Orbán Viktor: Együtt a legvastagabb falon is átmegyünk

Orbán Viktor: Együtt a legvastagabb falon is átmegyünk

Ezen a helyen 15 évvel ezelőtt az egyik oldalon a könnygázgránát, a másik oldalon a becsapott nemzet állt – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján, szombaton Budapesten, a Békemenet zárásaként megtartott ünnepi beszédében. A Békemenet – melyre 8. alkalommal, több százezres részvétellel került sor a magyar fővárosban – a 2006-os rendőrterror helyszíneit követte. Az eseménnyel párhuzamosan megtartott ellenzéki programokon néhány ezren vettek részt.

POLITIKA 2021. OKTÓBER 23. 17:23

A magyar kormányfő a százezres közönség előtt felidézte: a helyszín, ahol összegyűltek a Békemenet résztvevői, nem hétköznapi. Tizenöt évvel ezelőtt az ünnepség helyszínén, az Andrássy és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán „farkasszemet nézett egymással a múlt és a jelen” – fogalmazott. Felidézte, az egyik oldalon a könnygázgránát, a gumilövedék, a vipera, azonosító nélküli egyenruhák és a vízágyúk voltak, a másik oldalon pedig a becsapott és megalázott nemzet állt. A nemzetnek ötven év elteltével újra azt kellett hallania: hazudtak neki reggel, éjjel meg este – idézte fel a kormányfő, Gyurcsány Ferenc, 2006-ban regnáló miniszterelnök elhíresült szavaira utalva.

MTI/Szilard Koszticsak

Vér és könny lepte el a budapesti utcákat, ezt „soha nem fogjuk elfelejteni nekik!” – hangoztatta Orbán Viktor. Magyarországgal 2006-ban „a kommunisták új nemzedéke” húzott ujjat, amely hazugságok árán jutott hatalomra. Adókat emeltek, kórházi napidíjat, vizitdíjat vezettek be, egekbe emelték a rezsiárakat, elvették a 13. havi nyugdíjat, eltörölték a családtámogatásokat, devizahitelek csapdájába csalták családok százezreit – sorolta a miniszterelnök. Amikor felemeltük a szavunkat – idézte fel –,

„könnygázzal, gumilövedékkel és lovasrohammal válaszoltak. Szemeket lövettek ki, védtelen nőket és idős embereket ütöttek gumibottal.”

A baloldal rombolását évekig tartott rendbe tenni, de talpra állítottuk Magyarországot – mondta –, „sikerült eltakarítani a romokat”. Felidézte: egymillió új munkahely jött létre, letörték az adókat, a magyar állam visszaszerezte a közműcégeket, másfélszeresére nőtt a nemzeti vagyon. „Megadóztattuk a multikat, megvédtük a családokat, és egész Európában a legalacsonyabbra vágtuk vissza a rezsiköltségeket”. Hozzátette: jövőre visszakapják a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíjat, nem kell adót fizetniük a munkából élő fiataloknak, a gyermeket nevelő családok pedig visszakapják az idén befizetett adójukat.

MTI/Zsolt Czegledi

„Magyarország lesz az első olyan ország Európában, ahol az iskola falainál megállítjuk az erőszakos LMBTQ-propagandát”, erről lesz népszavazás – szögezte le Orbán Viktor. Úgy fogalmazott: ideje, hogy Brüsszelben is megértsék, a magyarokkal még a kommunisták se boldogultak.

„Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, tüske a köröm alatt. Mi vagyunk Dávid, akit jobb, ha elkerül Góliát. Mi vagyunk azok, akik ’56-ban meglékelték a világkommunizmust és mi vagyunk azok, akik kiütötték az első téglát a berlini falból”

– emelte ki. Hozzátette: most is álljuk a sarat. Úgy folytatta: mivel három a magyar igazság, harmadszor is igazuk lesz a magyaroknak a rezsi- és a migránsügy után.

A kormányfő az 1956-os eseményekre utalva arról beszélt: a nemzetek életében vannak pillanatok, amikor mindenki úgy érzi, „elég volt, nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig”. Ilyenkor – mint mondta – dönteni kell, és egy egész nemzetről derül ki, mit is ér. „Mi, magyarok, jól döntöttünk, protestáltunk, felegyenesedtünk, fellázadtunk és harcoltunk”, szabadság a rabsággal szemben, „magyar hazafiak a kommunisták ellenében”. A kormányfő kijelentette: a magyarok megmutatták magunknak és az ellenségnek, hogy kik is valójában.

Orbán Viktor szerint a magyarországi baloldal mögött álló nemzetközi hátország olyan súlyos erő, amit csak több millió magyar együtt győzhet le. ne tévesszen meg senit a látszat – hívta fel a figyelmet –, a valódi fenyegetés a baloldal mögött álló nemzetközi hátország, pénz, média. A miniszterelnök azt kérte: mindeni nézzen a mellette állóra, mert ő az, akire számíthat. „Ő mindent meg fog tenni azért, hogy akár a legvastagabb falon is átmenjünk.” Nincs annyi dollár, euró, ami ezt elvehetné tőlünk – mondta.

Orbán Viktor ünnepi beszédét azzal zárta: Újra győzni fogunk. A Jóisten mindannyiunk felett, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!