Skip to Content
sidebar menu opener

SPORT
Rasszizmussal vádolja korábbi mentorát a Formula–1-es világbajnok

"Hanyagnak" és "tudatlannak" nevezte Lewis Hamilton Bernie Ecclestone-t, miután a Forma-1 korábbi irányítója egy tévéinterjúban kijelentette, hogy tapasztalatai szerint a feketék sokszor rasszistábbak a fehéreknél. Az F1 első színesbőrű világbajnoka – akinek bekerülését annak idején Ecclestone is támogatta – bejelentette: élére áll a mozgalomnak, melynek célja, hogy a feketék és más kisebbségek is eljussanak a "fehérek által irányított" Formula–1-be.

Orbán Viktor: a futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója szombaton, Felcsúton, ahol bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet.

A kormány "a vállalkozók ellensége" a volt F1-es csapatfőnök szerint

Giuseppe Conte olasz miniszterelnököt és kormányát bírálta Flavio Briatore, a Renault Forma-1-es csapatának egykori vezetője....

Hordozható lélegeztető eszközt fejlesztenek az F1-es mérnökök

Könnyű, mechanikus lélegeztető eszközt, úgynevezett CPAP-t fejlesztett ki a londoni University College (UCL) és a Mercedes AMG Forma-1-es csapatának mérnökei....

Elhalasztották a tokiói nyári olimpiát

A koronavírus-világjárvány miatt 2021-re halasztották tokiói olimpiai játékokat, jelentette be kedden Abe Sinzo japán miniszterelnök, miután videókonferencián egyeztetett Thomas Bachhal, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével.

Lélegeztetőgép-gyártásra állnak át az F1-es csapatok

Kórházi lélegeztetőgépek tervezésére és gyártására áll át a sportban elrendelt kényszerszünet idejére a hét nagy-britanniai székhelyű Forma-1-es csapat....

Sportklubokat, bajnokságokat tehet tönkre a koronavírus

Eurómilliókban mérhető károkat okoz az európai futballcsapatok számára, hogy a koronavírus-járvány miatt leállították a bajnokságokat. A zárt kapus találkozók után legalább a televíziós jogdíjakhoz hozzájuthattak a klubok, de a mérkőzések törlése miatt elmaradó jegyárbevételek térdre kényszeríthetik a csapatokat. Az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) félmilliárd dolláros kárt okoz a rájátszás elhalasztása. A Forma-1 szezonja még el sem kezdődött, de csütörtökön már a patinás Monacói Nagydíjat is törölték, emiatt ott is veszélybe kerülhet több száz alkalmazott egzisztenciája.

Elhalasztotta a labdarugó Európa-bajnokságot az UEFA

A koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolta, 2021. nyarára halasztotta a labdarúgó Európa-bajnokságot az UEFA....

Lemondták a Giro d'Italia magyarországi szakaszainak megrendezését

A koronavírus-járvány miatt biztossá vált, hogy nem rendezik meg Magyarországon a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny idei első három szakaszát.

Egyelőre úgy tűnik az olimpiát és az Európa-bajnokságot is megtartják

A tervek szerint július 24-én veszi majd kezdetét a tokiói olimpia, azonban a koronavírus-járvány átírhatja az elképzeléseket. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a játékok sorsa, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint elkötelezettek a játékok megtartása mellett. Az olimpia előtt labdarúgó Európa-bajnokságot is rendeznek júniusban, az Európai Labdarúgó-szövetség optimistán tekint a torna sorsára.

Női kézilabda Eb-t rendez Magyarország 2024-ben

Magyarország, Ausztria és Svájc rendezheti a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokságot a kontinentális szövetség (EHF) Stockholmban meghozott szombati döntése értelmében.

Migránsok támadták meg a para-olimpiai sportolót

A vonaton támadták meg migránsok Erika Kälin svájci para-atlétát, amikor Langenthalból Zürichbe utazott. A sportoló és barátja együtt utaztak, amikor a szinte üres fülkébe több férfi szállt fel melléjük. A férfiak ittak, hangoskodtak, majd egyikük szexuálisan zaklatta a szinte teljesen vak sportolónőt. A rendőrség végül őrizetbe vette a zaklatót, egy 30 éves marokkói migránst.

