Az olaszok negyede nem tartja biztonságosnak a lakhelyét

Sokan nem érzik magukat biztonságban az otthonuk közelében egy nem rég készült felmérés szerint.

NAGYVILÁG 2023. MÁJUS 8. 15:38

A nemrég nyilvánosságra hozott kutatás szerint az olaszok csaknem negyven százaléka ítélte úgy, hogy a lakóhelye nem biztonságos, továbbá a világjárvány kezdete óta a megkérdezettek 24,8 százalékánál nőtt a bűncselekményektől való félelem.

Az olaszokat leginkább aggasztó bűncselekmények közül kiemelkedik a betörés a fizikai agresszió és a kirablástól való félelem.

A személyes adatok interneten történő ellopásától a polgárok 9,9 százaléka tartott. Emellett a megkérdezettek 4,8 százaléka félt attól, hogy szexuális erőszak áldozatává válik, 2,9 százalékuk pedig attól, hogy egyéb bűncselekménynek lesz kitéve.

Ez derült ki az Eurispes által a közbiztonsággal és a bűnügyi rendőrség központi igazgatóságával együttműködésben végzett felmérésből.

Ami a lőfegyver birtoklásának jogosságának megítélését illeti, az olaszok 44,8 százaléka veszélyt lát benne, mert a fegyverek rossz kezekbe kerülhetnek, míg 19,2 százalékuk úgy véli, hogy ez olyan jog, amelyet csak bizonyos kiszolgáltatott csoportoknak tartanak fenn. A kutatásban résztvevők 18,4 százaléka szerint pedig minden állampolgár számára lehetőséget kell biztosítani arra, hogy megvédje magát a rossz szándékú emberekkel szemben.

Emellett a megkérdezettek 27 százaléka, vagyis minden negyedik olasz azt állította, hogy vásárolna fegyvert önvédelmi célból, felük pedig azt állította, hogy félne a fegyvertartástól, és óvatosságot tanúsít az ügyben.

A bűncselekmények elkövetőinek etnikai hovatartozását tekintve az olaszok nagyon megosztottak. Ugyanis minden ötödik olasz úgy véli, hogy a bűncselekményeket főként külföldiek követik el, 47 százalékuk szerint pedig a bűncselekményeket egyformán követik el olaszok és külföldiek. A megkérdezettek 26,2 százaléka nem válaszol arra a kérdésre, hogy az olaszok vagy a külföldiek felelősek-e inkább a bűncselekmények elkövetéséért.

A külföldiek egyébként az olaszországi börtönökben felülreprezentáltak, és a bevándorló fogvatartottak olaszországi aránya több mint 11 százalékponttal az európai átlag felett van, az utolsó statisztikák szerint 32 százalékon áll. Ez körülbelül 4 százalékponttal magasabb, mint Németországban.

Olaszországban a jogszerűen tartózkodó külföldiek a lakosság mintegy 8 százalékát teszik ki, miközben a börtönökben ülők 32 százaléka külföldi. Az egyes intézményekben végzett mintavételes becslések szerint a legálisan tartózkodó külföldi lakosok a teljes külföldi fogvatartottak számának kevesebb mint 10 százalékát teszik ki, vagyis a bevándorló hátterű, és börtönben ülő személyek döntő többsége illegálisan tartózkodott Olaszországban az elítélése előtt.

A statisztikák szerint a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma is folyamatosan növekszik Olaszországban, 2022-ben 11 százalékponttal emelkedett az előző évhez képest. Az elmúlt két évben fokozatosan nőtt a feljelentett vagy letartóztatott kiskorúakra száma. Míg 2021-ben 30 405 fiatalkorút, addig 2022-ben 33 723-at vontak valamilyen formában felelősségre.

A családon belüli erőszakot tekintve szintén meglepő adatokat láthatunk, ugyanis egy kutatás szerint az áldozatoknak csupán a 24 százaléka fordul a hatóságokhoz. A legtöbb esetben a családi erőszak megalázás és sértés formájában fordul elő, ez a megkérdezettek 11,6 százalékánál fordult elő. 5,6 százalékukat fenyegették már meg hozzátartozói, 4,5 százalékukat üldözték, 3,8 százalékukat pedig bántalmazták már.

Az áldozatok 31,6 százaléka a családon belüli erőszak során védekezett a támadások ellen, 24,2 százalékuk pedig nem tett semmit. A segítségkérés tekintetében pedig a válaszadók kevesebb mint 20 százaléka kért segítséget a rokonoktól, barátoktól vagy kollégáktól.

NAGYVILÁG

Címkék:

italy, migration, statistics