Alain Delonnal lobbizik Macron
Alain Delont is meghívta Emmanuel Macron a kínai elnök, Hszi Csin-ping és felesége tiszteletére rendezett keddi díszvacsorára, Párizsba. A kétnapos látogatáson a francia államfő hivatalában is fogadta Kína első emberét, akivel gazdasági tárgyalásokat folytattak. A sikeres tárgyalásokat követően Hszi Csin-ping harmincmilliárd euróért rendelt repülőgépeket Franciaországtól.
Emmanuel Macron ambíciózus eurokínai partnerségről beszélt a Hszi Csin-pinggel tartott közös sajtótájékoztatóján az Elysée-palotában, hétfőn este.
A francia elnök hozzátette, hogy ezt a partnerséget egy erős és hatékony együttműködés köré kell megszervezni, amelynek középpontjában az éghajlat és a biodiverzitás védelme áll.
A nyugat-európai országok vezetői rendszeresen kritizálják a dél és kelet-európai országokat, amelyek csatlakoztak a kínai Új selyemút kezdeményezéshez.
A kínai elnök erre úgy reagált, hogy egy egységes és prosperáló Európa illeszkedik a többpólusú világról alkotott víziójába. Hszi Csin-ping országa támogatásáról biztosította az európai integrációt és fejlődést, mire Macron elmondta, hogy a fejlődésre szükség is van a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok kiegyensúlyozásához.
A kínai elnök látogatása alkalmából Kína mintegy 290 darab Airbus A320 típusú és 10 darab A350 típusú repülőgépet rendelt Franciaországtól 35 milliárd dollár, azaz nagyjából 30 milliárd euró értékben.
A két ország vezetője kedd délelőtt ismét megbeszélést folytatott, amelyre Angela Merkel német kancellár és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is meghívást kapott.
A találkozón a kereskedelmi szabályozások, a környezetvédelem és a nemzetközi befektetések lesznek napirenden, miután Párizs úgy ítéli meg, hogy Kína a folyamatos infrastrukturális beruházásaival megingatta a fennálló világrendet.
Szintén Párizs, valamint Brüsszel és Berlin részéről gyakran éri Pekinget az a vád, hogy a beruházási politikájával az európai országok megosztottságára játszik.
Hszi Csin-ping szerint a verseny ellenére Kína és Európa „együtt halad előre”, és arra kérte a feleket, hogy a kapcsolataikat ne a „bizalmatlanság” határozza meg.
A keddi megbeszélést este egy díszvacsora követi, melyre a legjelentősebb francia üzletemberek, kulturális és közéleti személyiségek, sztárok, köztük Alain Delon filmszínész is meghívást kapott.