
Saját törvényeiket erőltetnék másokra a muszlim diákok
Egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a tanárokra a muszlim fiatalok egyes iskolákban – derül ki egy tanulmányból. Sok fővárosi intézményben a szigorú iszlám törvényeket tekintik elsődlegesnek a tanulók, a szülők is a saját kultúrájuk gyakorlására biztatják a gyerekeiket.
Széles körben elterjedt probléma a vallási elnyomás a berlini iskolákban. A muszlim fiatalok az iszlám törvényeket akarják kierőszakolni az intézményekben, a tanárokra és a sok helyen már kisebbségben lévő német diákokra is egyre nagyobb nyomást gyakorolnak. Erre világít rá a Demokráciáért és Sokszínűségért az Iskolákban nevű egyesület felmérése (Verein für Demokratie und Vielfalt in Schule und beruflicher Bildung). A felmérés többségében olyan iskolákra fókuszált, ahol a gyerekek több mint 90 százaléka muszlim családokból származik. Néhány intézményben olyan mértékű a félelem és az elnyomás, hogy a tanulmány inkább nem említ konkrét iskolákat – írja a Preussische Allgemeine Zeitung című német hetilap.
A tanárok több helyen is arról számoltak be, hogy az iszlám vallású diákok muszlim hátterű pedagógusokat követelnek, a németeket pedig arra köteleznék, hogy hordjanak fejkendőt és öltözködjenek úgy, ahogy a muszlimok. Van olyan iskola, ahol a fiatalok nem hajlandók engedelmeskedni a nem muszlim öltözékben tanító felnőtteknek, máshol pedig lefestik vagy kitépik a földrajzi atlaszokból Izraelt.
A gyerekek a ramadán betartását is követelik. Van olyan iskola, ahol a diákok inni sem engedik a nem muszlim osztálytársaikat. Ezek eredményeként ma már sok iskolaudvaron a saría törvényei uralkodnak, amelyek az iszlám szigorú értelmezésén alapulnak.
Az egyik iskola vezetése szerint a nők és a diáklányok egyre növekvő szexuális ellenségeskedéssel néznek szembe. Az igazgató azt mondta, hogy bár a tanulók kétharmada lány, a muszlim fiúk elnyomják őket és azt követelik, hogy a hagyományos muszlim értékek szerint viselkedjenek. De a muszlim szülők is egyre nagyobb nyomást gyakorolnak az iskolákra. A lányok csak akkor vehetnek részt a testnevelés órákon, ha hosszú köpenyt viselnek a sportoláshoz. A Ramadán idején pedig a szülők gyakran arra kényszerítik gyermekeiket, hogy meghatározott időpontokban menjenek el a WC-re, és ott imádkozzanak. Az iskolákban így gyakran előfordul, hogy a diákok otthagyják a tanórát az imaidőszakokban.
A muszlim bevándorlók nemcsak az iskolákban erőltetik a saját kultúrájukat. Németország különböző pontjain molinókkal és táblákkal szólítják fel a németeket arra, hogy a muszlim szokásokat tartsák irányadónak. Korábban például egy autós lefotózta, hogy az egyik német autópálya felüljáróján egy molinót helyeztek ki, amire azt írták: “Integrálódj, fehér asszony!”.
“Integrate,white woman!”
“It starts with the clothes and be mindful of the feelings of the religious minorities. Dress with respect for them.”
A poster from #Germany.
What does this mean?
Don’t wear a T-shirt, jeans, mini, don’t let your hair unfold. And where is the end? pic.twitter.com/EcXGUGZinp— Caution Integration (@Elbandi_) November 6, 2021
Címkék: