Soros György pénzéből fizetik a magyar beruházás ellen hergelő bandát

A teljes magyar balliberális sajtót bejárták azok a felvételek, amiken politikusok hergelik a debrecenieket, vagy éppen aktivisták üvöltöznek a közmeghallgatásokon. A megmozdulások mögött felbukkant egy egyesület is, ami – mint kiderült – Soros Györgytől is kapott pénzt. Ezt maga az egyesület alelnöke ismerte el a Mediaworksnek. Debrecen polgármestere szerint egy kiemelten fontos beruházás vált a politika játszóterévé.

POLITIKA 2023. FEBRUÁR 2. 13:31

Közben egy, a Magyar Nemzet napilap online felületén is megjelent cikk szerint egy bizonyos Alternatív Közösségek Egyesülete nevű szervezet már tavaly elkezdett tüntetéseket szervezni az épülő akkumulátorgyár ellen. Ez a szervezet pedig 2017 óta összesen 2,2 millió dollárt kapott az Open Society Foundationstől, azaz Soros György szervezetétől. Miután az egyesület a célkeresztbe került, kiadtak egy közleményt, amiben visszautasították, hogy bármi közük lenne a tüntetések szervezéséhez, majd ugyanebben a közleményben felsorolták, hogy miben is tudják segíteni azokat, akik az akkumulátorgyár ellen demonstrálnak.

Az egyesület alelnöke a Mediaworksnek megerősítette, hogy kaptak Soros György egyik szervezetétől pénzt, mégpedig civil szervezetek kapacitásfejlesztésére.

Molnár Ágnes hangsúlyozta, hogy ők semmilyen módon nem vesznek részt az eseményekben, csupán debreceni lakosként figyelik a történéseket. Ugyanakkor azt is megerősítette – ami a közleményükből is kiderül –, hogy bármilyen rendezvényhez helyet biztosítanak, és megvannak ahhoz is az eszközeik, módszereik, hogy civil szervezeteket fejlesszenek.


A Mediaworks által megkérdezett helyi lakosok véleménye megoszlik a témában. Akadtak olyanok, akik aggódtak amiatt, hogy az épülő akkumulátorgyár egészségügyi kockázatot jelenthet, és féltek a vízminőség vagy éppen a levegő minőségének romlása miatt. De sokan értetlenül álltak a kialakult helyzet előtt, és azt kifogásolták, hogy Budapestről vagy más városokból érkeztek aktivisták, akik hergelték az embereket.

Egyértelműen kijelenthető, hogy politikai hangulatkeltés történik

– ezt már Debrecen polgármestere mondta a Mediaworksnek. Papp László szerint egy Magyarország számára fontos gazdaságfejlesztési projekt vált a politika játszóterévé. Mint fogalmazott, a baloldali pártok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy az emberek félelmét kihasználva lehetetlenné tegyék a helyzetet. A politikus ugyanakkor azt is hozzátette, hogy komoly feladatuk van abban, hogy megnyugtassák az embereket.

POLITIKA

Címkék:

george soros, Hungary, leftists, money