
Tüntető jellegű felmondás, drag show és kötelező részvétel – így zajlott egy Pride esemény az egyik középiskolában
Kötelező volt részt venni az egyik középiskola diákjainak az intézmény kápolnájában tartott Pride eseményen, amin egy drag queen is fellépett. Ám nem csak a drag show miatt marad örökre emlékezetes a nap a fiataloknak. Az egyik nem bináris tanár ugyanis ott jelentette be felmondását, amit a helytelen névmáshasználattal indokolt.
Minden bizonnyal sokáig nem felejtik el a manhattani Grace Church High School diákjai április 27-ét. A középiskolai tanulók az immár hatodik éve minden évben megrendezett Pride eseményen vettek részt ezen a napon, az egyik program során pedig a “világhírű” drag queen, Brita Filter volt a sztárvendég, aki az iskola kápolnájában osztotta meg gondolatait.
Az eseményt az iskola LMBTQ ügyekkel foglalkozó csoportjának diákjai és tanácsadói vezették, azon minden 9-12. osztályos diák számára kötelező volt részt venni – derül ki a thepostmillennial cikkéből, ami a diákok beszámolói alapján született a napokban. A portál azt írja, a fiataloknak rögtön a belépéskor egy tanár Pride-zászlókkal ellátott matricákat osztogatott, és irónia nélkül azt mondta, hogy “vegyél egyet, vagy homofób vagy”
A diákok beszámolója szerint az eredetileg Jesse Havea névre hallgató drag queen a kápolna hátsó részéből lépett be, miközben az “I Will Survive” című dalt játszották le. Nemsokkal később néhány diák táncolni kezdett a padsorokban. A fiataloknak szinte kötelező volt jól érezniük magukat.
“Hatalmas nyomás volt rajtunk, hogy táncoljunk együtt és tegyünk úgy, mintha ez normális lenne. Tették ezt úgy, hogy megkocogtatták a vállunkat és azt mondták nekünk, hogy álljunk fel és táncoljunk, vagy úgy, hogy elítélően bámulták azokat, akik nem voltak olyan aktívak”
– mondta egy neve elhallgatását kérő diák a portál beszámolója szerint.
Egy tanuló azt is elmondta, hogy amint az előadó az oltárhoz közeledett, még több táncoló diák csatlakozott hozzá, néhányan közülük pedig twerkelni is kezdtek.
“Elgondolkodtam, hogy ez tényleg egy kápolnában történik? Hatalmas nyomás nehezedett ránk, hogy táncoljunk együtt, és tegyünk úgy, mintha ez normális lenne”
– mondta a fiatal a portál szerint.
Az egyik dal előadása után egyébként Brita leült Andrew Leonard ének-zenei igazgatóval, hogy válaszoljon többek között a dragról és a pride hónapról szóló kérdésekre. Mindemellett a drag queen beszélt a tongai és a polinéz etnikai hovatartozásának fontosságáról, illetve a pánszexualitásáról is.
Egy diák a beszélgetéssel kapcsolatban később megjegyezte, “figyelemre méltó, hogy ez a személy következetesen mesésnek, tehetségesnek és szépnek nevezte magát. Nem csak egyszer vagy kétszer, hanem újra és újra”. A programban volt idő arra is, hogy a diákok is megosszák LMBTQ-élményeiket.
Ám itt még nemvolt vége a meghökkentő események sorozatának: az egyik pedagógus, Uyen Nguyen – aki “a meleg agender tanár Nguyen” néven emlegette magát – ugyanis a helyszínen jelentette be felmondását a helytelen névmáshasználat miatt.
A programban részt vevő diákok szerint Nguyen a kápolnában elmondta, mennyire szeretik a meleg gyerekeket az iskolában, és hogy ez volt a legbefogadóbb és legelfogadóbb hely, ahol valaha is tanított, de az intézmény vezetésével sajnos nem tud együtt dolgozni. Nguyen elsősorban arra panaszkodott, hogy nem volt elszámoltathatósága azoknak a kollégáknak, akik nem használták az általa preferált személyes névmásokat.
Az iskola diákújságjának, a The Grace Gazette-nek adott márciusi interjújában Nguyen egyébként már korábban is arról beszélt, hogy az iskolában több képzést kellene tartani a tantestületnek a hozzá hasonló nem bináris emberekkel kapcsolatban.
“Kötelező, hogy a tantestület elvégezzen valamilyen rasszizmusellenes képzést. Az első héten az összes megbeszélésen csak rasszizmusellenes workshopok voltak. Ez nagyszerű és szükséges is, én pedig csak azt kívánom, bárcsak lenne nemi sokszínűséggel és elfogadással kapcsolatos tréning is” – tette hozzá a pedagógus.
Címkék: