Hihetetlen trükkel kerülik el a kitoloncolást a migránsok

Alsó-Szászország kormánya sajnálatosnak tartja a hatóságok levelét, amely a kitoloncolások laza kezeléséről árulkodik. A Bundestagban felháborodás van. A szóban forgó eset rávilágít arra, hogy a migránsok néha milyen szélsőséges eszközökkel próbálják elkerülni a kitoloncolást.

POLITIKA 2024. AUGUSZTUS 24. 10:39

A Bild című német lap mutatta be a levelet, amely rávilágít, hogy egyáltalán nem olyan könnyű kitoloncolni Németországból az illegális migránsokat – igaz, a kormány sem igyekszik túlzottan. Az alsó-szászországi állami bevándorlási hatóság a düsseldorfi repülőtéren tartózkodó szövetségi rendőrségnek írt egy tájékoztatót egy elefántcsontparti férfiról, akit ki akartak toloncolni.

„Ha az érintett személy megtagadja a felszállást, vagy más módon megpróbál ellenállni a kitoloncolásnak, szabadon engedhető, és saját maga utazhat vissza a számára kijelölt szálláshelyre”

– olvasható a levélben. Mint kiderült, a 38 éves migráns megharapott egy rendőrt, egy másik pedig a fején ütötte meg – ezután a szövetségi rendőrség nem tett eleget az állam kérésének, és sikeresen bíróság elé állította az elefántcsontparti migránst. A szövetségi parlamentben óriási a felháborodás a levél miatt, amely arra szólítja fel a hatóságokat, hogy ha egy migráns nem akarja elhagyni Németországot, akkor nem kényszeríthető rá.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) pártszövetség frakciójából Günter Krings jogpolitikai szóvivője azt mondta: „Alsó-Szászország a szövetségi rendőrséget a törvény megszegésére szólítja fel, és a kitoloncoltakat a rendfenntartókkal szembeni ellenállásra buzdítja. A tartományi kormánynak azonnal véget kell vetnie hatóságai e botrányos magatartásának”.

A szociáldemokrata-zöld-liberális szövetségi kormánykoalíció megpróbált beállni a sorba és a mélyrepülésben lévő támogatottságot valamelyest feljavítani. Konstantin Kuhle, az alsó-szászországi liberálisok vezetője szerint az állami bevándorlási hatóság nyilatkozata a jogállamiság kapitulációjával ér fel.

„Ha a jogérvényesítést megnehezítik, az állam nem mondhat le egyszerűen arról. A hannoveri belügyminisztériumnak azonnal véget kell vetnie ennek a gyakorlatnak, ha nem akarja, hogy azzal vádolják, hogy szándékosan szabotálja a rendet és az ellenőrzést a migrációs politikában”.

A szociáldemokrata Helge Lindh azonban megvédte az állami bevándorlási hatóság utasítását. Megjegyezte ugyanis, hogy a levél csak lehetőséget ad arra, hogy a rendőrök elengedjék az ellenállást tanúsító migránst, nem pedig kötelezi őket arra.

Gottfried Curio, az Alternatíva Németországért (AfD) politikusa a Die Welt német lapnak azt mondta:

„egyszerűen abszurdum, ami a levélben áll, és Alsó-Szászország tartomány irányelve a jogállamiság szándékos szabotálása”.

Nem ritka, hogy a kitoloncolási kísérletek a végső fázisban kudarcot vallanak. 2023-ban viszonylag kevés – az elutasított menedékkérők, külföldi bűnözők, lejárt vízummal rendelkező munkamigránsok és egyéb okokból távozni kényszerülők számához mérten – kitoloncolási kísérlet történt, nevezetesen 47 760. A szövetségi rendőrség adatai szerint ezek közül csak 16 430 végződött hazatoloncolással. Gyakran előfordul az is, hogy a kitoloncolás napján a hatóságok nem találják a szálláshelyén az illegális migránsokat, ilyenkor ugyanis bujkálásba kezdenek a bevándorlók. A német kormány erre válaszul különböző látszatintézkedéseket vezetett be. Lehetővé tették például, hogy a szomszédoknál is felkutassák a bujkáló migránst.

Egy rendőrségi forrás a Weltnek azt is elmesélte, nem egyszer fordult elő olyan, hogy a kitoloncolandó migráns indulás előtt egy órával a mosdóba ment, majd ott bekente magát ürülékkel, emiatt pedig nem tudták őt aznap kitoloncolni. Mások pedig erőszakot alkalmaznak: ütnek, rúgnak, karmolnak, de attól sem riadnak vissza, hogy késsel, vagy tereptárgyakkal támadjanak a hatóságokra. A szövetségi belügyminisztérium adatai szerint 2024 első felében 132 kitoloncolási kísérlet vallott kudarcot aktív vagy passzív ellenállás miatt.

Heiko Teggatz, a DPolG szövetségi rendőrszakszervezet elnöke hosszú ideje változtatást sürget. Arra kéri a szövetségi kormányt, hogy a szövetségi rendőrség kapjon felhatalmazást arra, hogy amennyiben egy migráns meghiúsítja a kitoloncolást, úgy a következő alkalmas járatig a rendőrség maga vehesse őrizetbe a bevándorlót. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kormány évek óta nem hajlandó ezt meghallani.

POLITIKA

Címkék:

germany, migrant