Migránsok tízezrei indulhatnak el bármikor Olaszország irányába Líbiából

Mario Draghi olasz kormányfő az Európai Unió segítségét kérte, hogy támogassák az észak-afrikai államok határvédelmét, illetve az országok stabilizációs törekvéseit annak érdekében, hogy csökkenteni tudják az Olaszország irányába elinduló migránsok számát.

POLITIKA 2021. MÁJUS 14. 10:24

Líbiában a jelenlegi becsült adatok szerint legalább 900 ezer migráns tartózkodik. Ebből 50-70 ezer ember már elérte a tengerparti területeket, és bármikor elindulhatnak Olaszország irányába. A főként afgánokból és szírekből álló tömeg nem Olaszországba, hanem elsősorban Németországba akar eljutni. A migrációs útvonalakat a líbiai hatóságok pedig nem mindig tudják ellenőrzésük alatt tartani. 

Eközben Lampedusa szigetén, a hotspotok 1725 embert látnak el, jelentősen túllépve a saját kapacitásaikat. A karanténhajók érkezését várják a hatóságok, mivel a tervek szerint holnap érkezik egy 200 fő befogadására alkalmas karanténhajó. 

Mario Draghi rendkívüli konzultációt hívott össze a helyzet kezeléséért felelős miniszterekkel, Luciana Lamorgese belügyminiszterrel, a honvédelmi miniszterrel és a külügyminiszterrel is, akiknek azonnali logisztikai problémákat kell megoldani, azzal kapcsolatban, hogy az Olaszországba érkező migránsok újabb hullámát miként kezelik, és az ország befogadó központjaiba hogyan osztják szét a migránsokat. 

Mario Draghi terve szerint, a líbiai határrendészetet a török mintához hasonlóan támogathatná az Európai Unió, ezzel megállítva az Olaszországba érkező migránsok hajóra szállását. Ezt a javaslatot Mario Draghi az Európai Unió következő államfői csúcstalálkozóján terjeszti be. Az elmúlt időszakban tett látogatásoknak köszönhetően az olasz kormány szoros kapcsolatot ápol a líbiai egységkormánnyal. Draghi szilárd kapcsolatokat épített ki a líbiai ügyvezető miniszterelnökkel azáltal, hogy látogatást tett Tripoliba. 

Erasmo Palazzotto képviselő véleménye szerint, „a partraszállásokkal kapcsolatos vészhelyzet mindig is létezett, de egyes csoportoknak érdekében állt figyelmen kívül hagyni a problémát. Nyilvánvaló, hogy a járvány miatt az elmúlt másfél évben mindenki elfelejtette a migráció problémáját. Beszélgethetünk még róla, de cselekedni is kellene. Viszont ahhoz egy kis józan ész és politikai akarat is kellene”.

Kiemelte, hogy „Olaszországnak fel kellene emelnie a hangját és felelősségre kellene vonnia az Európai Uniót. Jelenleg a miniszterelnök az egyetlen, aki kellő felhatalmazással rendelkezik ahhoz, hogy cselekedhessen.  Matteo Salvini valójában ezért kezdeményezett tárgyalást a miniszterelnökkel, hogy együtt megtalálják a megoldást a problémára. Hol van az Európai Unió és az ENSZ akkor, mikor humanitárius válság fenyegeti Olaszországot? Olaszország soha nem lesz képes egyedül megoldani egy ilyen globális válságot, az egységes fellépés Európa érdeke is”.

POLITIKA

Címkék:

italy, mario draghi, migration