Orbán Viktor a vietnami nemzetgyűlés elnökével tárgyalt

Orbán Viktor a vietnami nemzetgyűlés elnökével tárgyalt

A magyar miniszterelnök kedden Budapesten fogadta Vuong Dinh Hue-t, a vietnami nemzetgyűlés elnökét. A megbeszélésen a két ország közötti együttműködés elmélyítéséről volt szó – adta hírül a Magyar Távirati Iroda.

POLITIKA 2022. JÚNIUS 28. 13:21

Vuong Dinh Hue személyesen is gratulált Orbán Viktornak az elsöprő választási győzelemhez, amely szerinte azt bizonyítja, hogy a magyar kormány munkája során a magyar emberek, a magyar nép érdekeit helyezi az első helyre.

FOTÓ: MAGYAR TÁVIRATI IRODA (MTI)

A tárgyaláson – melyen részt vett Varga Judit igazságügyi miniszter, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Csák János kulturális és innovációs miniszter is – elégedetten állapították meg, hogy immár minden évben 200 vietnami diák tanulhat ösztöndíjjal Magyarországon, és növekszik a két ország kereskedelmi volumene is.

FOTÓ: MAGYAR TÁVIRATI IRODA (MTI)

A magyar és a vietnami fél is nyitott az együttműködés fokozására a katonai biztonság, a hadiipar, a turisztika, a mezőgazdaság és a gyógyszeripar területén is – hangzott el a megbeszélésén Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár tájékoztatása szerint.

FOTÓ: MAGYAR TÁVIRATI IRODA (MTI)

POLITIKA

Címkék:

government of hungary, summit, viktor orban