
Orbán Viktor: Brüsszel hazudott a szankciókról
Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, amikor azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára és azok az ukrajnai háború gyors lezárását eredményezik majd – jelentette ki Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken.
Az energiáért az európai emberek szankciós felárat fizetnek, ami bizonytalanná teszi a jövőt. A kérdés, hogy tovább rontunk-e ezen a helyzeten, Brüsszelben ugyanis újabb és újabb szankciókat akarnak bevezetni, mutatott rá Orbán Viktor pénteken, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Mindez annak ellenére történt, hogy a választások után uniós szinten megállapodtunk Brüsszellel, hogy az energiahordozókat kihagyjuk a szankciókból, de az EU nem tartotta be ezt a megállapodást, ezért volt szükség a rezsicsökkentés átalakítására vagy az árstopok bevezetésére, emelte ki a magyar miniszterelnök. Mint mondta,
„Hazudtak Brüsszelben az európai embereknek, mert azt mondták, hogy a szankciókat nem terjesztik ki az energiára, aztán mégis kiterjesztették, azt mondták, hogy a szankcióval véget lehet vetni a háborúnak, de a háború elhúzódik, emiatt az árak az égben vannak, ami gyötri az embereket, a spekulánsok pedig dörzsölik a tenyerüket.”
Júniusban Brüsszelben azt ígérték, a szankciók Oroszországnak fognak fájni és nem az európai embereknek. Azóta kiderült, hogy a bevezetett szankciók több kárt okoznak Európának, mint Oroszországnak – fogalmazott a miniszterelnök.
Azt is megjegyezte, hogy most az a kérdés, hogy tovább rontunk-e ezen a helyzeten. Mint mondta, azt az összefüggést világosan látta, ha elkezdik lebegtetni azt a kérdést, hogy a gázra kivetünk-e szankciókat, az olajra meg ki is vetjük, akkor az árak pillanatok alatt emelkedni kezdenek.
Az Oroszországgal szembeni szankciókkal kapcsolatos nemzeti konzultációról elmondta: minél válságosabb időszakot élünk, annál nagyobb szükség van az egységre, az egyetértésre. Orbán Viktor csütörtökön jelentette be, hogy a kormány nemzeti konzultációt indít az Oroszország ellen bevezetett gazdasági szankciókról, így az emberek is elmondhatják a véleményüket azokról.
A magyar miniszterelnök hangsúlyozta: az a tapasztalata a politikában, hogy bizonyos helyzetekben a legjobb, ha az emberek bevonhatók a döntéshozatalba, ennek pedig a jogilag legrugalmasabb formája a nemzeti konzultáció.
Idén is lesz nyugdíjprémium
Várhatóan idén is fizet nyugdíjprémiumot a kormány – mondta el a magyar miniszterelnök. Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormány 2010-ben a nyugdíjak értékének megvédését ígérte, és közben – a gazdaság teljesítményére alapozva – vissza is adta a 13. havi nyugdíjat
Ez egy megállapodás, becsületbeli ügynek is tekinti
– fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, „tartjuk az inflációkövető nyugdíjemelést”.
Hozzátette: ha a nemzetgazdaság növekedése meghaladja a három és fél százalékot, akkor nyugdíjprémiumot is fizetnek. „Bár erről vita van, de szerintem ez idén be fog következni” – jelentette ki Orbán Viktor a jegybank 4 százalékos növekedési prognózisára utalva.