Nem merik kifejteni a véleményüket a diákok az egyetemeken

Nem merik kifejteni a véleményüket a diákok az egyetemeken

Romlott a szólásszabadság helyzete az amerikai egyetemi kampuszokon a diákok szerint – derült ki a Knight Foundation és az Ipsos új felméréséből.

NAGYVILÁG 2024. AUGUSZTUS 3. 04:14

A nemrég közzétett tanulmány több kulcsfontosságú megállapítást is tartalmaz, többek között azt, hogy a diákok 70 százaléka „úgy véli, hogy a beszéd ugyanolyan káros lehet, mint a fizikai erőszak”. Háromból két diák arról is beszámolt, hogy bizonyos témákról „öncenzúrát” alkalmaz a tantermi viták során – hívja fel rá a figyelmet a Zero Hedge hírportál.

A republikánus diákok öncenzúrája nagyobb, 49 százalékuk három vagy több témában cenzúrázza magát, szemben a demokraták 38 százalékával és a függetlenek 40 százalékával.

A republikánusok nagyobb valószínűséggel számolnak be öncenzúráról a nemi- vagy LMBTQ-témák (55%), a faji kérdések (44%), valamint a sokszínűség, egyenlőség és befogadás (33%) kapcsán is, mint a demokraták (32%, 30%, 15%) vagy a függetlenek (41%, 37%, 26%)

– derül ki az eredményekből.

A felmérésben résztvevő diákoknak mindössze 43 százaléka érzi úgy, hogy ma biztonságosan és nyugodtan kifejezhetik a véleményüket, és hogy a szólásszabadság jó állapotban van az egyetemi kampuszokon. Ez jelentős visszaesés a 2016-os 73 százalékhoz képest.

A diákoknak csak mintegy fele (54%) véli úgy, hogy a főiskoláknak „lehetővé kell tenniük, hogy a diákok mindenféle véleményt hallhassanak, még akkor is, ha azt sértőnek vagy elfogultnak találják” – ez az arány a 2016-os 78 százalékról szintén jelentősen csökkent.

A főiskolai hallgatók 60 százaléka ért egyet erősen vagy valamelyest azzal az állítással, hogy „az egyetemen uralkodó légkör megakadályozza, hogy egyesek olyan dolgokat mondjanak, amelyekben hisznek, mert mások azt sértőnek találhatják”.

A hallgatók szeretnének egészséges vitákban részt venni, de csak 32 százalékuk mondja, hogy főiskolájukon vannak olyan programok, amelyek kifejezetten az egyet nem értők közötti konstruktív beszélgetések elősegítésére irányulnak.

NAGYVILÁG

Címkék:

free speech, poll, university