Megható üzenet a lengyelektől a magyaroknak

Óriási molinókkal fejezték ki a lengyelek egy kézilabda Bajnokok Ligája mérkőzésen szolidaritásukat a magyarokkal szemben.

Az ígéret szerint nem kell több iráni nőnek meghalnia a foci miatt

Ezentúl az iráni nők is részt vehetnek focimeccseken, ígérte meg az ország vezetése a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA)....

A Slovan megtalálta a rést a pajzson; az UEFA széttárja a kezét

Zárt kapus Európa-liga meccset kellett volna csütörtökön játszani Pozsonyban. A helyi Slovan azonban jogszerűen hatezer lelkes nézőt tudott biztosítani....

A gyermekek nevelése teszi teljessé egy sportoló életét

A World Urban Games alkalmából a kétszeres olimpiai bajnok rúdugró Jelena Iszinbajevát fogadta a Karmelita kolostorban Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Iszinbajeva elmondta, a sport mellett a gyermekek nevelése és a sportolás megszerettetése teszi teljessé az életét

Gól nélküli döntetlent játszott Lengyelország Ausztriával

Bár hazai pályán csak 0-0-s döntetlent játszott a lengyel válogatott az osztrákokkal a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők G csoportjában, hat mérkőzés után így is az élen áll.

Hazai pályán is kikapott a magyar labdarúgó-válogatott a szlovák csapattól

2-1-es vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán Szlovákiától az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjában,...

A vb-ezüstérmes horvátok pontokat hullajtottak a sereghajtó Azerbajdzsán ellen

Óriási meglepetésre, csak 1-1-es döntetlent játszott a világbajnoki ezüstérmes horvát válogatott a sereghajtó Azerbajdzsán vendégeként a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők E csoportjában. A magyar válogatott 20.45 órától fogadja Szlovákiát a Groupama Arénában.

Negyeddöntőbe juttatta a cseheket a Egyesült Államok a kosárlabda vb-n

89-73-ra győzött az Egyesült Államok Brazília ellen a középdöntőben a Kínában zajló férfi kosárlabda-világbajnokságon, így az amerikaiak mögött a csehek végeztek a második helyen csoportjukban, amivel a nyolc közé jutottak.

Veresége ellenére a nyolc közé juthat a cseh csapat a férfi kosárlabda-vb-n

84-77-re kikapott a cseh válogatott Görögországtól a középdöntő utolsó fordulójában a Kínában zajló férfi kosárlabda-világbajnokságon. Ronen Ginzburg együttese még így is továbbjuthat, ha az Egyesült Államok az esélyeknek megfelelően legyőzi a brazilokat.

Nem a magyarok ellen játszottak, mégis őket szidták a román foci ultrák

Magyarellenes rigmusokat ordibáltak a román futballhuligánok a Málta elleni Eb-selejtezőn, ahelyett, hogy a saját meccsükkel foglalkoztak volna. A román szövetség is kínosnak érezte a szurkolók megnyilvánulását.

Öt szettben győzött és 19. Grand Slam-diadalát aratta a spanyol Nadal

Negyedszer győzött az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjében Rafael Nadal, aki közel 5 órás drámai csatában, 7:5, 6:3, 5:7, 4:6, 6:4-re verte meg az orosz Danyiil Medvegyevet, aki káprázatosan játszott a nála sokkal esélyesebb spanyol ellen. A világranglistán második Nadal pályafutása 19. Grand Slam-sikerét érte el.

Ötszettes drámai csatában a szerbek nyerték a női röplabda Eb-t

A címvédő szerb válogatott 3-2-re győzött a házigazda török együttes ellen a női röplabda Európa-bajnokság döntőjében, Ankarában. A bronzérmet az olaszok szerezték meg, miután 3-0-ra verték meg a lengyeleket.

Egyiptomi győzelem született a vegyes váltóban a budapesti öttusa-vb-n

Az egyiptomi Szalma Abdelmakszud, Eszlam Hamad kettős győzött a vegyes váltóban a zárónapon, a budapesti öttusa-világbajnokságon, ahol a magyarok két ezüstérmet szereztek.

Két magyar aranyérem a tornászok szombathelyi világkupáján

A nőknél a magyar Makra Noémi gerendán, a férfiaknál az Európa-bajnoki bronzérmes magyar Vecsernyés Dávid nyújtón nyert aranyérmet a tornászok magyarországi világkupa-versenyen.

A már továbbjutott lengyelek súlyos vereséget szenvedtek Argentínától

A lengyel válogatott 91-65-re kikapott az argentin csapattól a Kínában zajló férfi kosárlabda-világbajnokságon, így középdöntős csoportjából a második helyen jutott a nyolc közé.

Serena Williams legyőzésével a kanadai Andreescu nyerte a női egyest

A kanadai Bianca Andreescu nyerte a női egyest az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután a döntőben két játszmában, 6:3, 7:5-re nyert a 23-szoros Grand Slam-győztes amerikai Serena Williams ellen.

Hazai pályán is megszerezte első győzelmét a magyar Veszprém a férfi kézilabda SEHA Ligában

A Telekom Veszprém házigazdaként 36-28-ra legyőzte a horvát PPD Zagreb csapatát a férfi kézilabda SEHA Liga alapszakaszának második fordulójában. A magyar csapatban a horvát Manuel Strlek és a szlovén Blaz Blagotinsek is öt gólt dobott.

A magyar Bicsák Bence harmadik lett a triatlonosok spanyolországi világkupáján

A magyar Bicsák Bence harmadik lett a triatlonosok világkupa-sorozatának szombati állomásán a spanyolországi Banyolesben.

Szerbia és Törökország játssza a döntőt a női röplabda Eb-n

A címvédő Szerbia Olaszországot győzte le 3-1-re a női röplabda Európa-bajnokság ankarai elődöntőjében, míg a másik mérkőzésen a házigazda törökök a lengyeleket verték meg 3-1-re.

A magyar férfi öttusacsapat ezüstérmes a budapesti világbajnokságon

A Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence összeállítású magyar hármas ezüstérmes lett a hagyományos csapatversenyben a budapesti öttusa-világbajnokságon,...

Meglepő vereséget szenvedtek a csehek Koszovótól

A cseh válogatott nagy meglepetésre, 2-1-re kikapott idegenben Koszovótól a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők A csoportjában, így visszacsúszott a harmadik helyre.

Sem a lengyel, sem a magyar női csapat nem jutott a döntőbe az asztalitenisz Eb-n

A nőknél az első elődöntőben a román válogatott 3-1-re verte meg Lengyelországot a Nantes-ban zajló asztalitenisz csapat Európa-bajnokságon, míg a másodikban Portugália győzte le 3-1-re a magyar együttest. Így a lengyel és a magyar csapat is bronzérmes maradt.

A horvátoktól elszenvedett vereség után is bizakodik a szlovák válogatott

Az Európa-bajnokság „E” selejtezőcsoportjának mérkőzésen a szlovákok bár négy nullás vereséget szenvedtek a vb-ezüstérmes Horvátországtól, a nyilatkozatok „rossz napként” fogják fel ezt, és bizakodással napirendre is térnek az eredmény és a játék felett.

Győzelemmel kezdtek a középdöntőben a csehek a férfi kosárlabda-világbajnokságon

93-71-re győzött a cseh válogatott Brazília ellen a Kínában zajló férfi kosárlabda-világbajnokság középdöntőjében, így megmaradt az esélye a nyolc közé jutásra.

Orosz-spanyol döntő lesz a férfi egyesben a US Openen

Az orosz Danyiil Medvegyev és a spanyol Rafael Nadal is három játszmában nyert a férfi egyes elődöntőjében az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Előbbi a bolgár Grigor Dimitrovot, utóbbi az olasz Matteo Berrettinit búcsúztatta.

Lengyelország Szlovéniától, Németország Hollandiától szenvedett vereséget

Bár 2-0-ra kikapott idegenben Szlovéniától a lengyel válogatott, továbbra is az élen áll a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők G csoportjában. A C csoport rangadóján Németország 4-2-es vereséget szenvedett Hollandiától, Hamburgban.

