkedésébe. Ez egy arrogáns álláspont, amely nagymértékben hozzájárult a háborúhoz.

A szakértő hozzátette, hogy Oroszország sosem fogja elfogadni Ukrajna NATO-tagságát. Vagy legyőzi Ukrajnát a csatatéren, vagy folytatja a hosszú, kimerítő háborút. Legrosszabb esetben pedig nukleáris fegyverekhez nyúl, ha úgy látja, vereséget szenvedhet. Összességében nincs reális útja Ukrajna NATO-tagságának.

Ha pont a békéért

Jeffrey Sachs a magyar lapnak elmondta azt is, hogy hosszú távú békét hat alapelvre lehet építeni. Először is az Egyesült Államoknak világossá kell tennie, hogy a NATO nem fog Ukrajnával és Grúziával bővülni. Másodszor, Ukrajnának ki kell nyilvánítania semlegességét. Harmadszor, az ENSZ Biztonsági Tanácsa és más államok – beleértve Németországot, Törökországot, Brazíliát és talán Magyarországot is – együtt vállalják a felelősséget és garanciát a békeszerződés betartásáért. A negyedik alapelv szerint a NATO-tagállamoknak szigorúan korlátoznia kell Ukrajna újrafegyverzését. Ötödször, Kijevnek egyértelmű ütemtervet kell kapnia az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz, mint semleges állam – akárcsak Ausztria. Végezetül az Oroszországra kivetett szankciókat vissza kell vonni és vissza kell állítani az Európai Unió és Oroszország közötti kereskedelmet. Jelenleg természetesen még a közelében sem állunk egy ilyen megállapodásnak, azonban nem lehetetlen eljutni idáig.

Noha most még annak is tűnik, egy ilyen terv mind az unió, mind Oroszország, mind pedig Ukrajna érdekeit szolgálná. Az is egyértelmű, hogy egy ilyen békemegállapodás nem egyik napról a másikra, hanem hosszú tárgyalásokat követően, lépésről lépésre valósulhat meg – fűzte hozzá.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervével kapcsolatban kijelentette, hogy az nem valódi béketerv, sokkal inkább Oroszország legyőzésének a terve. Mint mondta,

calójában inkább propagandacélokat szolgál, mintsem valódi rendezést. Ez nagy kár. Ukrajna messze a legnagyobb vesztese az eddigi tárgyalások kudarcának. Éppen ezért az ukrán vezetőknek kéne legelsőként keresni a tárgyalásos békemegállapodás lehetőségét annak érdekében, hogy véget vessenek az öldöklésnek és pusztításnak.

A magyar miniszterelnök az egyetlen

A professzor szerint Európában egyetlen vezető van, aki reálisan látja az ukrajnai helyzetet, ez pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Ő érti, hogy ez egy értelmetlen és szükségtelen háború, melyet a NATO bővítése idézett elő, s ameddig tart, addig tragédiát és zsákutcát jelent Ukrajna számára. A többi európai vezetőtől eltérően azt is felismeri, hogy Oroszország nem fogadja el a vereséget a csatatéren anélkül, hogy ne eszkalálódna a konfliktus egy nukleáris háborúvá – jelentette ki Sachs.

Az USA az amerikai hegemónia látszatáért küzd

Az interjú során a világhírű szakember kitért arra is, hogy az Egyesült Államok uralta világrend bukásának vagyunk a szemtanúi. Washington az amerikai hegemónia fenntartásáért harcol, annak ellenére, hogy már rég nincs reális esély az Egyesült Államok globális dominanciájára. Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika, különösképpen Kína és India felemelkedése alapjaiban változtatta meg a geopolitikai realitást.

A nemzetközi berendezkedés már átalakult többpólusúvá, ugyanakkor ezt az amerikai politikusok nem értik meg, egy olyan gondolkodásmódban, világszemléletben rekedtek, mely már legalább harminc éve idejétmúlt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy az Egyesült Államok napjainkban a világ népességének mindössze 4,1 százalékát teszi ki. Ezzel szemben az olyan óriások, mint Kína, Indonézia, Brazília, India vagy Pakisztán nem akarják Washington egyeduralmát, technológiai és ipari nagyhatalommá válnak, nem is beszélve a nukleáris képességről – mondta.

Sachs úgy gondolja, hogy az Egyesült Államoknak el kellene fogadnia a multipolaritást, be kell tartania az ENSZ Alapokmányát, mindent meg kell tennie a bolygónkat fenyegető globális környezeti katasztrófa leküzdésének érdekében, és szembe kell néznie az egyre növekvő egyenlőtlenségekkel, melyek aláássák az amerikai társadalmat. A szegénység, az egyenlőtlenség, az elhízás, a kábítószer-függőség, az erőszakos bűncselekmények számának megugrása miatt a várható élettartam a kilencvenes évek óta nem látott szintre csökkent. Az Egyesült Államoknak fel kell hagynia azzal, hogy úgy tesz, mintha uralná a világot és el kell kezdenie megoldani a rengeteg és nagyon komoly belső problémáját.

Oroszország nem állandó ellenség

Végezetül megjegyezte, hogy nincs veszve minden remény a békét illetően, és Oroszország sem az az ellenség, amelynek beállítják Nyugaton. Oroszország segített európai szövetségeseinek legyőzni Napóleont, a porosz militarizmust és a náci Németországot. Európának arra kell törekednie, hogy helyreállítsa kapcsolatait Moszkvával. Ehhez természetesen fel kell hagynia azzal a kettes vagy hármas mércével, amit Oroszországgal szemben alkalmaz.

Az Egyesült Államok több háborút indított, mint bármely más ország az elmúlt évtizedekben. Még mindig kapcsolatban áll az Európai Unió az Egyesült Államokkal? Igen. Terveznie kell azzal, hogy újra normalizálja kapcsolatait Oroszországgal? Természetesen igen

– zárta gondolatait Jeffrey Sachs.

POLITIKA

Címkék:

Hungary, russia, ukraine, viktor orban