Szorul a hurok Olaf Scholz nyaka körül

Egyre nehezebben tudja magát kiügyeskedni a korrupciós botrányból a német kancellár.

POLITIKA 2024. DECEMBER 6. 12:33

Harmadik alkalommal hallgatják ki Olaf Scholz kancellárt a hamburgi vizsgálóbizottság előtt a CumEx-botrány miatt. Az úgynevezett A CumEx-ügytől évek óta hangos a nemzetközi sajtó, mivel több ország is érintett benne. Az ügy lényegében egy adócsalási rendszerrel kapcsolatos nyomozás, amelyben egy komplett hálózatot vizsgálnak a hatóságok, amelyet bankok, tőzsdei kereskedők, ügyvédek és pénzügyi tanácsadók alkottak.

A hálózat milliárdokat szerzett az európai államkincstáraktól az osztalékadóval kapcsolatos feltételezett csalás és spekuláció révén. A legnagyobb pénzösszeget veszítő államoktól több mint 62 milliárd dollárt csaltak el. A sor elején Németország van, a jelenlegi adatok szerint a nyugat-európai nagyhatalmat több mint harmincöt milliárd dollárral károsították meg.

Olaf Scholz is érintett lehet az ügyben, bár időről-időre sikerül magát valahogy ideiglenesen kimosni a nyomozásból. Felmerült ugyanis a gyanúja annak, hogy Scholz még hamburgi polgármesterként segített adót csalni a Warburg banknak. Amikor elkezdték a bank elleni nyomozást, az intézményt a jelenlegi polgármester, Peter Tschentscher vezette. A nyomozás és az ügyészség munkálatai ellenére Hamburg kifizetett 47 millió eurónyi adóvisszatérítést a Warburg banknak, pedig erre nem is volt jogosult az intézmény, Olaf Scholz pedig a gyanú szerint tudott a turpisságról.

Scholz ugyanis többször találkozott a bank tulajdonosaival, de a nyomozás során azt állította, hogy nem emlékszik arra, hogy pontosan miről beszélgettek a találkozókon. A kancellár memóriáját azonban felfrissítette egy tanú naplóbejegyzése. Az egyik tulajdonos, Christian Olearius ugyanis lejegyezte, hogy Scholz mindenkit biztosított arról, hogy ha rajta múlik akkor a Warburg bank megtarthatja a pénzt. A két fél közötti kapcsolatot erősíti a tény, hogy a bank rengeteg pénzt adott Scholz pártjának, a szociáldemokratáknak – a jelek szerint tehát szó szerint kifizetődő volt a barátság és a feltételezett segítségnyújtás.

Olaf Scholz korrupciós botrányáról korábban egy könyv is megjelent, amelyet Oliver Schröm és Oliver Hollenstein írtak és amely a „A Scholz-akták: A kancellár, a pénz és a hatalom” címet viseli a Cum-Ex botránnyal és mások mellett Olaf Scholz szerepével foglalkozik. A könyv alapvetően arra a két kérdésre keresi a választ, hogy:

Hamburgi polgármestersége alatt, Olaf Scholz kampányolt -e a bankért, hogy annak tulajdonosai mentesüljenek az adó-visszatérítés alól? Illetve, hogy a jelenlegi kancellár szándékosan vezette -e félre a parlamentet és a közvéleményt az ügyben betöltött szerepével kapcsolatban az elmúlt években?

POLITIKA

Címkék:

cum-ex scandal, olaf scholz