Bíróság kötelezte a polgármestert a betlehemi jászol eltávolítására

Bíróság kötelezte a polgármestert a betlehemi jászol eltávolítására

A francia településen évek óta vitát generál a városházán felállított betlehemi jászol, nem történt ez másként az idén sem. Az Emberi Jogok Ligája nevű egyesület bírósághoz fordult, ahol nekik adtak igazat, el kellett távolítani azt a közintézmény területéről.

NAGYVILÁG POLITIKA 2022. DECEMBER 17. 09:12

Ismét fellángolt a minden évben visszatérő vita azzal a betlehemi jászollal kapcsolatban, melyet a dél-franciaországi Béziers polgármestere állíttatott fel a városháza udvarán. A betlehemet december 2-án, pénteken 18 órakor több száz ember részvételével avatta fel Robert Ménard polgármester.

Az installáció azonban nem nyerte el az Emberi Jogok Ligája (LDH) nevű egyesület tetszését, mert szerintük ellentmond a szekularizmus elvének, a Francia Köztársaság 1905. december 9-i törvényének 28. cikkelye ugyanis kimondja, hogy egy közintézménynek vallásilag semlegesnek kell maradnia. A liga – melyet 1898-ban alapított Ludovic Trarieux balközép irányvonalat képviselő, liberális eszméket valló néhai francia politikus – szerint tehát a jászol sérti a törvényt, mely kimondja az egyház és az állam szétválasztását, ezért jogi útra terelték az ügyet.

Az egyesület által kiadott közleményből kiderül, hogy december 5-én felkérték Hérault megye prefektusát, hogy tegyen eleget törvénybeli kötelezettségeinek és kötelezze a polgármestert a jászol eltávolítására, de ő ezt visszautasította, arra hivatkozva, hogy a szóban forgó installáció csupán egy animáció a többi között.

Ám nem az LDH az egyetlen egyesület, amely megtámadta a jobboldali polgármestert a betlehem miatt. A Libre Pensée (szabad gondolkodás) nevű egyesület és több baloldali képviselő is összefogott annak érdekében, hogy a városvezetőt rákényszerítsék a jászol városháza területéről történő eltávolítására. A Libre Pensée által kiadott közlemény szerint az egyesület nem a jászolt ellenzi, csak azt szeretnék elérni, hogy az ne egy közintézményben legyen elhelyezve. Kiemelik, hogy a polgármester szándékosan megsérti a szekularizmusról szóló törvényt és a vallást politikai célokra használja fel, kinyilvánítva, hogy Isten törvényei a Francia Köztársaság törvényei felett állnak.

Az esettel foglalkozó montpellier-i közigazgatási bíróság helyt adott a panasznak és december 14-i határozatában elrendelte a betlehemi jászol eltávolítását a városháza udvaráról. A polgármesternek erre 24 óra állt rendelkezésére, ellenkező esetben napi 100 eurós büntetést kellett volna fizetnie.

A polgármester tudomásul vette a bírósági ítéletet és úgy döntött, hogy a jászolt áthelyezi a városháza előtti térre. A városvezetés a Twitteren tett közzé egy felhívást az esetről és arra kért mindenkit, aki támogatja őket, hogy csütörtökön délben menjen a helyszínre.

Az akcióról készült videóban Béziers polgármestere arról beszélt, hogy hihetetlennek tatja a határozatot és azt, hogy a betlehemi jászol eltávolítására ilyen rövid határidőt állapított meg a közigazgatási bíróság. Feltette a kérdést, miszerint „nincs az országban ennél sürgősebb megoldandó ügy?”.

Robert Ménard szerint a betlehemi jászol nem zavarta meg a közrendet, inkább egyesítette a közösséget, mégis száműzték eredeti helyéről.

NAGYVILÁG POLITIKA

Címkék:

béziers, christmas nativity scene, france, justice, removed, secularism