A leendő német kormánypártok szerencsétlenkedéséből profitált a jobboldal
Új történelmi csúcsot ért el a közvélemény-kutatásokban az Alternatíva Németországért jobboldali párt, ami néhány hét alatt ledolgozta a felméréseket vezető CDU/CSU szövetséggel szembeni hátrányt, és már csak 2 százalékkal marad el Friedrich Merzéktől. Eközben a német választók egyre elégedetlenebbek a kormányozni kívánó pártok szerencsétlenkedése miatt.
A németországi előre hozott választás a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) pártszövetség győzelmével ért véget, így Friedrich Merz CDU-vezér kapta meg a lehetőséget arra, hogy megpróbáljon kormányt alakítani. Miután kizárta az Alternatíva Németországért (AfD) párttal való együttműködést, maradt számára a Zöldek és a Szociáldemokrata Párt (SPD). A tárgyalások ugyanakkor megrekedtek, miután a gazdaságot, a migrációt és a külpolitikát érintő alapvető kérdésekben sem tudnak megegyezni. Merz azt ígérte, húsvétra ő lesz a kancellár, ezt a küldetést azonban valószínűleg elbukja.
A vita és a csetepaté meglátszik a legutóbbi közvélemény-kutatásokban is. A CDU/CSU szövetség támogatottsága a voksoláson szerzett 29 százalékról 26 százalékra esett vissza, míg a második helyen végzett AfD új történelmi csúcsot elérve 24 százalékon áll az ARD Germany trend felmérésében. Az SPD továbbra is 16 százalékkal továbbra is hátul kullog, míg a Zöldek tovább rontották a megítélésüket, és már csak 11 százalékot kapnának, ha most vasárnap újra választanának.
Infratest dimap (#ARD–#Deutschlandtrend) bestätigt den steilen Aufstieg der #AfD.
Aber: Da geht noch mehr!
Jetzt müssen wir konzentriert bleiben und weitere Zweifler überzeugen. pic.twitter.com/PxRg6ZiYIF— Johann Martel (@afd_wallduern) April 3, 2025
De nem csak a kormányra készülő pártok szerepelnek siralmasan a közvélemény-kutatásokban, hanem a vezetőik is. Bár a legnagyobb esélye Friedrich Merznek van arra, hogy német kancellár legyen, a választás óta eltelt néhány hét alatt tíz százalékot zuhant a népszerűsége – igaz, már akkor sem volt túl magas a 35 százalék. A bajor CSU vezetője, Markus Söder jelenleg 35 százalékon áll, ennyien elégedettek a személyével Németországban. Azonos értéken mérték legutóbb az SPD vezetőjét is, Lars Klingbeilt.
Pesszimisták az emberek a leendő kormánnyal szemben
Egy felmérés arra is rámutatott, hogy az emberek rendkívül borúsan látják az esetleges kormányalakítást. Az emberek 20 százaléka „aggódik”, 53 százaléka pedig „nagyon aggódik” amiatt, hogy a pártok nem találnak közös választ a sürgető politikai kérdésekre.
A Német Gazdaságkutató Intézet elnöke, Marcel Fratzscher szerint a CDU/CSU és az SPD csupán azt érte el az elmúlt hetekben, hogy a jobboldali AfD tovább erősödött, miközben ők maguk egymás kárára politizáltak. „Úgy tűnik, CDU/CSU és az SPD elsősorban az érdekek megőrzésével és saját szavazóik védelmével foglalkozik, nem pedig az elvégzendő munkával” – tette hozzá Fratzscher.
Sok választópolgár, de a CDU/CSU-tagok közül is sokan egyértelműen nem hisznek abban a politikai fordulatban, amelyet Merz a választási kampányban ígért. Ezért még fontosabb, hogy a CDU/CSU az SPD-vel folytatott koalíciós tárgyalások során eredményeket érjen el. Rainer Haseloff, a CDU szász-anhalti miniszterelnöke arra figyelmeztet, hogy a változásnak gyorsan érezhetőnek kell lennie, különösen a migrációs politikában:
„És ha most nem születik meg a koalíciós megállapodás és a problémát megoldó kormány, akkor elvesztettük azt a politikai előnyt, amit eddig a választásokon kaptunk” – mondta.
Címkék: