
Új szintre emelték a képmutatást a demokraták
Embercsempészetnek hívják a demokrata politikusok azt, hogy a déli államok kormányzói néhány tucat migránst utaztatnak a gazdagok otthonaihoz, hogy a saját bőrükön tapasztalják meg a migránskrízist. Akkor azonban csendben voltak, amikor kiderült, hogy Joe Biden elnök titokban repülőkkel és buszokkal utaztatta a bevándorlókat az ország egyes pontjaiba.
Ilyen taktikát alkalmaznak az embercsempészek is – kommentálta a Fehér Ház szóvivője a déli államok republikánus kormányzóinak akcióját. Florida és Texas kormányzói néhány tucat illegális migránst utaztatott a dúsgazdag demokrata politikus otthonaihoz és üdülőhelyeihez, hogy első kézből tapasztalják meg a déli migránskrízist. Az elmúlt másfél évben több millió bevándorló érkezett az Egyesült Államokba, miután Joe Biden leállíttatta a határkerítést és nem titkolt célja volt, hogy mindenkit beengedjen – a tapasztalatok szerint akár ellenőrzés nélkül is. Bár a határmenti államok többször is felhívták a figyelmet az emiatt megszaporodó bűncselekményekre, ember-és drogkereskedelemre, a demokrata vezető politikusok nem voltak hajlandók tudomásul venni a kialakult helyzetet. Ezután döntöttek a kormányzók a drasztikus figyelemfelhívó módszerek mellett.
Buses have arrived in Edgartown to transport migrants from St. Andrew’s Parish House.
There is one big bus and two shorter buses to transport folks off the island. People with bags are taking selfies and hugging volunteers goodbye pic.twitter.com/wuauiZM4Y3
— Samantha J. Gross (@samanthajgross) September 16, 2022
BREAKING: Two buses of 101 migrants mostly from Venezuela arrive outside @VP Harris house in DC sent by @GregAbbott_TX – one migrant telling me he believes the border is “open” @FoxNews pic.twitter.com/Q70utdE4k0
— Griff Jenkins (@GriffJenkins) September 15, 2022
ANOTHER BUS OF MIGRANTS HAS ARRIVED THIS MORNING OUTSIDE THE RESIDENCE OF VICE PRESIDENT HARRIS AT THE NAVAL OBSERVATORY IN WASHINGTON D.C.pic.twitter.com/QE6hJLd9an
— critical mix theory (@allidoismix) September 17, 2022
Karine Jean-Pierre támadások özönét zúdította a kormányzókra, azzal vádolva őket, hogy a migránsok szállításával “káoszt és megosztottságot vetnek”, amit “visszataszítónak” és “embertelennek” nevezett. A Fehér Ház szóvivője azt is kijelentette, hogy őt senki se oktassa ki arról, hogy mi történik a határnál, ugyanis személyesen is ott volt – igaz, legutóbb négy évvel ezelőtt.
Press sec. Karine Jean-Pierre excoriates GOP governors DeSantis, Abbott over migrant relocations, calling the move “the kinds of tactics we see from smugglers.” https://t.co/qCZD8ZW7sb pic.twitter.com/WHnPPPwvQF
— ABC News (@ABC) September 16, 2022
A Fehér Ház ugyanakkor azt nem találta embercsempészetnek, hogy néhány hónapja Joe Biden az éjszaka leple alatt, kereskedelmi repülőjáratokkal és buszokkal utaztatta a migránsokat a határról az ország különböző pontjaira. Ez az akció legalább 340 millió dollárjába került az amerikai adófizetőknek 2021 első kilenc hónapjában. A repülőjáratokon ráadásul fényképes igazolványt sem kellett felmutatniuk a bevándorlóknak. A kereskedelmi járatokra felszálló illegális külföldieknek emellett az előzetes egészségügyi szűrés sem volt kötelező.
A kormányzók azért is döntöttek úgy, hogy átszállítanak néhány tucat migránst, mert az ország leggazdagabb demokratái olyan luxusnyaralókat tartanak fenn, ahol ezreket lehetne elszállásolni, mert az év nagy részében üresen állnak. Amint azonban megjelentek a migránsok ezeken a helyeken, a dúsgazdag demokraták azonnal elszállíttatták az embereket máshova. A demokrata szenátor Elizabeth Warren is csatlakozott a kritikusokhoz és embertelennek nevezte a republikánus kormányzók akcióit.
Exploiting vulnerable people for political stunts is repulsive and cruel. Massachusetts is fully capable of handling asylum seekers, and I’ll keep working with local, state, and federal partners to ensure we have the necessary resources to care for people with dignity.
— Elizabeth Warren (@SenWarren) September 15, 2022
Ron DeSantis, Florida kormányzója értetlenül áll az előtt, hogy Biden elnök sürgősen tanácskozni akar a kormányával a kialakult helyzetről. Egy sajtóeseményen azt mondta, hogy az elnök – furcsa módon – más ügyekben nem akart ilyen sürgősen eljárni.
“Biden nem kapkodta össze a kabinetjét amikor emberek milliói özönlöttek át illegálisan a déli határon”
– mondta a kormányzó és hozzátette, hogy azt sem látta, hogy Biden gyorsan összeszedte volna a kabinetjét, amikor a határon túlról érkező bűnöző külföldiek több amerikait is kiraboltak, megerőszakoltak vagy meggyilkoltak, és akkor sem kapkodott így az elnök, amikor rekordot döntött a fentanil nevű drog okozta halálesetek száma.
“Csak akkor dönt úgy, hogy felkapja a fejét, amikor megjelenik 50 illegális bevándorló egy nagyon gazdag enklávéban”
– jelentette ki Ron DeSantis, rámutatva a baloldaliak puszta képmutatására, akik azt állítják, hogy szívükön viselik a migránsok sorsát. “Nem úgy tűnik, hogy a gazdag elit lakástulajdonosok közül bárki is felajánlotta volna otthonát a migránsoknak – még Obamáék sem, akiknek több millió dolláros birtokuk van” – mondta. “És akkor miért ne nézzük meg, hogy mi folyik itt valójában” – folytatta, rámutatva, hogy több vállalati újságíró volt Martha’s Vineyardon, ahova odautaztatták a migránsokat, “mint ahányan valaha is lementek a déli határhoz, hogy megnézzék, mi folyik ott. Miért nem mennek le oda, és nézik meg, mivel kell nap mint nap megküzdeniük azoknak a közösségeknek…” – javasolta.
— Ron DeSantis (@GovRonDeSantis) September 16, 2022