Összecsaptak a rendőrök a diákokkal egy francia iskolában – videó

A gimnázium tanulói egy tanáruk támogatása érdekében tiltakoztak, de a kivonuló rendőrökkel összetűzésbe kerültek és erőszakos tettlegességgé fajult a megmozdulás, több tinédzsert őrizetbe vettek. A diákok több követeléssel is előálltak, egyik tanáruk menesztését kifogásolták, de azt is követelték, hogy szabadon lehessen muszlim vallásos ruhát viselni. Az egyik szakszervezet szerint a rendőrökre támadó diákokat hadseregként használják bizonyos aktivisták, akik manipulálják és erőszakra ösztönzik őket.

NAGYVILÁG POLITIKA 2022. OKTÓBER 17. 10:21

Elfajult egy iskolai megmozdulás Franciaországban, Nanterre városában, ahol az 1600 diákot befogadó Joliot Curie gimnázium tanulói eredetileg azért tiltakoztak, mert szerintük jogtalanul és ok nélkül mentették fel a munkavégzés alól, majd helyezték át másik iskolába az egyik tanárukat. A diákok a tanár támogatására szervezett gyűlésen jelentek meg, majd egy idő után blokád alá vették az iskolát. Mivel a blokád a második nap sem szűnt meg, az oktatási minisztérium rendőri segítséget kért a helyzet megoldására, annak érdekében, hogy a többi tanuló bejuthasson az épületbe. A rendőri intézkedés azonban nem járt sikerrel, épp ellenkezőleg, a tiltakozó diákok a rendőrök ellen fordultak és tűzijátékkal lőtték őket. A rendőrök könnygázzal és gumilövedékkel vágtak vissza, valóságos háborús jelenet alakult ki az iskola előtt.


A zavargásról több felvétel is felkerült a közösségi oldalakra, látszik, hogy a rendőrökre támadó diákok szemeteseket is felgyújtottak az utcán.

Egy másik felvételen egyértelműen látszik, hogy a zavargók lesből támadva, célzottan lövik a rendőröket.

A Le Parisien nevű lap értesülései szerint az összecsapásban két rendőr megsérült és tizennégy 15 és 17 év közötti diákot őrizetbe vettek, közülük négyen nem az iskola tanulói. A nanterre-i prefektúra tájékoztatása szerint a blokádot mintegy harminc diák vezette és legfeljebb 250-en csatlakoztak hozzájuk, a diákok ezzel szemben azonban azt állítják, hogy 90 százalékuk támogatta a megmozdulást.

A szülők közül sokan felháborodtak és a rendőrkapitányság előtt tiltakoztak a diákok letartóztatása ellen és azt is kifogásolták, hogy a hatóságok túlzott túlerőt alkalmaztak a diákok megfékezésére. Az összegyűlt tömeg hangos tapssal köszöntötte az egyik kamaszt, akit végül elengedett a rendőrség.

A rendőrséget ért vádakra reagált a Twitteren a Synergie-Officiers rendőrszakszervezet, azt írták, hogy nem lehet már tüntetésről beszélni akkor, amikor a rendőrséget olyan pirotechnikai eszközökkel támadják, amelyek megnyomoríthatják akit eltalálnak, égési sérüléseket vagy akár halált is okozhatnák. Hozzátették, hogy a megmozdulásban részt vevő tinédzserek fegyverként használják bizonyos aktivisták, manipulálva és erőszakra ösztönözve őket.


A diákok azonban nem csak a tanáruk miatt vették blokád alá az iskolát, lapértesülések szerint az is a követeléseik közé tartozott, hogy töröljék el az intézetben a vallási töltetű abaya és qamis nevű öltözék viselésének a tilalmát. Ezt az információt támasztja alá az a bejegyzés is, amit a társadalomra különösen veszélyesnek tartott, úgynevezett S kartonnal rendelkező Elias d’Imzalène tett közzé a Twitteren. A férfi nemrég a Perspective Musulmanes égisze alatt szólalt fel a Varsóban tartott EBESZ konferencián, arra hívta fel a figyelmet, hogy Franciaországban szisztematikus iszlamofóbiát folytat a vezetés és a közösségi oldalon is azt írta, hogy az iskola diákjai az iszlamofóbia ellen tiltakoztak.

A franciaországi iskolákban az utóbbi időben egyre több olyan eset történt, hogy feltűnő vallási jelképet vagy öltözéket viseltek a diákok, holott ezt a törvény tiltja. Pap Ndiaye oktatási miniszter a Le Monde nevű lapnak adott interjújában beszélt arról, hogy a szeptemberi tanévkezdés óta egyre több esetben fordult elő, hogy az iskolákban a diákok megsértették a vallási jelképek és öltözékek iskolai viselésére vonatkozó törvényt, egy hónap alatt 313 esetet rögzítettek, előzőleg december és március között 635, áprilistól júliusig pedig 904 ilyen eset történt. A miniszter azt is elmondta, hogy a szekularizmus elvének megsértése az iskolákban történt esetek 54 százalékában vallási jelképek vagy öltözék viseletére vonatkozott.

A nanterre-i középiskolában különösen fontos az iszlám közösségelvűség, a L’Express nevű lap számolt be róla, hogy a Rendőrségi Prefektúra Hírszerző Igazgatósága (DRPP) jelentése alapján szeptember elején három diáklány több alkalommal is jellegzetes muszlim öltözékben ment iskolába. A cikkből az is kiderül, hogy az intézmény vezetése sokáig tolerálta a muszlim fejkendő viselését, több tucatnyi diáklány rendszeresen hordta is az iskolában, de amióta a tankerületi hivatal vette át az irányítást, semmiféle vallási jelkép viselése nem engedélyezett.

Az Éric Zemmour által alapított Reconquête (visszahódítás) nevű ellenzéki párt politikusa, Damien Rieu is reagált a történtekre, a politikus azt írta a Twitteren, hogy a brutális módon meggyilkolt tanár, Samuel Paty halálának második évfordulóján iszlamista zavargás tört ki egy nanterre-i középiskolában.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

france, islamism, nanterre, police attacked, riot, school