Már a fodrászlátogatás is luxussá válhat Németországban

Már a fodrászlátogatás is luxussá válhat Németországban

Nemsokára megfizethetetlenné válhatnak az egyes alapvetőnek számító szolgáltatások, hívta fel az egyre súlyosbodó problémákra a figyelmet a szakmunkások szövetségének elnöke.

GAZDASÁG POLITIKA 2023. JANUÁR 3. 06:48

2023-ban egyre mélyebben a zsebébe kell nyúlnia Németországban annak, aki valamilyen szolgáltatást szeretne igénybe venni. Nem jelentenek kivételt ez alól a kézműves szolgáltatásokat igénybe vevők sem, ugyanis a vállalkozók kénytelenek tovább emelni az áraikat, a szakmai szövetség szerint a cégeknek egyre több problémát kell egyszerre kezelniük.

Egyrészt, a szankciós politika miatt az anyag-és energiaköltségek tovább emelkednek idén, másrészt pedig az egészségbiztosítások és a szakszervezeti hozzájárulások is több pénzt vesznek ki a büdzsékből.

A Német Szakmunkás Szövetség (ZDH) elnöke szerint ennek rövid időn belül az lesz az eredménye, hogy egyre nagyobb szakadék alakul ki aközött, amit a mesterember ténylegesen keres, és aközött, amennyi pénzt rá kell fordítania a szolgáltatásnyújtásra.

“Vigyáznunk kell, hogy a kézműves szolgáltatások ne váljanak megfizethetetlenné a lakosság nagy részének. Most közeledünk ehhez a határhoz”

– jelentette ki Jörg Dittrich a szövetség elnöke egy lapinterjúban, aki elmondta, hogy fennáll a veszélye annak, hogy egyesek már nem engedhetik meg maguknak például a fodrászlátogatást. De nemcsak a növekvő kiadások jelentenek óriási problémát, hiszen a német munkaerőpiac már tavaly is súlyos szakmunkáshiánnyal küzdött. A szakemberek már akkor is szinte hetente felhívták a figyelmet a közelgő veszélyre. A kézműves ágazatból jelenleg több mint kétszázezer szakmunkás hiányzik.

De más területen is óriási munkaerőhiánnyal küzdenek Németországban, számos ágazatban jelenleg kétségbeesetten keresik a dolgozókat, a legnagyobb hiány a szociális munkások körében alakult ki a kölni székhelyű Gazdasági Intézet jelentése szerint.

Hiányoznak például a pályaorientációs szakemberek, az iskolai szociális munkások, az ifjúsági, gyermek- és idősotthonokban a tanácsadók, vagyis azok a szakmunkások, akikre azért van szükség, hogy az embereknek személyes támogatást nyújtsanak a társadalmi problémák megoldásához. Összességében több mint félmillió szakmunkás kellene a német piacra.

Emellett rengeteg vízvezeték-szerelő hiányzik, de fűtéstechnikai szakembert is alig találni az országban. Nagy a kereslet az informatikusokra, az autószerelőkre, a gépészekre és a fuvarozókra is. Az IW gazdaságkutató intézet arra számít, hogy a következő években ez csak súlyosbodni fog, mert van egy nagyobb számú generáció, amelyben az emberek egyszerre fognak nyugdíjba menni.

Jörg Dittrich is egyetért ezzel, és több szakszervezeti vezetővel együtt azért lobbizik, hogy a kormány minél hamarabb és minél több bevándorlónak adjon tartózkodási engedélyt, hogy munkába álljanak. Ők ugyanis a bevándorlásban látják a megoldást. A szociáldemokrata-zöld-liberális kormány egyébként éppen ezen dolgozik. Az elmúlt egy évben számos olyan intézkedésről döntött, amely felgyorsítja a bevándorlók engedélyeinek kiadását és lehetőleg új emberek érkezését is lehetővé teszi.

“A szövetségi, tartományi és helyi önkormányzatok szolidaritásával egy új kezdethez érkezett az integrációs politika. Modern bevándorlóország akarunk lenni. Ez azt is jelenti, hogy végre kiutat kínálunk a tűrés elviselhetetlen láncaiból azoknak, akik már több mint öt éve itt élnek Németországban”

– jelentette ki korábban Reem Alabali-Radovan migrációért, menekültekért és integrációért felelős német szövetségi kormánybiztos.

GAZDASÁG POLITIKA

Címkék:

asylum application, germany, illegal migrant