Konferencia a magyar és a szlovén miniszterelnök, illetve a szerb elnök részvételével

Az online tanácskozást július 8-án tartják majd - jelentette be Novák Katalin, a nagyobbik magyar kormánypárt, a Fidesz alelnöke a magyar InfoRádiónak adott interjújában. A konferencia célja, hogy az érdeklődők cenzúrázatlanul megtudhassák, mit gondolnak az országvezetők Európáról.

POLITIKA 2020. JÚLIUS 1. 09:26

Európa cenzúrázatlanul címmel rendezik július 8-án 10 órától azt az online konferenciát, amelyen részt vesz Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Aleksandar Vucic szerb elnök és Janez Jansa szlovén miniszterelnök. 

Erről Novák Katalin, a nagyobbik magyar kormánypárt alelnöke a magyar Inforádiónak adott interjújában beszélt. A politikus elárulta: az angol nyelvű konferenciát a magyar miniszterelnök Facebook-oldalán élőben lehet majd követni. 

A konferencia célja, hogy az érdeklődők közvetlenül, torzított fordítás nélkül meghallgathassák, mit gondolnak a saját országukban nagy többséggel megválasztott vezetők Európáról – tudatta.

Novák Katalin az interjúban emellett beszélt arról is, hogy a járvány időszaka nem volt alkalmas a Fidesz és az Európai Néppárt viszonyának rendezésére, ugyanakkor ebben a helyzetben is voltak olyanok, akik azzal foglalkoztak, hogyan lehetne a magyar pártot kitenni a néppártból. Donald Tusk, a néppárt elnöke mindent megtesz az egység ellen, az egységes néppárt helyett annak megosztásában érdekelt, és partnere azoknak, akik szintén ezen dolgoznak – mondta Novák Katalin.

Arra a kérdésre, hogy vajon miért nem szeretik a Fideszt, azt válaszolta: a nemzetközi szintéren nem szoktak hozzá a nyers, egyenes beszédhez, és annak sem örülnek, hogy sikerül érvényesíteni a magyar nemzeti érdekeket.

POLITIKA

Címkék:

aleksandar vucic, Hungary, janez jansa, serbia, slovenia, viktor orban