Visszatér posztjára a pedofíliával vádolt alpolgármester

Alig fél évvel a botrány kirobbanása után visszatér a politikai életbe a főpolgármester egykori helyettese, aki annak idején állítólag több mint egy évtizedig folytatott szexuális viszonyt egy kiskorú fiúval. A férfi tagadta az ellene felhozott vádat, de az ügy tisztázása érdekében elrendelt előzetes nyomozás időtartamára kilépett a városi közgyűlésből. Most azonban, miután az ügyészség elévülés miatt ejtette az ügyet, visszatért.

NAGYVILÁG POLITIKA 2021. JANUÁR 21. 16:34

Hatalmas médiavisszhangot keltett a nemzetközi sajtóban az a botrány, amely a New York Times tavaly augusztusban megjelent cikke után robbant ki. A lap egy exkluzív interjút közölt a 46 éves tunéziai származású Aniss Hmaïd-dal, aki azt állította, hogy Párizs egykori főpolgármester helyettese, Christophe Girard a 90-es években éveken át szexuális viszonyt folytatott vele. A tunéziai férfi a viszony kezdetén még csak 15 éves volt, tehát kiskorú. A férfi az interjúban kihangsúlyozta, hogy a rendszeres nemi erőszak maradandó lelki sérüléseket okozott neki.

Aniss Hmaïd több tanúval és képekkel is alátámasztotta állítását. Elmondása alapján Girard először egy amerikai út során erőszakolta meg, majd az elkövetkező évek folyamán rendszeresen szexre kényszerítette. A 64 éves politikus mindent tagadott, annak ellenére, hogy Hmaïd egy olyan fotót is bemutatott, amelyen Girard anyaszült meztelenül látható. A kép szemből készült, Hmaïd elmondása alapján egy közösülést követően. A politikus ezt határozottan tagadta. Azt azonban nem volt hajlandó elárulni, hogy pontosan milyen körülmények között készült a kép.

Christophe Girard-nak egyébként nem ez volt az egyetlen pedofíliával kapcsolatos ügye: a férfit 2018 szeptemberében választották meg Párizs alpolgármesterévé, de 2020 júliusában lemondott posztjáról, mivel kiderült, hogy a pedofíliával vádolt 84 éves író, Gabriel Matzneff közeli jó barátja. Bár a politikus tagadta, hogy jóban lettek volna, sőt, a France Inter-nek adott interjújában kifejezetten azt állította, hogy az író nem a barátja. Ennek ellenére – miután kiderültek Matzneff ferde hajlamai – mégis lemondott az alpogármesteri pozícióról. 

A volt alpolgármester rágalomnak nevezte Aniss Hmaïd vádját, de a nyomozás időtartamára kilépett a városi közgyűlésből. Akkor azt mondta azért, hogy az előtte álló jogi eljárásra és a védelmére tudjon koncentrálni.
Az ügy kapcsán megszólalt Párizs főpolgármestere, Anne Hidalgo is, aki egy Twitter bejegyzésben örömmel fogadta az előzetes nyomozás elrendelését és hozzátette, hogy támogatja az erőszak és szexuális zaklatás áldozatait.

Az ügyben folyó vizsgálat nem volt hosszú életű, ugyanis novemberben az ügyészség elévülésre hivatkozva megszüntette azt. Christophe Girard ügyvédje, Delphine Meillet üdvözölte a döntést, mely szerinte igazságos. A sajtónak tett nyilatkozata alapján ügyfele a nyomozás három hónapja alatt rendkívül nehéz időszakon ment keresztül emberi, családi, szakmai és politikai szempontból egyaránt, írja a Le Point nevű hetilap.

A három hónapos jogi hercehurca után azonban úgy tűnik, visszatér posztjára a politikus, aki január 18-án, hétfőn már részt vett a párizsi szocialista képviselők ülésén. A Le Monde információi alapján február 6-án pedig – csaknem hat hónap távollét után – visszatér a párizsi tanácsba is.

Christophe Girard ügye jogi szempontból lezárult ugyan, politikailag azonban már kényesebb a helyzet. Még a szocialistákat is megosztja Girard visszatérése a politikai életbe.

A zöld párti képviselők pedig egyáltalán nem értenek egyet azzal, hogy a férfi újra városi tanácsosként fog dolgozni. Alice Coffin úgy fogalmazott, hogy rendkívül haragszik Christophe Girard-ra, akinek szerinte végtelen hatalma van és nem hajlandó felelősséget vállalni a tetteiért. Emellett hozzátette, hogy folytatja a harcot, írja a Le Parisien című napilap.

Alice Coffin ellenszenve Christophe Girard ellen nem új keletű, nemtetszésének már júliusban is hangot adott, mikor a Gabriel Matzneff-féle pedofil botrány kirobbanását követően Girard lemondott alpolgármesteri posztjáról. A szocialisták és a zöld párti képviselők közti ellentét akkor csúcsosodott ki, mikor a leköszönő alpolgármestert Didier Lallement párizsi rendőr prefektus felhívására állva tapsolták párttársai.

A környezetvédők azonban, Alice Coffin-nal az élen, teli torokból kiabálták, hogy szégyellje magát a 64 éves politikus. Coffin feltehetően erre gondolt, mikor kijelentette, hogy folytatja a harcot.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

anne hidalgo, france, paris, pedofilism, return, vice mayor