A vb-ezüstérmes horvátok egy négyest rúgtak a szlovákoknak

A szlovák labdarúgó-válogatott hazai pályán 4-0-s vereséget szenvedett a világbajnoki ezüstérmes horvátoktól labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn. Szintén a magyar csoportban Wales 2-1-re győzött hazai pályán Azerbajdzsán ellen. A magyarok hétfőn sorsdöntő Eb-selejtezőt játszanak a szlovákokkal.

Elődöntős és nyolc év után ismét érmes a magyar asztalitenisz-válogatott az Eb-n

A magyar női válogatott drámai mérkőzésen, 3-2-re nyert Ukrajna ellen a negyeddöntőben a Nantes-ban zajló asztalitenisz csapat Európa-bajnokságon, így nyolc év után már biztosan érmes.

Harmadik mérkőzésén is kikapott a magyar Ferencváros a Visegrád Kupában

A magyar Ferencváros 4-2-es vereséget szenvedett hazai pályán a lengyel Katowice együttesétől a jégkorong Visegrád Kupában, így pont nélkül zárta a csoportkört.

Fehérorosz arany a nőknél a budapesti öttusa-világbajnokságon

A fehérorosz Volha Szilkina nyerte a nők egyéni versenyét a magyarországi öttusa világbajnokságon. A legjobb magyar, Kovács Sarolta a 13. helyen végzett.

Oroszország legyőzésével negyeddöntős a lengyel férfi kosárlabdacsapat a vb-n

Hátrányból felállva, 79-74-re legyőzte a lengyel válogatott Oroszországot a Kínában zajló férfi kosárlabda-világbajnokság középdöntőjében. Győzelmével Mike Taylor együttese már a nyolc közé jutott.

Az amerikai Williams és a kanadai Andreescu játssza a női egyes döntőt a US Openen

Az amerikai Serena Williams két sima játszmában, 6:3, 6:1-re nyert az ukrán Jelina Szvitolina ellen az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének első elődöntőjében. A másik ágon a kanadai Bianca Vanessa Andreescu már jobban megizzadt a svájci Belinda Bencic ellen, két szoros szettben, 7:6, 7:5-re győzött. Serena Williams 24. Grand Slam-diadalára hajt majd a fináléban.

Vereséget szenvedett a magyar labdarúgócsapat Montenegróban

A magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 2-1-re kikapott idegenben Montenegró csapatától. Marco Rossi együttese Holender gyors góljával szerzett vezetést, Kosovic egyenlített még az első félidőben. A második játékrészben Mugosa tizenegyesből elért találatával nyert a hazai együttes. A magyar csapatra hétfőn sorsdöntő Eb-selejtező vár Szlovákia ellen.

Még nem mondott le gyerekkori álmáról a 36 éves magyar világbajnok birkózó

Kiss Balázs a szeptember közepén kezdődő, nur-szultani birkózó-vb-re készül, ahol az olimpiai kvóta megszerzése a legfőbb célja....

Videóbíró lesz a szlovák fociligában is

A szlovák legfelsőbb osztályú labdarúgó ligában a jövő szezontól bevezetik a videóbíró intézményét. Az átállás viszont nem lesz teljes körű, csak a tévében is közvetített meccsekre vonatkozik.

Második győzelmével középdöntős a cseh csapat a férfi kosárlabda-világbajnokságon

91-76-ra győzött a cseh válogatott Törökország ellen a kínai férfi kosárlabda-világbajnokságon, amely így második győzelmével a középdöntőbe jutott.

Negyeddöntős a magyar női asztalitenisz-válogatott az Eb-n

3-0-ra győzött a magyar női válogatott Fehéroroszország ellen Nantes-ban, az asztalitenisz csapat Európa-bajnokságon, és így két győzelemmel a nyolc közé jutott.

10 év után jutott ismét a négy közé Lengyelország a női röplabda Eb-n

Heroikus csatában, 3-2-re győzött a házigazda lengyel együttes az eddig veretlen Németország ellen a női röplabda Európa-bajnokság negyedik negyeddöntőjében, és ezzel 2009 után ismét a négy közé jutott.

Röplabda: kiestek az Eb-ezüstérmes hollandok, a címvédő szerbek a négy közé jutottak

Óriási meglepetésre, 3-0-ra kikapott a negyeddöntőben az előző két Európa-bajnokságon ezüstérmes Hollandia a házigazda törököktől a 24 csapatos női röplabda kontinenstornán. A címvédő szerbek simán, 3-0-ra verték meg a bolgárokat, az olaszok az oroszokat győzték le nagy csatában 3-1-re.

Az Eb-arany és a vb-ezüst után az olimpia a célja a magyar evezősnek

Az eddigi legsikeresebb évét zárta a 2018-ban világbajnoki ezüstérmes és Európa-bajnok magyar evezős,...

Felemás magyar szereplés az asztalitenisz csapat Európa-bajnokságon

A magyar női válogatott győzelemmel kezdett az asztalitenisz csapat Európa-bajnokságon Nantes-ban, miután 3-0-ra legyőzte a belgákat. Ugyanakkor a magyar férficsapat 3-1-re kikapott Svédországtól és két vereséggel búcsúzott.

Csoportelsőként középdöntős a lengyel férfi kosárcsapat

80-63-ra nyert a lengyel válogatott Elefántcsontpart ellen, és ezzel csoportelsőként jutott a középdöntőbe a Kínában zajló férfi kosárlabda-világbajnokságon. A lengyel csapat csoportjában Venezuelát és a házigazda kínaiakat is megverte.

Elmarad a Federer-Nadal álomdöntő, a svájci kiesett

Óriási meglepetésre, 3:6, 6:4, 3:6, 6:4, 6:2-re győzött a bolgár Grigor Dimitrov a svájci Roger Federer ellen a férfi egyes negyeddöntőjében az amerikai nyílt teniszbajnokságon, így idén is elmarad a Federer-Nadal álomdöntő.

A negyeddöntő jelentette a végállomást a magyar-francia női párosnak

A Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar-francia kettős három játszmában, 2:6, 7:5, 6:1-re kikapott a Viktorija Azarenka, Ashleigh Barty fehérorosz-ausztrál duótól a női páros küzdelmeiben, így nem jutott a négy közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A minimális célkitűzés az olimpiai kvóta, a maximális az aranyérem

A magyar női és férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya is az aranyérem megszerzését tűzte ki célul a jövő januári,...

Második vereségét szenvedte el a magyar Ferencváros a Visegrád Kupában

A Ferencváros 4-3-ra kikapott a lengyel Jastrzebie otthonában a jégkorong Visegrád Kupában. A magyar csapat csak 3-0 után ütötte első gólját.

Győzelemmel kezdett a magyar Veszprém a férfi kézilabda SEHA Ligában

A Telekom Veszprém 28-27-re győzött a fehérorosz Meskov Breszt vendégeként a férfi kézilabda SEHA Liga alapszakaszának első fordulójában. A szünetben is a magyar csapat vezetett, méghozzá 16-14-re.

Német győzelem a férfi váltóban a budapesti öttusa-világbajnokságon

A Patrick Dogue, Alexander Nobis német kettős nyerte a férfi váltót a budapesti öttusa-világbajnokságon, ahol a Kardos Bence, Szabó Illés magyar páros a hetedik helyen végzett.

Vereséggel kezdett a magyar férficsapat az asztalitenisz Eb-n

3-1-re kikapott Romániától első mérkőzésén a magyar férfi asztalitenisz-válogatott a franciaországi Nantes-ban zajló csapat Európa-bajnokságon.

Megszerezte első győzelmét a cseh férfi kosárlabda-válogatott a kínai világbajnokságon

Csehország Japánt győzte le 89-76-ra a kosártorna E csoportjának második fordulójában. A cseh válogatott következő ellenfele Törökország lesz a világbajnokságon.

Nem indul a szombathelyi világkupán az olimpiai bajnok magyar tornász

A stuttgarti, olimpiai kvalifikációs világbajnokságra készülő Berki Krisztián még nem érzi százszázalékosnak gyakorlatát a lólengésben. A 2012-es londoni olimpián aranyérmes sportoló legutóbb 2017-ben versenyzett, az októberi vébén térhet vissza.

Két kisfia is a helyszínen szurkol a világbajnoki ezüstérmes magyar öttusázónak

Csigolyaív-szakadás után bizakodva várja a budapesti öttusa-vb férfi egyéni számát a 2017-es világbajnoki ezüstérmes magyar öttusázó,...

Negyeddöntős a Babos, Mladenovic női páros a US Openen

Két játszmában, 6:3, 6:2-re győzött a Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar-francia duó a az Anna Kalinszkaja, Julia Putyinceva orosz-kazah kettős ellen a női párosban, és a nyolc közé jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A második szett elején esőszünet miatt félbeszakították a mérkőzést.

A női címvédő is kiesett, a magyar-francia női páros meccsét félbeszakították

A világelső és címvédő japán Oszaka Naomi két játszmában kapott ki a nyolcaddöntőben a női egyesben a svájci Belinda Bencictől az amerikai nyílt teniszbajnokságon. A Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar-francia kettős meccsét 1-0-s állásnál az eső miatt félbeszakították.

Ezüstérmes a magyar női váltó a budapesti öttusa-világbajnokságon

Ezüstérmet nyert a Barta Luca, Réti Kamilla páros váltóban a budapesti olimpiai kvalifikációs öttusa-világbajnokság első napján. Az aranyérmet a Mariana Arceo, Mayan Oliver mexikói páros szerezte meg.

Hosszabbításban győzött a házigazda Kína ellen a lengyel férfi kosárcsapat

Második győzelmét aratta a lengyel válogatott a férfi kosárlabda-világbajnokságon, miután hosszabbítás után 79-76-ra nyert a házigazda kínai csapat felett, így az utolsó csoportmérkőzéstől függetlenül a középdöntőbe jutott.

Kivizsgálják a francia F3-as bajnok halálos balesetét

Vizsgálatot indított a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), hogy kiderüljön, pontosan mi okozta a francia Anthoine Hubert szombati halálos balesetét a Forma–2 autós gyorsasági bajnokság belgiumi futamán.

Zsóri Dániel ollózása a legjobb három között a Puskás-díj szavazáson

Zsóri Dániel találata bekerült a legjobb három közé az év góljáért járó Puskás-díj szavazásán.

Kiesett a címvédő szerb Djokovic férfi egyesben a US Openen

A vállsérüléssel bajlódó, címvédő szerb Novak Djokovic befejezte szereplését a férfi egyes küzdelmeiben az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután 0-2-es állásnál, majdnem két óra elteltével feladta a svájci Stan Wawrinkával szembeni mérkőzését a nyolcaddöntőben.

A lengyelek a nyolc közé jutottak a női röplabda Európa-bajnokságon

A lengyel válogatott 3-0-ra nyert Spanyolország ellen Lódzban, és a nyolc közé jutott a 24 csapatos női röplabda Európa-bajnokságon.

Nem jutott a nyolc közé a cseh Plisková női egyesben a US Openen

A cseh Karolína Plisková három szettben, 6:7, 6:3, 7:5-re kikapott a magyar származású, brit Johanna Kontától és nem jutott a nyolc közé a női egyesben az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Nem jutott a nyolc közé a szlovák válogatott a női röplabda Eb-n

A szlovák válogatott 3-0-s vereséget szenvedett Olaszországtól és nem jutott a negyeddöntőbe a női röplabda Európa-bajnokságon, Pozsonyban.

A magyar férfi és női válogatott is kikapott a negyeddöntőben

A magyar női válogatott hosszabbításban 21-20-ra veszített Spanyolországgal szemben, míg a magyar férfi együttes Litvániától kapott ki 21-9-re a negyeddöntőben a debreceni 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokságon.

Ismét hazai győzelem született a lengyel Világkupa-futamon

Hatodszor győzött a hazaiak legendás versenyzője, Krzysztof Holowczyc a Tereprali Világkupa lengyelországi futamán. Honfitársa, a tavalyi győztes Jakub Przygonski nem tudta behozni a váltóprobléma miatt összeszedett hátrányát, így a második helyre szorult, a harmadik pozíciót az orosz Vlagymir Vasziljev szerezte meg, aki ezzel visszavette a vezetést a világkupában.

21 pontos vereséget szenvedtek a csehek a világbajnok amerikaiaktól

A cseh válogatott 88-67-es vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól a Kínában zajló férfi kosárlabda-világbajnokság E csoportjának első fordulójában.

A 3x3-as magyar férfi kosárcsapat is negyeddöntős a debreceni Eb-n

Bár első mérkőzésén 21-15-re kikapott az oroszoktól a magyar férfiválogatott, második összecsapásán 22-15-re nyert a franciák ellen, és a negyeddöntőbe jutott a debreceni 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokságon.

Harmadszor is kikapott a magyar Újpest a Visegrád Kupában

A magyar Újpest hosszabbításban 2-1-re kikapott a lengyel Podhale Nowy Targtól, így harmadik mérkőzését is elvesztette a jégkorong Visegrád Kupában.

A magyar-tunéziai női páros kiesett a US Openen

A Stollár Fanny, Ons Jabeur magyar-tunéziai kettős két játszmában, 6:4, 7:5-re kikapott a Caroline Dolehide, Vania King amerikai duótól a női páros második fordulójában, és kiesett az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Halálos balesetet szenvedett az F3-as bajnok Hubert

Életét vesztette a francia Anthoine Hubert szombaton, a Spa-Francorchamps-ban zajló F1-es Belga Nagydíj Forma-2-es betétversenyén történt súlyos balesete után. Az ecuadori Juan Manuel Correát súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

A magyar Babos Tímea már a 16 között női párosban a US Openen

Két sima szettben győzött az első helyen kiemelt Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar-francia kettős a Jekatyerina Alekszandrovna, Okszana Kalasnyikova orosz-grúz duó ellen a női páros második fordulójában, és a 16 közé jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Cseh aranyérem nehézsúlyban a cselgáncs-világbajnokságon

Az olimpiai bajnok cseh Lukas Krpalek nyerte az aranyérmet a férfiak +100 kilogrammos súlycsoportjában az olimpiai kvalifikációs tokiói dzsúdó-világbajnokságon.

Győzelemmel kezdtek a lengyelek a férfi kosárlabda-világbajnokságon

A lengyel válogatott 80-69-re nyert Venezuela ellen az A csoport első fordulójában a Kínában zajló férfi kosárlabda-világbajnokságon. A lengyelek a nagyszünetben már 44-36-ra vezettek.

„Ha a 82 kiló olimpiai súlycsoport lenne, még megpróbálnék kijutni negyedik olimpiámra”

A kétszeres világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter lett a Magyar Birkózó Szövetség szakmai igazgatója, miután befejezte sportpályafutását. A három olimpián induló magyar versenyző a V4NA-nak arról is beszélt, hogy miért pont most döntött úgy, hogy visszavonul.

A magyar-tunéziai kettős a 32 közé jutott a női párosban a US Openen

A Stollár Fanny, Ons Jabeur magyar-tunéziai kettős két játszmában, 7:5, 6:3-ra megverte a Lucie Hradecka, Andreja Klepac cseh-szlovén duót a női páros első fordulójában, és a 32 közé jutott az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Negyeddöntős a 3x3-as magyar női kosárlabdacsapat a debreceni Eb-n

A világbajnoki ezüstérmes magyar női válogatott előbb 17-16-ra a lengyeleket, majd 21-11-re a címvédő franciákat győzte le a debreceni 3x3-as kosárlabda Európa-bajnokságon, és csoportgyőztesként bejutott a vasárnapi negyeddöntőbe.

Győzelemmel kezdett a magyar Babos Tímea női párosban a US Openen

A Babos Tímea, Kristina Mladenovic magyar-francia kettős két sima játszmában, 6:3, 6:2-re győzte le a Jessica Moore, Giuliana Olmos ausztrál-mexikói duót a női páros első fordulójában az amerikai nyílt teniszbajnokságon és továbbjutott.

