Pénzügyi bejelentést tett a magyar miniszterelnök

Közel 300 milliárd forintot fordít a magyar kormány 2023-ban a Széchenyi Kártya Programra – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök.

GAZDASÁG POLITIKA 2022. NOVEMBER 29. 12:52

„Önbecsülés nélkül nincsen siker, ez nemcsak egy vállalkozás, egy ország esetében is igaz” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Széchenyi-kártya program fennállásának 20. évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen Budapesten. A kormányfő szerint legalább 75 százaléka az országnak a vidék, ez azért fontos, mert a külföldi nagyberuházások nélkül nem lehet ez az ország sikeres, de mindig kell hogy legyen széles, erős, magyar vállalkozói réteg is. Szerinte számosságban lehet ellensúlyozni ezeket a külföldi cégeket.

Idén 130 milliárd forinttal támogatja a Széchenyi Kártya Programot a kormány, jövőre pedig 290 milliárddal. Ugyanakkor jelezte, hogy ezt nem jószántából teszi a kormány, ezt a kamatok indokolják.

Orbán Viktor kitért a gazdasági helyzetre is. Szerinte igaza lett a kormánynak, hogy a szankciók milyen gazdasági hatásokkal járnak. A miniszterelnök szerint ugyanakkor ebben a helyzetben örömet okozhat, hogy kimaradhatunk a recesszióból, jövőre egy számjegyű lehet az infláció, illetve a családokat meg lehet védeni a kihívásoktól.

„Sohasem hittem, hogy a piac szent és sérthetetlen”

– mondta, hozzátéve, azt meg végképp nem, hogy a piac mögött van egy láthatatlan kéz. Szerinte lehet, hogy konszolidált időkben van ilyen kéz, de válságos szituációkban biztosan nem, ezért kellett az állami beavatkozás a pénzügyi válság, a koronavírus-járvány idején, és most a szankciós infláció idején. „Ez a láthatatlan kéz olyan pofonokat ad, hogy a fal adja a másikat” – mondta. Szerinte a gazdaság nem működhet jól, ha nincsenek az állam által biztosított keretek.

„Egy olyan energiaválságba kerültünk, amely az egész európai ipar rohamos leépülésével fenyeget”

– mondta Orbán Viktor, aki szerint Európa növekedési képessége is rohamosan csökken, ezért előbb-utóbb új gazdasági modellre lehet szükség. A kormányfő elmondta, hogy most dolgoznak a jövő évi költségvetés módosításán, mivel az elfogadása óta rengeteg mindent történt. A miniszterelnök úgy látja, “nem számíthatunk másokra, ezért saját mentőcsónakot kell megépíteni a magyar gazdaság számára, amely képes fenntartani a magyar cégek működőképességét és védi a családokat”.

„Ami a jó hír, hogy 2015 és 2021 között az EU növekedését rendszeresen sikerült több mint kétszeresével meghaladni, viszont rossz hír, hogy az infláció, a kamatok, az energiakérdés ugyanúgy sújt minket”

– mondta a kormányfő. Utóbbi kapcsán megjegyezte hogy minden hónapban 180 ezer forintot adnak egy átlagos magyar családnak, minden családnak ennyivel lenne nagyobb az energiaszámlája, ha a kabinet nem segítene a magyarokon.

Szerinte az elmúlt 12 év legnagyobb hozadéka, hogy az alsó négy decilisnek lehetősége nyílt, hogy csatlakozzanak a középosztályhoz.

Ugyanakkor – mint mondta – “ha nem tudjuk megvédeni a családokat, akkor ezeknek a társadalmi csoportoknak a lehetősége elzáródik. Ezért a jövő évi költségvetés kiindulópontja, hogy ezt a támogatást meg kell adni” – jelentette ki Orbán Viktor a beszédében, amelyről a Világgazdaság című lap tudósított.

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

economy, hungarian prime minister, Hungary, viktor orban