Megbüntették a szülőket, mert nem engedték meg a 13 éves gyereküknek a nemváltást

Svájcban egy fiatal lány elmondta szüleinek, hogy nemi identitása férfi. A szülők pszichológiai segítséget kértek lányuknak, és nem akartak neki pubertásblokkolót vagy bármi hasonlót adni.

NAGYVILÁG 2024. JÚLIUS 24. 06:39

Svájcban a hatóságok elvették a szülőktől a lányukat a kiskorú lányukat, mert nem voltak hajlandóak engedélyezni gyermekük nemváltoztatását. A lány több mint egy éve él családjától külön egy ifjúsági otthonban – számolt be az ADF International nevű szervezet, amely a szülőket jogi képviseletét látja el.

A lány 13 évesen mondta el a szüleinek, hogy ő férfinak érzi magát, erre pedig a koronavírusos időszakban fennálló pszichológiai nehézségek alatt jött rá. A jelentés szerint ebben a szakaszban sok időt töltött egyedül és az interneten, ennek hatására kezdte el úgy érezni, hogy valójában nem is lány – írja a Junge Freiheit német lap.

A szülők ezután a biztonság kedvéért kivizsgáltatták a lányukat egy állami kórházban. Egy félórás találkozó során diagnosztizálták, hogy a 13 éves gyermek nemi diszfóriában szenved, és pubertásblokkolót kellene szednie. A szülők azonban elutasították ezt a kezelési módszert, és ehelyett pszichoterápiás kezelést kértek lányuknak. Ekkorra azonban már kiderült, hogy az iskolában egy ideje férfiként ismerik el a lányt, és úgy is kezelik. A jelentés szerint a legtöbb esetben ez az előfutára az olyan fizikai és visszafordíthatatlan lépéseknek, mint a pubertásblokkolók és hormonok szedése vagy a műtét.

Amikor a szülők panaszt tettek az iskolában emiatt, az intézmény az ifjúságvédelmi hivatalhoz fordult „Le Refuge” nevű LMBTQ-szervezethez. E szervezet bántalmazással vádolta meg a szülőket mert a pszichoterápiás kezelést részesítették előnyben. Ennek eredményeként a családjogi bíróság részben megvonta a szülőktől a felügyeleti és tartózkodási jogot. A gyermeket 2023 áprilisában állami ifjúsági otthonba vitték.

Egy másik ítéletben a szülőket arra is kötelezték, hogy adják át a lány személyazonosító okmányait, hogy törvényesen is megváltoztathassa a nemi identitását.

Az ADF szerint a szülők jelenleg a lányuk teljes felügyeleti és tartózkodási jogának visszaszerzésén, valamint a fent említett határozatok visszavonásán fáradoznak. A gyermeküket elvették tőlük, csak azért, mert megpróbálták megvédeni – írja az ADF.

NAGYVILÁG

Címkék:

changing genders, lgbtq, switzerland