Felmérés: muszlimok élnek a no-go zónák nagy részében

A népszámlálást követő vizsgálat szerint az országban élő muszlimok csaknem 40 százaléka él úgynevezett érzékeny területen, míg a legbiztonságosabb környékeken az iszlám híveinek az aránya csak 4 százalék.

NAGYVILÁG 2022. DECEMBER 5. 13:03

A The Guardian lap által készített felmérés szerint az iszlám vallásúak 39 százaléka Anglia és Wales leghátrányosabb helyzetű területein él. A népszámlálás szerint a magukat muszlimnak vallók aránya 10 év alatt 1,2 millióval nőtt Nagy-Britanniában, így a számuk 2021-re 3,9 millió lett.

A vizsgálatában arra próbálja felhívni a figyelmet a lap, hogy a muszlimok nagy hányada él szegénységben, azt azonban nem említik meg a cikkben, hogy a nagyarányú illegális bevándorlás miatt válhattak ezek a területek no-go zónákká, vagyis olyan területekké, ahova a rendőrség vagy a segítségnyújtó szolgálatok már nem mennek a biztonsági kockázatokra hivatkozva.

A The Guardian által közölt számadatok a fordított arányt is szemléltetik, vagyis azt, hogy Nagy-Britannia legvirágzóbb és legjobban működő negyedeiben a muszlimok a lakosságnak csupán 4 százalékát teszik ki..

Az iszlám a bevándorlók által Nagy-Britanniába importált vallások közül kiemelkedik a társadalmi problémákkal való kapcsolata tekintetében. Azok a területek például, ahol a hinduk a lakosság 25 százalékát teszik ki, Nagy-Britannia legkevésbé problémás területei közé tartoznak. Egy másik tényező amely a két vallás követői elválasztja egymástól, hogy a hinduk száma egyáltalán nem növekedik olyan gyors ütemben, mint a muszlimoké, hanem viszonylagosan stagnál az arányuk a népességben.

Amint arról már a V4NA is beszámolt, Anglia és Wales ma már kisebbségi keresztény ország – legalábbis ezt mutatják a legutóbbi, 2021-es népszámlálási adatok. A briteknél 10 évente tartanak népszámlálást. Legutóbb tavaly, azt megelőzően pedig 2011-ben. A 2021-es adatgyűjtés eredményeit most közli a brit statisztikai hivatal (ONS).

A friss adatok szerint az angliai és walesi lakosság kevesebb mint fele (46,2%, 27,5 millió ember) vallotta magát “kereszténynek”, ami 13,1 százalékpontos csökkenést jelent a 2011-es 59,3%-hoz (33,3 millió ember) képest. Azaz egy évtized alatt több, mint 5,5 millióval, mintegy 17%-kal csökkent a magukat kereszténynek vallók száma. Az eredmény történelmi, hiszen Anglia és Wales népszámlálása során először fordult elő, hogy a lakosság kevesebb mint fele vallotta magát kereszténynek.

Eközben a magukat iszlámnak vallók száma 1,2 millióval, körülbelül 43%-kal nőtt, 3,9 millió főre. Arányuk a lakosságon belül 6.5%-ra emelkedett a tíz évvel korábbi 4.9%-ról. Ugyancsak nőtt a hinduk száma (818 ezerről 1 millióra) és lakosságon belüli aránya (1.5%-ról 1.7%-ra).

A felmérésből látszik, hogy rendkívül megnőtt a “nem vallásosok” száma. Az emberek 37,2%-a – nagyjából 22,2 millió fő – sorolta magát ebbe a kategóriába, ami a második leggyakoribb válasz volt a “keresztény” után. Ez tíz évvel korábban még tizenkét százalékponttal alacsonyabb volt (25.2%, mintegy 14.1 millió fő), ugyanakkor a kontraszt még durvább, ha a húsz évvel ezelőtti adatokkal vetjük össze a legfrissebbeket. Eszerint két évtized alatt a magukat vallástalannak tartók aránya 14,8%-ról ugrásszerűen nőtt meg, több mint 22 százalékponttal.

A másik érdekessége a most közölt adatoknak az, hogy néhány városban két évtized alatt megfordultak az etnikai arányok. A The Guardian az ONS adatai alapján azt írja, hogy például Leicester lakosságának 59,1%-a tartozik etnikai kisebbségi csoportokhoz, ami nagy változás 1991-hez képest, amikor a fekete és kisebbségi etnikai csoportok a város lakosainak alig több mint negyedét tették ki. A portál azt írja, hogy a kisebbségi etnikumhoz tartozók a lakosság több mint felét teszik ki még Lutonban (54,8%) illetve Birminghamben (51,4%), az Egyesült Királyság második legnagyobb városában is. Utóbbiban 20 évvel ezelőtt még nagyjából 30 százalékos volt ez az arány.

2021-ben összességében az angliai és walesi lakosok 81,7%-a (48,7 millió fő) a “fehér” etnikai kategóriába sorolta magát, ami csökkenést jelent a 2011-es népszámlálás 86%-ához (48,2 millió fő) képest.

NAGYVILÁG

Címkék:

Great Britain, muslim, no-go zones, wales