Aggódnak Soros globalistái

Az Egyesült Államok Donald Trump elnöksége alatt kultúrharcot exportál Európába, szándékosan jobbra húzva a kontinens politikáját – sajnálkozik új jelentésében a részben Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványok által alapított és bőkezűen támogatott Európai Külkapcsolatok Tanácsa (ECFR) nevű lobbiszervezet.

NAGYVILÁG 2025. OKTÓBER 1. 22:34

A berlini székhelyű Soros-NGO szerint „az egykor közös, nyugati identitás szétesett”. Jelentésükben azt írják, az együttműködés helyett Európa most Washington forgatókönyve által előállított válságokra reagál, mint például a migrációval, a klímapolitikával, a szólásszabadsággal és az úgynevezett „wokeizmussal” kapcsolatos viták.

A nemrégiben publikált, 27, EU-szerte dolgozó kutató által összeállított tanulmány szerint az, hogy Trump „fegyverként” használja az olyan kérdéseket, mint a migráció, az éghajlatváltozás, a wokeizmus és a szólásszabadság, nem véletlen.

Ez egy összehangolt nemzetközi mozgalom része, amely „elhatározta, hogy megdönti Európa liberális demokratikus rendjét”

– áll a tanulmányban, hívja fel rá a figyelmet a Brussels Signal hírportál.

Aggódnak Soros globalistái

Az ECFR ezt kétfrontos harcként írja le. Először az ideológiai szakasz következik: a demokráciáról, a szabadságról és a jogállamiságról szóló nyílt viták. A jelentés szerint ezeket Trump és szövetségesei alakítják át, hogy áthelyezzék a politikai középpontot Európában. A második front az identitás.

Azzal, hogy az európaiakat naivnak, függőnek vagy stratégiailag alkalmatlannak ábrázolja, Trump USA-ja aláássa a kontinens méltóságát és autonómiáját

– írja a tanulmány, amely egyértelműen Trumpot próbálhja hibáztatni Európa állapotáért.

A tanulmány szerzői figyelmeztetéssel zárják a tanulmányt: „Amíg Európa nem szerzi vissza az irányítást értékei, politikája és globális szerepe felett, fennáll a veszélye annak, hogy csupán Amerika folyamatban lévő kultúrharcának színpadává válik.”

Európát a brüsszeli vezetés sodorta bajba

Érdekes módon a jelentés nem tér ki arra, hogy az európai vezetésnek, az európai uniós döntéshozóknak, mint Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének milyen szerepe van abban, hogy az EU politikai és gazdasági súlya az elmúlt években radikálisan csökkent.

Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnöke már hónapokkal ezelőtt bemutatta jelentését az Európai Bizottságnak az európai gazdaság helyzetéről, nemrég mégis arról beszélt, nem látja, hogy az Ursula von der Leyen vezette bizottság és az EU előrelépett volna az ajánlásai alapján. Draghi szerint a kontinens növekedési modellje megingott, a függőségek egyre nőnek, és a riválisok gyorsabban reagálnak a kihívásokra. Ha az EU nem vált sebességet és nem hoz átfogó reformokat, elveszítheti nemcsak versenyképességét, hanem politikai szuverenitását is. A volt jegybankelnök szerint Európa növekedési modellje korábban a világkereskedelem bővülésére és a magas hozzáadott értékű exportokra épült, de ezek alapjai mára meggyengültek. Az Egyesült Államok történelmi vámemeléseket vezetett be, Kína pedig mind a belső piacokon, mind a külkereskedelemben erősebb riválissá vált.

„Az EU rosszabb helyzetben van, mint egy éve”

– figyelmeztetett.

Az ugyanakkor nem meglepő, hogy az ECR-t nem csak a gazdasági hanyatlás aggasztja, hanem az is, hogy Európában egyre inkább előtérbe kerülnek a konzervatív, patrióta hangok – amelyeket Donald Trump is képvisel az Egyesült Államokban –, hiszen az elmúlt években bőségesen részesültek a liberális mainstream támogatásából. Az ECFR ugyanis Európában a balliberális álcivilek, lobbisták és politikusok igazi gyűjtőhelye.

NAGYVILÁG

Címkék:

ECFR, soros, Trumo