V4NA-körkép: Fogyassz hazait! (1.rész)

Erősödnek a nemzeti érzelmek a koronavírus-járvány következtében. Szerte Európában kampányok, széles társadalmi összefogások, kormányzati intézkedések ösztönzik arra a lakosságot, hogy hazai élelmiszereket vásároljanak, ezzel is segítve a hazai gazdálkodókat és a gazdaság talpraállását is. Sorozatunkban összeszedtük, milyen intézkedéseket hoznak Európa-országai saját termelőik védelméért.

GAZDASÁG NAGYVILÁG 2020. MÁJUS 16. 10:19

Amint az várható volt, a globális koronavírus-járvány nem csak egészségügyi, hanem gazdasági válságot is okozott szinte minden országban, hiszen hosszú hetekre leállt a termelés és rengetegen vesztették el a munkájukat. Míg egyes munkavállalókon segített az állam, addig vannak olyan kevésbé szerencséseik is, akiknek mostanra már a puszta fennmaradásuk a tét. Ha nem történik gyorsan intézkedés, akkor bizony sokakat csőd fenyeget. Ennek elkerülése érdekében egyre több európai országban kampányolnak a hazai termékek fogyasztása mellett, ily módon próbálják megmenteni a termelőket és a kisvállalkozásokat. Utánajártunk, hogy melyik országban hogyan próbálják menteni a menthetőt, milyen lakossági vagy kormányzati intézkedéseket vezettek be az élelmiszeripar megmentése érdekében.

Franciaország: a gazdaság érdekében állampolgári kötelesség a sajtfogyasztás

A franciáknál a karantén kezdete, azaz március közepe óta drasztikus mértékben, 60 százalékkal visszaesett a sajtfogyasztás és minden második sajtüzem leállt a termeléssel. Michel Lacoste, a francia tejipari védelmi és irányítási szervezeteket tömörítő CNAOL elnöke elmondása alapján áprilisban mintegy 2 000 tonna sajtot kellett volna értékesíteni, de csak a negyedét sikerült eladni, 1 500 tonna még mindig a raktárakban van és ha nem sikerül minél előbb eladni, akkor tönkre fog menni. Sok tejtermelő próbálja menteni a menthetőt és a csőd elkerülése végett inkább a jobban eladható vajra, tejszínre és tejre alapoznak, épp ezért a francia tej szakmaközi szervezet (CNIEL) meghirdette a fromage (sajt) szóból képzett „fromagissons” elnevezésű kampányát, ami nagyjából annyit jelent, hogy együnk sajtot, tegyünk a sajtért.

A francia tejipari óriásvállalat, az évente 60 000 tonna védett származási helyen előállított AOP minősítésű sajtot gyártó Sodiaal elnöke, Daniel Lacombe szerint a helyzet kritikus és csak a fogyasztás gyors fellendülése hozhat javulást. A kampányhoz sok vállalat csatlakozott, többek között a tejiparban és a sajtkészítéshez használt eszközöket gyártó Tecnal SAS munkatársai is videóban népszerűsítik a sajtfogyasztást.

Nagy-Britannia: Mentsük meg a brit sajtot!

A britek ugyan elsősorban nem a sajtról ismertek, mégis van néhány meghatározó sajtjuk (Stilton, Cheddar), melyek szintén veszélybe kerültek a koronavírus okozta válság miatt, ezért Nagy-Britanniában meghirdettek egy online fesztivált „Save British Cheese” néven. A rendezvényt a május 8-tól 10-ig tartó hosszú hétvégén (Angliában május 8. a Kora Májusi Ünnepnap munkaszüneti nap) tartották és a fesztivál honlapján különböző virtuális bemutatókon lehetett részt venni, és természetesen rendelni is lehetett a finomságokból.

Olaszország: Mi lesz a parmezán sorsa?

A sajtoknál maradva, az olaszok ikonikus terméke, a méltán híres parmezán is veszélyben van, mivel az Emilia Romagna nevű régiójában gyártják, és ezt a területet különösen sújtotta a járvány; áprilisi adatok szerint a megbetegedések 12 százalékát itt regisztrálták, ez pedig különösen érzékenyen érintette a parmezán sajt gyártását. Nicola Bertinelli, az eredeti parmezán sajtot termelők egyesületének (Parmigiano Reggiano Consortium) elnöke elmondta, hogy 335 kis tejüzem és 2 860 kisvállalkozás van a térségben, egytől egyig családi vállalkozások. Ha csak egy ember megbetegszik a családban, mindenkit karanténba helyeznek, aki kapcsolatba került vele. Mivel a parmezánhoz csak tejre és sóra van szükség, azt nem probléma beszerezni, így itt maga a vírus a sajttermelők legnagyobb ellensége.

GAZDASÁG NAGYVILÁG

Címkék:

cheese, economy, europe, food, food industry, france, italy, uk