A jogállamiság felfüggesztését belengető magyarországi ellenzéki politikusokról kérdeztük a LIBE bizottságot

Az utóbbi időben több magyarországi ellenzéki politikus is a jogállamiság felfüggesztésével kampányolt. A kijelentésekkel kapcsolatban megkérdeztük az épp Budapestre látogató LIBE bizottságot.

POLITIKA 2021. SZEPTEMBER 29. 16:02

Az elmúlt időszakban több magyarországi, a miniszterelnök-jelöltségért harcba szálló ellenzéki politikus, például Dobrev Klára, Karácsony Gergely, illetve Fekete-Győr András is azzal kampányolt, hogy Magyarországon felfüggesztenék a jogállamiságot hosszabb, rövidebb időszakra, amennyiben hatalomra kerülnek 2022-ben.

Az említett politikusok szeptember 14-én például egy tévéműsorban fejtették ki, hogyan képzelik el a hatalomváltást. Az ATV nevű politikai és közéleti csatorna adásában a jelöltek között nagy volt az egyetértés, többek között szó esett az alaptörvény felfüggesztéséről, bizonyos emberek, illetve vállalkozók bankszámláinak befagyasztásáról, ezzel együtt ezen személyek földönfutóvá tételéről, és bizonyos közéleti személyek börtönbe zárásáról.

A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) pártcsaládhoz tartozó Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára például más esetekben is többször kijelentette: hatalomra jutása esetén egyszerű többséggel is eltörölné a kétharmados törvényeket. Az Európai Parlament alelnöke szerint ez csak politikai bátorság kérdése.

Kijelentését megismételte az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek szeptember 24-én tartott televíziós vitáján is, ahol úgy fogalmazott: nem remeghet meg a lábuk, hozzá kell nyúlni akár feles többséggel is a kétharmados törvényekhez. Ezzel a műsorban egyetértett például a kormányfői posztért ugyancsak csatázó Márki-Zay Péter is.

A jelenlegi budapesti főpolgármester, Karácsony Gergely is pályázik az ellenzék miniszterelnök-jelölti pozíciójára. A városvezető szeptember közepén arról írt közösségi oldalán, hogy megválasztása esetén a hatályos alkotmányra nem hajlandó esküt tenni.

A Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért pártcsaládhoz tartozó Momentum elnöke, Fekete-Győr András március 14-én, a Facebookra feltöltött videójában azt fejtegette, hogy szerinte jobboldali újságírókat el kell majd tiltani foglalkozásuktól.

Az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága, vagyis a LIBE Bizottság 09.29-e és 10.01-e között Magyarországon tartózkodik. A bizottság budapesti látogatása során a jogállamisági normák magyarországi érvényesüléséről tájékozódik, többek között találkoznak majd Karácsony Gergellyel is.


A delegációt Gwendoline Delbos-Corfield francia zöld (Les Verts) politikus vezeti, de a küldöttség tagja Donáth Anna is, aki a magyar liberális Momentum pártjának EP-képviselője, egyben Fekete-Győr András párttársa. A delegáció munkájában részt vesz Bettina Vollath osztrák szociáldemokrata (SPÖ) politikus is, aki szeptember 20-án például egy olyan cikket osztott meg Twitter oldalán, melyben az ellenzéki összefogásról és annak lehetőségeiről írnak.

A LIBE-bizottság tagjait a magyar kormány részéről Pintér Sándor belügyminiszter és Varga Judit igazságügyi miniszter fogadja. Az igazságügyi tárca vezetője közösségi oldalán úgy fogalmazott: a bizottság azért érkezik Budapestre, hogy újabb támadást indítsanak a gyermekvédelmi törvény miatt.

Varga Judit posztjában úgy fogalmazott: a küldöttségnek „nem titkolt szándéka, hogy az általuk elv helyett eszközként használt jogállamiság kérdéskörében újabb támadást indítsanak a gyermekvédelmi törvény miatt, valamint hogy a lassan teljes érdektelenségbe fulladó 7-es cikkely szerinti eljárásról tárgyaljanak”. A miniszter hangsúlyozta: Magyarország továbbra is tartja magát „következetes és önazonos” álláspontjához, hogy egy uniós intézmény sem lépheti át a szerződésekben rögzített hatásköröket „csak azért, mert egy tagállam nem úgy táncol, ahogy a brüsszeli bürokraták fütyülnek”. „A kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszédre mindig nyitottak maradunk, illúzióink azonban nincsenek, láthattuk ugyanis, hogy ha Magyarország megbüntetéséről van szó, Brüsszel nem ismer határokat”, tette hozzá a tárca vezetője. Varga Judit a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében leszögezte: konstruktív partnerként állnak a találkozó elébe, „hiszen szándékaink egyenesek, jogi érveink pedig tiszták és magabiztosak”.

Magyarországi látogatása kapcsán írtunk a LIBE-Bizottságnak és tájékoztatást kértünk arról, hogy budapesti tartózkodásuk alatt figyelmeztetik-e a fent említett magyar ellenzéki politikusokat arról, hogy a jogállamiság felfüggesztése az Európai Unióban semmilyen indokkal sem lehetséges.

Cikkünk megjelenéséig válasz nem érkezett levelünkre, ha később válaszolnak, akkor természetesen azt is közöljük.

POLITIKA

Címkék:

Dobrev Klára, fekete győr andrás, gergely karácsony, Hungary, libe comitte, rule of law