Rasszizmus-figyelésre szervezett képzést egy német NGO, jelentkezni szégyenérzettel és motivációs levéllel lehet
A Schwarze Schafe (Fekete bárányok) kezdeményezés 2290 euróért kínál szemináriumot, amelynek célja a résztvevők „rasszizmus-kritikus gyakorlatának kialakítása, erősítése saját környezetükben, beleértve a munkahelyi közeget is. A hat alkalmas képzést elvégzők a későbbiekben tarthatnak tréninget a témában.
Március és szeptember között a résztvevők, akik csak fehér emberek lehetnek, megtanulhatják, milyen méltatlan kiváltságokkal rendelkeznek – a szervezet szerint – a fehér többségi társadalomban. Az egyesület azt akarja megtanítani a résztvevőknek, hogyan kell megkérdőjelezni ezt az állítólagos előnyt. Az egyesület magát „posztmigráns oktatási kezdeményezésnek” nevezi, és számos felnőtteknek és gyerekeknek szóló workshopot szervez.
A szeminárium „számos, saját rasszizmus-tapasztalatokkal nem rendelkező ember kérésére” jött létre, írja a csoport az Instagramon.
„A rasszizmus témájában végzett politikai oktatási munkánk központi eleme az együttműködés. Hiszen egy inkluzív társadalomhoz elengedhetetlenül szükséges a szolidaritás. A Schwarze Schafe AllyLab 2026 programban a rasszizmus, a kiváltságok és a szolidaritás témáival foglalkozunk. Az AllyLab felkészít a Critical Whiteness témájában saját tréningek tartására, és erősíti a magán- és a szakmai környezetben megélt szolidaritást” – írják bejegyzésükben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A szeminárium célja, hogy a résztvevők képesek legyenek magán- és szakmai környezetükben „rasszizmuskritikus gyakorlatot” folytatni, vagyis olyan magatartást tanúsítani, amely tükrözi, hogy „a hatalom és a társadalmi normák hogyan alakítják cselekedeteinket és gondolkodásunkat”. A képzést részletesező anyag egy olyan megközelítést ír le, amely abból indul ki, hogy a többségében fehér társadalmakban a fehérek bizonyos kiváltságokat élveznek, mert őket tekintik a normának. Az oktatást szervező NGO szerint a fehéreknek tudatában kell lenniük ezeknek a kiváltságoknak.
Az oktatás azoknak szól, „akik nem tapasztalnak rasszizmust, és magukat látható migrációs háttérrel nem rendelkező személyként írják le”. Az érdeklődők nem egyszerűen jelentkezhetnek, hanem motivációs levéllel és önéletrajzzal kell pályázniuk a szemináriumra.
Állami támogatás is jár a baloldali NGO-nak
A bejegyzett egyesület saját honlapján több olyan projektről is beszámolt, amelyeket már sikeresen megvalósítottak. Ezek között van az Afrotopia NDS kiállítás, amelynek célja a „fekete életvilágok” láthatóvá tétele Alsó-Szászországban, az Amina független antidiszkriminációs szervezet és a Report Niedersachsen-nel közös szervezésben. Utóbbi egy önmagát „muszlimellenes rasszizmus Alsó-Szászországban” információs központként definiálja.
Mindhárom projekt állami támogatást kap. Így például a fent említett kiállítást a szövetségi „Demokratie leben” (Demokratikus élet) program támogatja, amely a német családügyi minisztériumon keresztül működik, és adófizetői pénzekkel táplálja a baloldali NGO-apparátust, többek között az Alsó-Szászország Megyei Megelőzési Tanácsot és az Alsó-Szászország Megyei Demokrácia Központot.
Az állítólag független Amina antidiszkriminációs hivatal pedig közvetlenül Hannover tartomány fővárosától, a „muszlimellenes rasszizmus Alsó-Szászországban” megfigyelő és információs központ pedig a szövetségi belügyminisztériumtól és a Német Iszlám Konferenciától kap támogatást.
A támogatások ellenére a szervezetet busás tanfolyami díjat kér azért, hogy az „oktatás” keretein belül arról győzze meg a résztvevőket, hogy alapvetően rasszisták és ezért változatniuk kell szemléletükön.
A gyerekeket is elérnék képzéseik révén
Az NGO számos további tanfolyamot és projektet kínál különböző célcsoportok számára. Vannak például ajánlatok óvodai dolgozók számára is.
A „Schwarze Schafe” weboldalán így fogalmaznak: „Már a legkisebbek is egy olyan világban élnek, ahol a különbségeket értékelik – és kérdéseket tesznek fel. A napközik pedagógusainak szóló ajánlataink arról szólnak, hogyan lehet a rasszizmuskritikát és az önérvényesítést már a korai oktatásban meghonosítani. Gyerekbarát, gyakorlatias és szívből jövő módon.”
Képzéseket kínálnak iskolai osztályok számára is, amelyről azt írták: Ezek a formátumok is életközeliek, „önérvényesítőek” és „szórakoztatóak”.
A szervezet tanfolyamait a német antidiszkriminációs hivatal is ajánlotta. Ugyancsak kínálnak továbbképzéseket a rendőrség, az adminisztráció és más hatóságok számára. Ezenkívül lehetőség van a vállalatoknak szóló tanácsadásra a mindennapi munkában, hogy „megbeszéljék a rasszizmussal és más egyenlőtlenségi viszonyokkal kapcsolatos tapasztalatokat, perspektívát váltsanak és cselekvési lehetőségeket dolgozzanak ki”.