Saját lakásukban is félnek

Saját lakásukban is félnek

Sokan nemcsak az utcán, hanem az otthonukban sem érzik magukat biztonságban Svédországban, derült ki egy új felmérésből.

NAGYVILÁG 2024. OKTÓBER 10. 13:51

Egy svéd lakhatási jogokkal foglalkozó szervezet, az SBC által készített jelentésből kiderül, hogy a betörésektől és az erőszaktól való félelem miatt sok lakástulajdonos nem érzi magát biztonságban otthonában.

A Stockholmban megkérdezettek csaknem 40 százaléka mondta, hogy nem mindig érzi magát biztonságban otthonában, a legnagyobb aggodalmat a lépcsőházba való illetéktelen bejutás és a betörés okozta.

További aggodalmak közé tartoznak a lövöldözések, a robbantások és az, hogy valaki bejelentkezik a lakcímükön.

„Miután a médiában sokat cikkeztek olyan lakásszövetkezetekről, amelyek robbanásoknak és lövöldözéseknek voltak kitéve, érthető, hogy ez sokakat aggaszt” – mondta Per Karlsson, az SBC műszaki menedzsmentért felelős üzletágvezetője.

A Samnytt svéd hírportál szerint a megkérdezettek közül a legtöbben a kamerás megfigyelést szorgalmazzák az intézkedésként, hiszen az is kiderült, hogy bár sokan érzik magukat bizonytalannak, sok hiányoznak a biztonsági intézkedések.

A Svéd Bérlők Szövetsége által végzett felmérés szerint a bérlakások lakói még kevésbé érzik magukat biztonságban a környékükön, mint a bérlakások tulajdonosai.

Ráadásul egy lakás értéke akár 200 000 svéd koronával is csökkenhet, miután az adott területen lövöldözés történt, és ez a csökkenés tartósan meg is marad – derült ki a Stockholm területét vizsgáló kutatásból. A lövöldözések és robbantások következtében pedig nem csak az ingatlanok értéke csökken, hanem az ingatlanbiztosítások költségei is növekednek.

Svédországban az elmúlt hónapokban több olyan esetről is beszámolt a média, amikor a bűnbandák összecsapásai során egy-egy eltévedt lövedék védtelen lakosok lakásaiba csapódott be.

NAGYVILÁG

Címkék:

crime, living, sweden