SMS-ben adnának kivételt a kijárási tilalom alól

A koronavírus dél-afrikai mutációja miatt több tízezer emberhez mennek ki tesztelni Nagy-Britanniában, őket egyben arra is kérték, hogy maradjanak otthon. A dél-afrikai variánst már olyan személyeknél is kimutatták, akik nem is jártak külföldön az utóbbi időben. Közben Szlovákiában az egészségügyi miniszter kilátásba helyezte a teljes kijárási tilalmat, ami alól SMS-ben lehetne csak kivételt kérni.

NAGYVILÁG 2021. FEBRUÁR 2. 12:34

A jelek szerint nem sikerül visszaszorítani a koronavírust Európában, sőt egyre drasztikusabb intézkedésekre kényszerülnek a kormányok. Nagy-Britanniában kimutatták a koronavírus dél-afrikai mutánsát, és 11 olyan fertőzöttet is találtak köztük, akik nem is jártak külföldön mostanában.

Az új variáns miatt most több helyen arra kérték a lakókat, hogy ne hagyják el az otthonukat. A közel 80 ezer érintett embert az otthonában fogják felkeresni, és tesztelni. A tudósok amiatt aggódnak, hogy a dél-afrikai mutáns vírussal szemben nem lehet hatékony a vakcina, ezért arra kérték a lakosokat, hogy aki azt gyanítja, hogy fertőzött, azonnal vonuljon karanténba.

Az otthonmaradásra kérte az érintetteket Matt Hancock brit egészségügyi miniszter is. Úgy fogalmazott, hogy kemény fellépésre van szükség a vírus ellen, amit meg is fognak tenni, és az a céljuk, hogy megtalálják az összes fertőzöttet. Mindeközben Boris Johnson brit miniszterelnök arról beszélt, hogy március elején újra nyithatnak az iskolák, miután Chris Witty angliai tisztifőorvos azt mondta, hogy a jelenlegi hullám már elérte a csúcsot. Sokan azonban továbbra is aggódnak a dél-afrikai variáns miatt.

Az Egyesült Királyságban a koronavírussal fertőzöttek száma már a négymillióhoz közelít, a halálos áldozatok száma pedig meghaladta a százezret. Az utóbbi időszakban naponta több tízezer új fertőzöttet regisztráltak.

A helyzet Szlovákiában sem javul jelentős mértékben. Marek Krajčí egészségügyi miniszter arról beszélt, hogy az érvényben lévő intézkedések ellenére továbbra is nagyon súlyos a helyzet. A járvánnyal foglalkozó bizottság kedden fog összeülni, hogy megvitassák, hogyan tovább.

Krajčí szerint a kijárási tilalom szigorítására lenne szükség, ami alól SMS-ben kaphatnának felmentést egyes esetekben az emberek. Az egészségügyi miniszter azt mondta, hogy a lakosok küldenének egy SMS-t, ha kivételt szeretnének kérni a kijárási tilalom alól, a központból pedig erre válaszul küldenék meg az engedélyt nekik a tilalom bizonyos időszak alatti megszegésére. Krajčí szerint ez a megoldás már jól működött Görögországban.

Ez a megoldás viszont nem nyerte el a tetszését Veronika Remišová miniszterelnök-helyettesnek. Szerinte nem szabad egyből a legradikálisabb utat választani, miközben egyéb megoldásokkal még nem éltek – például a lakosság figyelmének a felhívásával egy információs kampány keretében. Remišová szerint ezt a javaslatot először egyébként is a koalíciós tanáccsal kellett volna megvitatni.

  

NAGYVILÁG

Címkék:

coronavirus, curfew, england, Great Britain, lockdown, Slovakia, sms, south african variant