A karácsonyt a kereszténység egyik központi ünnepének tartják – mégsem ünneplik világszerte ugyanazon a napon. Míg Európa nagy részén december 24-én és 25-én kapcsolják fel a karácsonyi fényeket és díszítik fel a karácsonyfákat, több millió más keresztény számára a karácsonyi időszak csak januárban kezdődik. Ennek oka kevésbé magában a hitben, mint inkább a naptárban rejlik.

A római katolikus és a legtöbb protestáns egyház a Gergely-naptárat követi, amelyet a 16. század végén vezettek be, és amely ma már a nemzetközi szabvány. E naptár szerint a karácsony december 25-ére esik – bár az ünneplés általában 24-én este kezdődik.

Sok ortodox egyház azonban a Julián-naptárhoz ragaszkodik a fix ünnepek tekintetében, amely lényegesen régebbi. Ez a naptár ma már 13 nappal eltér a Gergely-naptártól. Ennek eredményeként a Julián-naptár szerint december 25-e január 7-re esik a modern naptár szerint. Ennek megfelelően szenteste január 6-án, karácsony napja pedig január 7-én van.

Ráadásul az ortodox egyház nem egységes entitás. Egyes ortodox egyházak hibrid naptárat alkalmaznak az ünnepléseikhez, vagy részben a Gergely-naptárhoz igazodnak. Mások szigorúan a Julián-naptárhoz ragaszkodnak. Ez magyarázza, hogy az ortodox karácsonyi ünnepségek miért zajlanak országonként és egyházanként eltérő napokon – még Európán belül is.

A naptári sokszínűség különösen feltűnő a Szentföldön. Betlehemben, Jézus szülőhelyén, a karácsonyt többször is megünnepelik. A katolikus keresztények először december végén ünneplik, az ortodox egyházak január elején következnek. Még később az örmények ünnepelnek, egy nagyon régi egyházi hagyományhoz ragaszkodva. Így több hétig tart a karácsony.

Ajándékot is máskor kapnak a gyerekek

Ahogy Jézus születését sem ugyanazon a napon ünneplik Európa népei, úgy a gyerekek sem ugyanazon a napon kapnak ajándékot. Sőt, vannak gyerekek, akiknek nem is a Jézuska vagy az Angyal szállítja a meglepetéseket.

Belgiumban két hagyományos ajándékhozója is van a karácsonyi időszaknak: Père Noël és Saint-Nicolas. Saint-Nicolas a Télapónak felel meg és december 6-án visz a gyerekeknek ajándékot, míg Père Noël karácsonykor teszi a fa alá a meglepetéseket.

A karácsonyi időszak január 6-án a Királyok Ünnepével zárul Belgiumban, ilyenkor a gyerekek beöltöznek a három bölcsnek és házról házra járnak, miközben karácsonyi énekeket énekelnek, ezért cserébe ráadásul újra kapnak ajándékot, általában finomságokat és készpénzt.

A holland mikulás, Sinterklaas, november közepén gőzhajón érkezik Hollandiába kísérőivel, a Fekete Péterekkel. A Sinterklaas felvonulás minden évben nagy ünnep a hollandoknál, ám az idén a koronavírus-járvány miatt közönség nélkül, titkos helyszínen tartották meg és csak utólag közvetítette a televízió, november 13-án. A gyerekek a kandalló elé, vagy a kerti ajtó elé teszik a cipőjüket, Sinterklaas pedig éjjel Amerigo nevű fehér lován átlovagol a házak felett és édességet és egyéb ajándékokat helyez el a cipőkbe december elején. Az ajándékozás Hollandiában ekkor történik, karácsonykor már nem kapnak a gyerekek ajándékot.

Érdekesség, hogy Izlandon nem a Mikulás vagy a Jézuska hozza az ajándékot a gyerekeknek, hanem a 13 jólasveinar, vagyis a karácsonyi csibészek.

Ők az az izlandi folklór szereplői, és a karácsonyt megelőző 113 napban tesznek meglepetést a gyerekek cipőibe. A rossz gyerekek azonban nem ajándékot, hanem csak rothadó krumplit kapnak.

Boszorkányok, ördögök és Szent Miklós

Olaszországban az ünnepek két fő figurája a Befana és a Mikulás. A hagyomány szerint a Befana egy jóboszorka, aki szállást adott a háromkirályoknak, amikor azok a születendő Jézushoz igyekeztek. A bölcsek megkérdezték a csúnya öregasszonyt, hogy el akar-e menni velük a Kisjézushoz, de nemet mondott, azóta azonban minden évben meglátogatja a gyerekeket és kis ajándékokat visz nekik.

Befana a legenda szerint változtatni tudja a külsejét, személyéhez több szokás is kapcsolódik.

Gradó városában például minden évben január 6-án csúf tengeri boszorkányok partra szállásának lehetnek tanúi az olaszok. A hagyomány szerint üvegcsónakokon érkeznek a boszorkák, hogy elvigyék a szemtelen gyerekeket.

Közben Bolzano városában ugyanezen a napon, több mint 400 jelmezbe öltözött ördög vonul fel az utcákon. A menetet Szent Miklós vezeti, aki megvédi a gyerekeket az utána menetelő rémségektől. Ez a szokás abból a mondából alakult ki, miszerint a környező völgyek falvait ilyen álarcos fiúk fosztották ki rendszeresen, akiket az ördög a hatalmába kerített annyi rosszat tettek, és csak Szent Miklós beavatkozásának köszönhetően sikerült megmenteni őket, aki legyőzte a gonoszt.

Már-már elfeledett alak a brit zöldruhás Mikulás, akinek története a Szent Miklós legendánál is korábbra nyúlik vissza. Különféle történetek és legendák említést tesznek pogány téli ünnepekről, amelyeknek fontos szereplője volt a zöldruhás Mikulás, aki a tavasz jövetelét jelképezte hosszú, zöld, csuklyás köpönyegével, és magyalból, fagyöngyből és borostyánból készült koszorújával.

Dániában nem elijesztik, hanem „lekenyerezik” az elfeket, akik elcsennék a gyerekek ajándékait. Hogy megakadályozzák, hogy a meglepetéseknek lába kéljen, rizspudingot és zabkását készítenek ki a manóknak. Norvégiában nem az ajándékokat, hanem a seprűket kell védeni, azokat elrejtik Szentesete, ugyanis a hiedelmek szerint ekkor előjönnek a gonosz és szemtelen boszorkányok, hogy ellopják a seprűket egy kis repkedésre.