Újabb női kajakos kvótát szereztek a magyarok a tokiói olimpiára

A Nemzetközi Kajak-Kenu Szövetség (ICF) újabb női kajakos kvótát adott Magyarországnak a jövő évi, tokiói olimpiára. Erről értesítette a Magyar Olimpiai Bizottságot az ICF. Az ötkarikás indulási jogot Lucz Dóra vívta ki a női K-1 200 méteren elért hatodik helyével.

Világbajnoki ezüstérmes lett a magyar Galambos Péter a könnyűsúlyú egypárban

A magyar Galambos Péter ezüstérmet szerzett a könnyűsúlyú egypárban az ausztriai Linzben zajló evezős világbajnokságon. A győzelmet az olasz Martino Goretti szerezte meg.

A CSZKA Moszkvával, a Ludogoreccel és az Espanyollal került egy csoportba a magyar Ferencváros

A magyar Ferencváros a CSZKA Moszkvával, a Ludogoreccel és az Espanyollal került azonos csoportba a labdarúgó Európa-liga 48-as főtáblájának monacói sorsolásán. A szlovák Slovan Bratislava a Besiktassal, a Bragával és a Wolverhampton együttesével játszhat majd.

Prága örül a halálcsoportnak

A Bajnokok Ligája (BL) főtáblájára jutott prágai Slavia annyira nehéz ellenfeleket kapott, hogy a mérkőzések látványossága lesz a fő attrakció. A bizakodók legalább néhány hazai pontra is számítanak.

Nem bírt 15 éves amerikai ellenfelével és kiesett Babos Tímea

A magyar Babos Tímea három játszmában, 6:2, 4:6, 6:4-re kikapott a közel két és fél órás mérkőzésen az amerikai Cori Gaufftól a női egyes második fordulójában, így kiesett az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

Európa-csúcs férfi 400 gáton a zürichi atlétikai Gyémánt Liga döntőjében

A norvég Karsten Warholm 46.92 másodperces Európa-csúccsal győzött Zürichben férfi 400 méter gáton az atlétikai Gyémánt Liga döntőjében.

Vereséggel kezdte az Európa-bajnoki selejtezőt a magyar női labdarúgó-válogatott

A magyar női labdarúgó-válogatott 4-1-re kikapott az izlandi csapat vendégeként az Európa-bajnoki selejtező első fordulójában.

A szlovák Slovan Bratislava főtáblás, a lengyel Legia Warsawa kiesett

A szlovák Slovan Bratislava csak 3-2-re kapott ki a görög PAOK Szaloniki otthonában, és 3-3-as összesítésnél, idegenben lőtt több góllal bejutott a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe. Ugyanez a bravúr nem sikerült a lengyel Legia Warsawa csapatának, amely a hazai gól nélküli döntetlen után 1-0-s vereséget szenvedett a skót Glasgow Rangers vendégeként és kiesett.

Az Európa-liga csoportkörébe jutott a magyar Ferencváros

4-2-re győzött a magyar Ferencváros a litván Suduva ellen hazai pályán, és 4-2-es összesítéssel bejutott a labdarúgó Európa-liga csoportkörébe. Ez a bravúr legutóbb 2004-ben sikerült az FTC-nek. Az Európa-liga csoportkörének sorsolását pénteken 13 órakor rendezik.

Megbüntették a Tour de France-győztest egy prostituált megtámadása miatt

A frankfurti bíróság bűnösnek találta és pénzbírságra ítélte egy 31 éves prostituált megtámadása miatt Jan Ullrichot,...

Magyar aranyérem a női sportpisztolyban a riói sportlövő világkupán

A magyar Major Veronika aranyérmes lett a női sportpisztolyban a sportlövők világkupa-versenyén, Rio de Janeiróban. A már olimpiai kvótás magyar versenyző a döntő utolsó két sorozatában előzte meg a második kínai Hsziung Ja-hszüant.

Nem jutott a nyolcaddöntőbe a magyar női röplabdacsapat az Európa-bajnokságon

A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra kikapott Hollandiától, és így nem jutott a nyolcaddöntőbe a női röplabda Európa-bajnokságon....

Ez az oldal cookie-kat használ, mint szinte minden más weboldal, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassa.  Részletes információ  ELFOGADOM
Back to top