
Ismét lebukott a Soros-hálózat: iszlamista szélsőséges csoportokat finanszíroznak
A baloldali milliárdos George Soros és Open Society Foundations (OSF) alapítványa hatalmas összegeket fektetett radikális globalista programok előmozdításába, és emberi jogok és a rasszizmus elleni küzdelem ürügyével finanszírozza az Egyesült Államokban, Európában és a Közel-Keleten működő iszlamista szélsőségesekkel kapcsolatban álló szervezeteket.
Egy külföldi kutatóintézet által feltárt dokumentumokra hivatkozva különböző európai médium is beszámolt arról, hogy több millió euró került az Open Society Foundation-től olyan csoportokhoz amelyek fedőszervezetként vagy közvetítőként működnek a Muszlim Testvériség, a világ egyik legbefolyásosabb iszlamista csoportja számára, világszerte. A jelentést közzétevő agytröszt „informális iszlám soft power struktúrának” nevezi a támogatási hálózatot, amely „progresszív és humanitárius aktivizmus leple alatt konkrét ideológiai érdekeket szolgál”.
A Soroshoz kapcsolódó szélsőséges szervezetek közé tartozik az Észak-Amerikai Iszlám Társaság (ISNA), az Amerikai-Iszlám Kapcsolatok Tanácsa (CAIR) és az Európai Hálózat a Rasszizmus Ellen (ENAR).
A palesztin területeken olyan terrorista szervezetek, mint az Al-Haq és az Al-Mezan, amelyeket a dzsihádista Palesztina Felszabadításáért Népi Fronthoz (PFLP) kapcsolódnak, szintén több millió dollárt kaptak az OSF-től.
Európában szélsőséges platformok, mint a FEMYSO (Európai Muszlim Ifjúsági és Diákszervezetek Fóruma) és a Franciaországi Iszlámellenes Kollektíva (CCIF) szintén pénzügyi támogatást kaptak Sorostól.
A CCIF-et néhány évvel ezelőtt a francia hatóságok feloszlatták szélsőséges kapcsolatai miatt, amelyek között többek között terrorcselekmények provokálása szerepel Franciaországban és más országokban.
Az emberi jogokért való küzdelem és az iszlámellenesség csak „fedősztori”
„Ezek a szervezetek jelentős összegeket – egyesek szerint több mint 1 millió dollárt – kaptak az iszlámellenesség elleni küzdelem vagy az emberi jogok előmozdítása címén, de ezeket részben ideológiai tevékenységekre vagy politikai-vallási befolyásolásra fordították”
– állítja a spanyol La Gaceta.
George Soros financia la organización islamista Hermanos Musulmanes a través de la Open Society Foundation con el pretexto de «combatir el racismo»
Por Unai Cano (@unaicano10)https://t.co/SYFSPXDWX8
— LA GACETA (@gaceta_es) June 26, 2025
A Soros-hálózat és alapítványai valós vagy vélt társadalmi ügyeket használt fel a média, a közvélemény és politika befolyásolására, olyanokat, amelyek ideológiailag előnyösek a Muszlim Testvériségnek. A szervezet, amely a Hamász és az Al-Kaida anyaszervezeteként ismert, nyíltan a terrorizmust hirdeti és arra szólít fel, célpontja pedig a nyugat.
Egy holland cikk komplex struktúraként írja le a támogatási folyamatot, amely az Open Society által támogatott, finanszírozott szervezetekből áll, és politikai és vallási befolyásoló csatornaként működik. A Soros alapítványa, amely régóta az emberi jogok és a demokrácia védelmezőjeként tetszeleg, nem reagált a megjelent információkra.
Soros hatalmas összegeket fordít arra, hogy keresztülvigye radikális globalista programját
Néhány évvel ezelőtt a Judicial Watch külön jelentést tett közzé az Open Society és az amerikai kormány közötti pénzügyi és személyzeti kapcsolatokról, amelyben feltárta, hogy több tízmillió amerikai adófizető dollár került Soros programjaiba az Egyesült Államokban és külföldön egyaránt.
A Judicial Watch egy külön vizsgálata feltárta az Open Society egy guatemalai műveletét is, amelynek célja radikális globalista programok előmozdítása volt a latin-amerikai országban, jogi harcok és politikai felforgatás révén. Soros alapítványa ott liberális médiumokat finanszírozott és globalista politikusokat támogatott, a nyitott határok mellett szállt síkra, a közvéleményt felhergelte, és más, az Egyesült Államok által finanszírozott szervezetek segítségével befolyásolta az intézményeket.
Az Egyesült Államok és Európa is Soros célpontja
Az OSF 2018-ban 537 000 000 dollárt költött el világszerte támogatások és programok finanszírozására, miközben a szervezet 2018-as költségvetése meghaladta az 1 milliárd dollárt. Míg az alapítvány saját bevallása szerint a jogállamiság megerősítésére, a demokratikusan megválasztott kormányok támogatására, a politikai, jogi és gazdasági rendszerek méltányosságának előmozdítására és az alapvető jogok védelmére irányuló céljai ártalmatlannak – vagy akár nemesnek – tűnhetnek, a valóság messze más.
Soros egy radikális baloldali menetrendet támogat.
Az Egyesült Államokban ez többek között a következőket foglalja magában:
• a Mexikóval szembeni nyitott határ előmozdítása, a bevándorlási szabályok szigorítása elleni küzdelem
• a Black Lives Matter mozgalom és a Missouri állambeli Fergusonban kitört zavargásokban részt vevő más szervezetek finanszírozása
• választási rendszer integritásának gyengítése
• az amerikai terrorizmusellenes erőfeszítések elleni tevékenység
• az amerikai szuverenitást veszélyeztető, kétes nemzetközi klímaváltozási megállapodások támogatása
Soros-alapítványok finanszírozták továbbá a Közösségi Szervezetek Szövetsége a Reformokért Most (ACORN) és a hozzá kapcsolódó szervezeteket, valamint a demokrata választási kezdeményezéseket.
Soros nem állt meg az Egyesült Államoknál, Európában is beavatkozott – hangsúlyozza a Judicial Watch, amely jelentésében azt írja:
Európában Soros és alapítványai a nemzeti határok és identitások eltörlésére törekedtek, 20 konzervatív politikust vettek célba, 21 polgári zavargást finanszíroztak, beszivárgott a felsőoktatási intézményekbe, és az európai menekültválságért is ő tehető felelőssé, amely örökre megváltoztatja a kontinenst
Judicial Watch – Soros Funds Islamist Extremist Groups in U.S. and Abroad, European Media Reports – https://t.co/hm3kJYCr9R
— Tom Fitton (@TomFitton) July 1, 2025
Címkék: