„Ha nem akarsz migránsok mellett élni, rasszista vagy”
A svéd szociáldemokraták szerint a migránsok integrációjának kudarcáról a svédek is tehetnek, ahogy a no-go zónák kialakulása is ide vezethető vissza, és sokkal kevertebb városrészeket akarnak látni, így szerintük a bűnözés is visszaszorítható lenne. A migránsbűnözés azonban nem csak Svédországban okoz problémákat, a briteknél például sokkal nagyobb arányban követnek el bűncselekményeket a kis csónakokkal a La Manche-csatornán átkelő illegális migránsok, mint a britek. A csatornán tapasztal válság miatt most a francia rendőrség is új módszerekkel próbálkozik.
A svédországi szociáldemokraták szerint probléma, hogy a svéd állampolgárok – csakúgy, mint a bevándorlók – hajlamosak olyan közösségekben élni, ahol hasonló háttérrel rendelkező emberek élnek. A probléma megoldása érdekében javaslatukban szerepel, hogy megszüntessék a menedékkérőknek azt a jogát, hogy maguk válasszák meg lakóhelyüket, tiltsák meg az újonnan érkezőknek az úgynevezett veszélyeztetett területeken való elhelyezését, és korlátozzák az oda költözést azzal, hogy megvonják tőlük a szociális ellátásokat.
A Svenska Dagbladetnek adott interjúban Sara Kukka-Salam, a párt vezetőségének tagja azt mondja, hogy azok a svéd állampolgárok, akik más svéd állampolgárok között akarnak élni, rasszisták.
„Olyan lakáspiacunk van, ahol mindenki ott élhet, ahol akar. De ha valaki a vezetékneve alapján úgy dönt, hogy nem akar valaki mellett lakni, az rasszizmus”
– mondta.
Kukka-Salam nem lát problémát a svédországi tömeges bevándorlásban, amely az elmúlt évtizedben zajlott, és azt szeretné, ha az ország továbbra is befogadná a bevándorlókat. Nem a bevándorlás a probléma, hanem a sikertelen integráció. Az integráció pedig szerinte mindenki felelőssége. Mint mondta:
„Ha az öt barátod közül egy sem született külföldön, akkor azt mondanám, hogy nem járulsz hozzá a svéd integrációhoz. Mindenkinek van felelőssége. Ha integrációt akarsz látni, akkor neked is részt kell venned benne.”
„A pénzügyi, etnikai és nyelvi szegregációt strukturális szinten kell felszámolni, amihez a lakosság keveredése szükséges” – áll a szociáldemokraták pártkongresszusának dokumentumában. Ennek elérése érdekében a szociáldemokraták új lakóépületek építését javasolják az családi házak között, valamint a régebbi lakótelepek lebontását, amelyek párhuzamos bevándorlói társadalmakká váltak.
Ugyanakkor, Magdalena Andersson, a Szociáldemokrata Párt elnöke, amikor az Expressen televíziós interjújában megkérdezték, hogy fontolóra venné-e, hogy bevándorlók által lakott környékre költözzön, hogy „segítsen az integrációban”, úgy válaszolt:
„Egyáltalán nem tervezek költözni. … Úgy értem, ez az egész kérdés szánalmas – nem erről van szó”
– hívta fel rá a figyelmet a The European Conservative hírportál.
Ráadásul a bevándorlók is általában olyan helyre költöznek, ahol saját közösségük él – így alakultak ki a párhuzamos társadalmak Svédországban is Nyugat-Európa már országaihoz hasonlóan.
