A politikai erőszak normalizálódik az Egyesült Államokban – többen egyetértenének Trump meggyilkolásával
Megdöbbentő eredményre jutott egy közvélemény-kutatás. A politikai erőszak normalizálódik bizonyos körökben az Egyesült Államokban a „merényletkultúra” növekedésével.
A Network Contagion Research Institute ( NCRI ) által készített felmérés szerint egyre többen vannak, akiknek nem okoz gondot a politikai erőszak, akár a gyilkosságok igazolása, sőt, még ünneplik is azokat, és úgy tűnik, a változás az utóbbi időben következett be.
A jelentés szerint „a Donald Trumpot és Elon Muskot célzó politikai erőszak egyre inkább normalizálódik. A 2024. július 13-i, Trump elnök elleni merényletkísérletet követően úgy tűnik, hogy a politikai erőszak tolerálása – sőt, pártolása – megugrott, különösen a lakosság politikailag baloldali beállítottságú szegmensei körében”. Egy több mint 1200 amerikai felnőtt körében végzett felmérés során
a válaszadók 38 százaléka mondta azt, hogy legalább „némileg indokolt” lenne Doanld Trump elnök megölése. 31 százalék ugyanezt mondta Elon Musk meggyilkolásának lehetőségéről.
Amikor ezeket a válaszokat csak a baloldali felmérésben résztvevőkre szűkítettük, a többségük (55 százalék) azt mondta, hogy „valamelyest indokolt” lenne Trump meggyilkolása, és 48 százalékuk ugyanezt mondta Muskról.
„Ami korábban kulturálisan tabu volt, az mára elfogadhatóvá vált”
– mondta az NCRI-jelentés vezető szerzője, Joel Finkelstein a Fox Newsnak. Egyértelmű változást látunk abban, amelyet mi „merényletkultúraként” definiálunk. Ez magában foglalja a dicsőítést, az egyre gyakoribb kísérleteket és változó normákat – tette hozzá.
A new study found that “assassination culture” is spreading through the left like a virus. 55% of liberals think it’s at least “somewhat justified” to murder @realDonaldTrump… so half of Democrats hoped Ryan Routh got the shot off at the 6th hole at Trump International. We’re… pic.twitter.com/Xz3muqFJeQ
— Jesse Watters (@JesseBWatters) April 9, 2025
Mint mondta, „Trump tökéletes célpontot jelent a merényletkultúra számára. Hatalmas, gazdag és provokatív. Ez teszi őt a legmagasabb polcra azok számára, akik dicsőítik a politikai erőszakot”.
A politikai okokból elkövetett vandalizmus és vagyoni károkozás támogatása is megnőtt. Amikor a válaszadókat arról kérdezték, hogy indokolt-e egy Tesla-kereskedés lerombolása, tízből négyen értettek egyet, amikor pedig a baloldaliakra korlátozták a kérdést, ez az arány 58 százalékra nőtt.
„A vagyonrongálással való egyetértés nemcsak egy kiugró vélemény volt, hanem szorosan csoportosult a politikai merényletek és az erőszak más formáinak támogatásával” – tette hozzá Finkelstein. „Ez egy összefüggő hitrendszerre utal, nem csak elszigetelt sérelmekre. A Tesla a kapitalizmussal, a technológiai hatalommal és a konzervatív politikával kapcsolatos szélesebb körű frusztrációk egyik jelképévé vált. Egy márkakereskedés felgyújtása nem csupán tiltakozás, hanem performansz, a radikális csoporthoz való tartozás jelzése” – fejtette ki.
A politikai erőszakot támogatók aránya jelentősen magasabb volt a baloldalon, mint a jobboldalon.
„Azt találtuk, hogy a baloldaliak statisztikailag nagyobb arányban támogatták a politikai gyilkosságokat, 41 százalékkal többen, mint a jobboldaliak”
– tette hozzá Finkelstein.
A tanulmány vezető szerzője úgy véli, hogy a „merényletkultúra” gyökerei az ideológiai fogságból, valamint a tehetetlenség érzéséből erednek, miután Kamala Harris kikapott Trumptól.
Bob Brooks breaks down the „Assassination Culture” against President Trump and Elon Musk.
„Out of more than 1,200 plus who were polled in a survey, when counting only left-leaning respondents, justification for killing President Trump rose to 55%, and Elon Musk was included on… pic.twitter.com/IZPMo8FGet
— DeVory Darkins (@devorydarkins) April 9, 2025
Címkék: