Radikális szalafista csoportot oszlattak fel Berlinben

Dicsőítette az Iszlám Államot, zsidók meggyilkolására buzdított és üdvözölte a francia tanár, Samuel Paty brutális lefejezését is az a szalafista szervezet, melynek működését csütörtökön tiltották be Berlinben.

NAGYVILÁG 2021. FEBRUÁR 25. 16:20

Betiltotta a „Jamaatu Berlin” vagy más néven „Tauhid Berlin” nevű fegyveres, szalafista egyesületet Andreas Geisel tartományi belügyminiszter Berlinben.

Az egyesület tagjai a hírhedt Fussilet-mecsetből ismerték egymást. A Fussilet Egyesületet 2017 februárjában oszlatták fel, ahol Anis Amri is találkozott iszlamistákkal, aki a 2016-os berlini karácsony vásárban követett el terrortámadást. Amri akkor teherautóval hajtott a tömegbe 12 ember halálát okozva.

A csütörtökön feloszlatott Jamaatu Berlin egyesületnek nem volt saját imahelye. A Der Tagesspiegel arról ír, hogy feltehetően a még létező szalafista mecsetek sem voltak elég radikálisak a csoportosulásnak, mely nyilvánvalóan a Fussilet-mecset hagyományait követte.   

A tagok nyíltan kiálltak a tavaly októberben brutálisan lefejezett tanár, Samuel Paty meggyilkolása mellett,  dicsőítették az Iszlám Állam „harcát” és zsidók meggyilkolására biztattak. Nézeteiket röpcédulákon terjesztették, a fiatalokat pedig gyakran úgy szólították meg, hogy az utcán ajándék Koránt adtak nekik.

A csoport vezetői Jarrah B., ismert nevén Abu Umar és felesége voltak. Az egyesületnek volt férfi és női ága is, mely egyfajta házasságközvetítőként összehozta a szalafista nőket a radikális férfiakkal. A Jamaatu Berlin több tagja ellen is folyik büntetőeljárás, többek között rendőrökkel szembeni fenyegetés miatt, a csoport két tagját pedig úgy tartják nyilván, mint potenciális terrorista.

Csütörtökön mintegy 850 rendőr – köztük a különleges munkacsoport tagjai – 24 lakást és további 19, a csoport tagjaihoz köthető objektumot vizsgált át Berlinben és a környéken egy nagyszabású razzia keretében.

A csoport megsértette az alkotmányos rendet, elutasítják a jogállamiságot és a demokráciát, mondta Andreas Geisel tartományi belügyminiszter az ügy kapcsán. Hozzátette, a Jammatu Berlin támogatta a fegyveres dzsihádot és az öngyilkos merényleteket is.

NAGYVILÁG

Címkék:

germany, Islam, salafism, terrorism