A Hamász egyetemi bombagyárát finanszírozta az EU

Az Európai Unió 1,7 millió euróval támogatta a Gázai Iszlám Egyetemet, ahol a szélsőséges ideológiák tanítása mellett a hallgatók rakétákat építettek.

NAGYVILÁG 2023. OKTÓBER 16. 13:53

A Hamász Izrael elleni brutalitása miatt az EU felülvizsgálja a palesztin területek fejlesztésére irányuló kifizetéseket, és a már elindított, összesen közel 700 millió eurós támogatási programokat is. Azonban az Európai Bizottság az elmúlt években, egészen pontosan 2014 óta finanszírozta a Hamász egyik fellegvárát, a Gázai Iszlám Egyetemet, írja az Il Giornale olasz lap.

A Bizottság honlapján online megtekinthető pénzügyi átláthatósági rendszer tanúsága szerint 1,7 millió euró jutott a Gázai Iszlám Egyetemnek.

A Gázai Iszlám Egyetemet Ahmed Jaszin, a Hamászt egy korábbi iszlamista szervezetből felépítő ideológus alapította, és többek között arról ismert, hogy diákjainak az Izrael-ellenes műveletekben elesett milicisták vagy a Hamász fegyveres szárnyának, az Ezzedin al-Kasszam Brigádoknak a mártírjainak szentelt filmeket mutat be.

2014 és 2022 között az EU 1,7 millió eurót különített el az intézet számára több program keretében is. Az utolsó ilyen projekt 2021-ben kezdődött, és még mindig folyamatban van. Mindemellett pedig a Gázai Iszlám Egyetem is részesült az Erasmus+ projektek nyújtotta támogatásokból, és az európai, illetve török egyetemekkel való partnerségi kezdeményezések finanszírozásából.

Iszmail Haníje, a Hamász vezetőjétől és a Palesztin Hatóság korábbi miniszterelnökétől kezdve Mohammed Deifig, az Ezzedin al-Kasszam Brigádok vezetőjéig számos prominens Hamász vezető tanult a Gázai Egyetemen. Deifet tartják a szombaton izraeli földön elkövetett, több száz ártatlan áldozatot követelő támadás ideológusának. Izraeli jelentések szerint az intézet az évek során rakétalaboratóriumokat működtetett, és a Hamász katonai vezetőinek titkos találkozóinak helyszínéül is szolgált.

„Rendkívül súlyosnak tartjuk ezt a finanszírozást, és azonnali leállítására szólítunk fel” – ítélte el Silvia Sardone, a Liga párt európai parlamenti képviselője a Hamász egyetemének finanszírozását.

„Az elmúlt években az Európai Bizottság és az Európai Parlament túl nagy teret engedett a szélsőséges ideológiáknak, olyan finanszírozással, amely teljesen helytelenek, annál is inkább a napokban történt mészárlás után. Nemcsak a Hamászhoz közel álló csoportoknak, hanem a Muzulmán Testvériséghez kötődő egyesületeknek is támogatásokat nyújtottak. Botrányos, ami az elmúlt években történt: lehetséges, hogy eurómilliókat használtak fel a terrorizmus táplálására finanszírozására” – mutatott rá a képviselő.

Miközben az Európai Bizottság kitart amellett, hogy 2020 óta nem írtak alá több szerződést a Gázai Iszlám Egyetemmel, nemrég kiderült, hogy ez a kijelentés egy hazugság, ugyanis a Bizottság 2022-ben és 2023-ban is kötött egy új Erasmus-partnerségi programot az intézménnyel.

„A Gázai Egyetem finanszírozása újabb példája az Európai Unió túlkapásainak, amely rendszeresen finanszírozza a Muzulmán Testvériséghez közel álló egyesületeket. Az európai pénzekből nem szabadna egy iszlamista képzési központot finanszírozni” – mondta Jean-Paul Garraud, francia európai parlamenti képviselő, aki reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az izraeli gyilkosságok borzalmai felébresztik az Európai Uniót.

NAGYVILÁG

Címkék:

antisemitism, israel, migration