Rasszisták és nőgyűlülők lettek Shakespeare művei

Shakespeare művei is rasszisták, vélik bizonyos tanárok, akik ezért kivetetnék az író műveit a tantervből. Az oktatók petíciót is indítottak, és megnevezték azokat a könyveket, amelyekkel helyettesítenék a híres író alkotásait. Meglepő könyvek is kerültek a listára.

NAGYVILÁG 2021. FEBRUÁR 18. 15:26

Ne kelljen többet Shakespeare-ről tanítaniuk – ezt követelik egyes tanárok a Disrupt Texts nevű tanári kezdeményezés égisze alatt. Az elképzelés mögé egyre több amerikai oktató áll be.

Az alapító, Lorena German szerint ez a fehér felsőbbrendűségről és a kolonizációról szól. Szerinte nem lehet felelősségteljesen Shakespeare-t tanítani az iskolákban úgy, hogy közben nem rombolják az emberek fejlődését.

A Disrupt Texts-nek ajánlása is van arra, hogy a gyerekeknek milyen könyveket kellene olvasniuk. Ezek között klasszikusok nem találhatók meg, de szerepel például az Antirasszista Bébi.

A kezdeményezés oldalán egyébként azt lehet olvasni, hogy nem támogatják a cenzúrát, és egyes könyvek betiltását.

Egy másik tanár szerint Shakespeare művei tele vannak problémás és idejét múlt elvekkel. Amanda McGregor ezekre példának hozta fel a nőgyűlöletet, a rasszizmust, a homofóbiát, az osztályok közötti diszkriminációt és az antiszemitizmust.

Jeffrey Austin, a michigani Writing Center vezetője szerint semmi olyannal nem lehet gazdagodni Shakespeare írásaiból, amivel ne lehetne más művekből. Ő arról is beszélt, hogy Shakespeare-t mindenki egy egyedüli géniusznak tekinti, azonban szerinte minden kultúrának vannak kiemelkedő szerzői, akiket mégsem kötelező tanítani az iskolákban.

Az egyik oktató ötlete szerint pedig Shakespeare művei helyett olyanokat kellene előtérbe helyezni, amik jobban reprezentálják például a fekete bőrű és hispán diákokat. Liz Matthews szerint az új könyvekkel jobban tudnának azonosulni a diákok. Szerinte fontos, hogy képviselve érezzék magukat.

NAGYVILÁG

Címkék:

ban, books, cancel culture, racism, shakespeare, teachers, white supremacy, woke