A fehérek elleni rasszizmus nem létezik?

A fehérek elleni rasszizmus nem létezik, állítja a „HateAid” nevű baloldali aktivista csoport. A német kormány számadatai azonban mást mutatnak.

NAGYVILÁG 2024. OKTÓBER 12. 04:04

Csak idén már 207 németellenes bűncselekmény történt Németországban, a németellenes bűncselekmények száma az elmúlt években jelentősen emelkedett. Az állami bűnügyi hivatalok a szeptember 17-ig 207 „németellenesnek” minősíthető bűncselekményt regisztráltak – hívja fel rá a figyelmet a Nius német hírportál.

A szövetségi kormány Martin Hess AfD-s parlamenti képviselő írásbeli kérdésére adott válasza szerint ebből a 207 bűncselekményből 24 erőszakos bűncselekmény volt.

„A szövetségi kormány nem tud tájékoztatást adni a németellenes bűncselekmények konkrét okairól” – olvasható Nancy Faeser belügyminiszter válaszában.

Az elmúlt években a németellenes bűncselekmények száma meredeken emelkedett – míg 2019-es 132 ilyen bűncselekmény történt, addig 2023-ban már 337.

A „HateAid” nevű baloldali szervezet videója azonban mindezen tények ellenére mást állít. Ebben a szervezet egy embere arról beszélt, hogy nem létezik „fehérek elleni rasszizmus”, és a „fordított rasszizmus mítoszáról” beszélt. „A BIPoC – fekete, őslakos és színesbőrű emberek – személyekkel ellentétben a fehéreket nem diszkriminálják szisztematikusan” – jelentette ki a szervezet aktivistája.

Ennek ugyanakkor nem csak a statisztikai adatok mondanak ellent, hanem a NIUS által megrendelt májusi INSA-felmérés is, amely szerint a lakosság csaknem kétharmada (65 százalék) úgy véli, hogy nemcsak a feketékkel szemben létezik rasszizmus, hanem a fehérekkel szemben is. Egy 22 százalékos kisebbség ugyanakkor elutasítja ezt az elképzelést.

NAGYVILÁG

Címkék:

germany, racism, white people