Az integráció nehézségeinek kulturális gyökerei is vannak. Nemrég egy muszlim hallgatói szervezetet eltiltottak attól, hogy rendezvényeket tartson a németországi Charité Egyetemen, miután azzal vádolták meg őket, hogy nemek szerint szegregálják a rendezvényeket. A Medislam Collective nevű muszlim hallgatói csoport megsértette a berlini Charité Orvostudományi Egyetem diszkriminációellenes politikáját, miután felvételek kerültek nyilvánosságra, amelyeken látható volt, hogy egy előadás során a férfiakat és a nőket nemek szerint szétválasztották. A Bild német lapnak nyilatkozva a Charité szóvivője elmondta, hogy a szervezet tervezett rendezvényeit a hivatalos vizsgálat idejére betiltották.
Nem meglepő egyébként, hogy Andersson – a legtöbb svédhez hasonlóan – nem akar a bevándorlók lakta környékekre költözni, ahol általában magasabb a bűnözés, sőt rendszeresek a migránsbandák közötti leszámolások és robbantások. Ahogy arról a V4NA is rendszeresen beszámol, az európai bűnügyi statisztákák évek óta erősödő tendeciát mutatnak: a migránsok felülreprezentáltak a lakosság arányához viszonyítva a bűnelkövetők között.
Migrants over 70 Per Cent More Likely to Commit Sex Crimes Than Legacy Britonshttps://t.co/2KWG63Evyu
— Breitbart London (@BreitbartLondon) March 11, 2025
Egy friss elemzés például arra mutatott rá brit kormányzati adatok elemzése után, hogy az Egyesült Királyságba illegálisan csónakkal érkező migránsok 24-szer nagyobb valószínűséggel kerülnek börtönbe, mint a brit állampolgárok. A tanulmány 10 838 külföldi bűnözőt vizsgált, akik március végén Angliában és Walesben voltak bebörtönözve, kivéve azokat, akik brit útlevelet szereztek – írja a Breitbart hírportál. A külföldi útlevéllel rendelkezők bebörtönzési aránya 0,18 százalék volt, míg a brit állampolgároknak 0,14 százalékos bebörtönzési aránya volt.
Az elemzés azonban rámutatott, hogy azok a nemzetiségek, amelyek az illegális hajós migránsok legnagyobb csoportját alkotják, köztük az afgánok, albánok, irániak, irakiak és szomáliaiak, sokkal magasabb bebörtönzési arányt mutatnak, mint más csoportok.
Új módszerrel próbálkoznak a hatóságok
Mivel a kis lélekvesztőkkel érkező migránsok száma nem csökken az Egyesült Királyságban, folyamatosak a tárgyalások a brit és a francia hatóságok között, hogy hogyan fékezhetnék meg a illegális migrációt a La Manche-csatornán.
A francia rendőrség most új módszerrel próbálkozik, hogy elrettentse az embercsempészeket és a migránsokat az átkeléstől: a The Sun információi szerint jet skiket használnak, hogy hálókat helyezzenek el a tengerben, megakadályozva ezzel a kis hajók átkelését a La Manche-csatornán.
Néhány nappal ezelőtt felvételek láttak napvilágot, amelyeken francia rendőrök késsel felvágták a migránsokkal teli gumicsónakot, majd a leeresztett hajót visszavontatták a szárazföldre.
Most úgy gondolják, hogy a sekély vízbe dobott hálók megakasztják a közelben lévő kis hajók propellerét, és így azok megakadnak. A The Sun szerint mind ez az intézkedés, mind a pénteki csónakszúrás kísérleti módszerek, amelyekkel megpróbálják visszaszorítani az Egyesült Királyságba érkező migránsok számát.
Emmanuel Macron a héten látogatást tesz Sir Keir Starmernél, és a lap szerint a francia elnök csütörtökön ismerteti ezeket a módszereket, mint stratégiát a kis hajók megállítására. Yvette Cooper belügyminiszter így nyilatkozott:
„Az elmúlt néhány hónapban együtt dolgoztunk új módszerek kidolgozásán a bűnszervezetek tevékenységének visszaszorítására, és most a franciák fontos új taktikákat vezetnek be a vízen lévő hajók megállítására. Mindent meg kell tennünk a határbiztonságunk erősítése érdekében.”