Soros blogja titokban bővítette az uniót

A Magyarországon létező kormánykritikus média annyira igyekezett kormánykritikus lenni, hogy észre sem vették, Izland nem csak hogy nem tagja az EU-nak, de 2015 márciusában az izlandi kormány visszavonta a csatlakozási kérelmet illetve jelezte az Európai Unió felé, hogy nem kívánja felújítani a tárgyalásokat. Pedig elég lett volna felütni a Wikipédiát. De a Momentum nevű párt vezetője már Japánt is gyarmatosította Európába.

HOT 2021. JÚLIUS 3. 13:01

Magyarországon annyira erőlködik a létező ellenzéki média, hogy semmitől sem riad vissza. Ha az érdekük úgy kívánja, akár titkon még az uniót is bővítik. Úgy látszik, hogy csak abban a statisztikában hisznek, amit ők maguk írnak le. Ehhez viszont szükség volt egy apró csúsztatásra, Izlandot be kellett tévedni az unióba. Pedig elég lett volna felütni a Wwikipédiát vagy az unió hivatalos honlapját, hogy megtudják: Izland nem része az uniónak.

Földrajzból szintén elvérzett a holland Rutte barátja, Fekete-Győr András is. Túl sokat beszélgethetett holland gyarmatosítókkal, mert ő úgy tudja, hogy Japán is Európában van. Azóta javították a posztot, valaki szólhatott neki. Tegyük hozzá, hogy Fekete-Győr András párttársai ott ülnek a Európai Parlamentben, és ők döntenek a sorsunkról.

Fekete-Győr András volt az, aki korábban arról nyilatkozott, hogy „kisméretű atomerőmű például egy napelem kollekció is egy ház tetején”.

 

 

 

HOT

Címkék:

444.hu, brüsszel, ep, george soros, momentum