Transzszemináriumot tartott a Svéd Egyház
2021 óta a Svéd Egyház szervezi a Transblessning nevű rendezvényt, amely egy globális konferencia a keresztény transznemű emberek számára. A programban szerepelt többek között egy szeminárium is, amelyen egy svájci lelkészhallgató a queer teológiáról beszélt – transz perspektívából. A rendezvényt több bírálat is érte.
Az amerikai eredetű Transgender Day of Visibility rendezvényt évek óta megrendezik Svédországban. A programot a Svéd Egyház rendezi és emellett hatodik éve rendezik meg a Transblessinget is.
Korábban a Transblessing szervezői ragaszkodtak ahhoz, hogy az esemény szeparáltan kerüljön megtartásra, de idén mindenki részt vehetett a Transblessing for allon, egy webináriumon azok számára, akik többet szeretnének megtudni a transz- és nemi identitásról, és – ahogy a szervezők fogalmaztak – hozzájárulni egy befogadó környezet kialakításához a transzszemélyek számára.
A program egyik eleme egy szeminárium volt, amelyen egy svájci lelkészhallgató a transz perspektívából beszélt a queer teológiáról, három fiatal transz személy pedig saját tapasztalatairól mesélt. Olyan dolgokról beszéltek, mint a táborokban a befogadó helykiosztás, valamint annak fontossága, hogy a név- és névmás-köröket minden gyülekezeti kontextusban normává tegyék.
– Nagyon elégedettek vagyunk a programmal és az előadókkal. Úgy éreztük, hogy széles körű képet adtunk, és sikerült átadnunk azt, amit szerettünk volna – hogy olyan legyen, mint a konferenciáinkon – mondja a szervező, Oliver Jähnke a Kyrkans Tidningnak.
A rendezvény szervezői azt szerették volna, hogy ne csak a transzneműek kihívásairól szóljon, hanem az úgynevezett „transzörömről” is. Jähnke szerint ez lehet mindennapi öröm, amit minden ember érez, de lehet olyan öröm is, ami specifikusan a transzneműekre jellemző, mint például a nemi eufória.
— Agneta Nessling (@Exonessie) April 6, 2026
A program előkészítése során fenyegetéseket kaptak, és a rendezvényt végül rendőri felügyelet mellett tartották meg.
„Olyan dolgokra kellett időt fordítanunk, amire egyáltalán nem akartunk időt fordítani, és nagyon szar érzés, hogy alkalmazkodnunk kell ezekhez a fenyegetésekhez. De maga a rendezvény alatt biztonságban éreztük magunkat. Volt néhányan, akik nem őszinte kíváncsiságból és jóindulatból voltak ott, de nem vették át az irányítást, és a nap folyamán tényleg úgy éreztük, hogy a szeretet győzött” – mondta az egyik szervező.
A rendezvényt többen bírálták, a kritikusok szerint bármennyire is az egyházi befogadást próbálja közvetíteni a program, sokak szerint az elfogadás és a transzideológia népszerűsítése nem összeegyeztethető az egyház berkein belül.