Szilárdnak hitt országok is hamar kerülhetnek a káosz szélére

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tisztavató ünnepségén szombaton arról beszélt: a most végzettek feladata és küldetése, hogy megvédjék Magyarországot, a magyar családokat, a magyar embereket.

POLITIKA 2021. JÚLIUS 3. 11:49

A miniszterelnök beszédében arra is kitért: vannak olyan európai nagyvárosok, ahol már nem érzik biztonságban magukat az emberek, ugyanakkor Magyarország az egyik legbiztonságosabb Európában, ahol „nem csak a többség, de minden kisebbség nyugodtan élhet”. Úgy fogalmazott, a most végzett tisztekre nehéz feladat vár, amire „csak erős és érett” emberek vállalkozhatnak, akik akár az életüket is hajlandók kockáztatni, hogy betartsák és betartassák Magyarország törvényeit.

Van olyan hely a világon, ahol semmibe veszik azokat, akik egyenruhát viselnek, és van, ahol nyíltan a rend felforgatói mellé álltak – Magyarország azonban nem ilyen ország – emelte ki, hozzátéve: „a baj már itt van”. Orbán Viktor arról beszélt, hogy az ország déli határait „migránsok csoportjai ostromolják” az embercsempészekkel, a közéjük vegyült terroristákkal együtt. Korábban szilárdnak hitt országok is hamar kerülhetnek a káosz szélére – figyelmeztetett a Nemzeti Közszolgálati Egyetem több mint 100 hallgatójának tiszti esküjén mondott beszédében.