Transznemű gyermekek hormonkezelésének finanszírozását követelik az amerikai védelmi minisztériumtól

A nyomasztóan magasnak vélt anyagi terhek miatt katonacsaládok indítottak pert az amerikai Védelmi Minisztérium ellen, hogy visszaállítsák gyermekeik transznemű műtétek utáni kezeléseit, melyhez a Biden-kormányzat alatt ingyenesen jutottak hozzá.

POLITIKA 2025. SZEPTEMBER 12. 21:09

Három család beperelte az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumát, hogy állítsa vissza azt az ellátást, amelyet a Biden kormányzat alatt transznemű gyermekeik nemváltása után kaptak. A családok azzal az indokkal indítottak pert, hogy „jelentős” és „nyomasztó kiadásokkal” kell szembenézniük gyermekeik műtétje után, az állami finanszírozás megszűnését követően.

Az amerikai polgári szabadságjogok szövetsége (ACLU), amely a katonasághoz köthető transzneműek egészségügyi ellátásának tilalmát ellenző kampány vezetője, egy elemzésben becslése szerint 2500 kiskorú beteg részesül nemi diszfória kezelésben a Tricare-en keresztül, és 900-an kapnak pubertásgátlókat vagy nemi identitást megerősítő hormonokat.

A védelmi minisztérium ellen indított perben a transznemű gyermekekkel rendelkező katonai személyzet azt állította, hogy a Tricare hirtelen elutasítása a medizinálisan szükséges ellátás fedezésére súlyos kárt okozott, és hogy a felperesek családjai most jelentős és elsöprő önköltségekkel szembesülnek.

„Ez nem egy politikai változás – ez az alapvető egészségügyi ellátás azonnali és pusztító megzavarása, amely hatással van a felperesek és más fiatalok fizikai és pszichológiai jólétére az egész országban”

– áll a két LMBTQ jogvédő csoport által a családok nevében ebben a hónapban benyújtott panaszban, melyről a Juidical Watch számolt be.

Az első két család a marylandi Walter Reed Nemzeti Katonai Orvosi Központban felírt hormonokat szedett, és az orvosok nemrég közölték velük, hogy a kezeléseket a Tricare többé nem fedezi. A harmadik felperes a keresetben egy fiatal felnőttként szerepel, aki egy meg nem nevezett egészségügyi intézményben a Tricare által fedezett tesztoszteront szedett.

A Tricare fedezete nélkül a tesztoszteron recept „túl drága ahhoz, hogy saját zsebből megvásárolják” – áll a család panaszában, melyben hozzáteszik, hogy „a folyamat felesleges stresszt és pánikot okozott”.

A katonák és családtagjaik közel egy évtizede a katonai biztosításon keresztül juthatnak pubertásgátlókhoz vagy nemi átalakító hormonterápiához transznemű gyermekeik számára – írta az egyik, perindításban résztvevő LMBTQ csoport egy nyilatkozatában, amelyben Trump elnököt hibáztatja azért, hogy elrendelte a Védelmi Minisztériumnak az alapvető ellátás megszüntetését.

„A Trump-kormány irányelveinek eredményeként a családok megbízható orvosai nem tudnak folyamatos ellátást biztosítani, és a családok igazságtalanul kénytelenek vállalni ezt a pénzügyi terhet” – állítja a csoport.

A Tricare a közelmúltig hormonterápiát és pszichológiai tanácsadást biztosított a nemi diszfória kezelésére, amelyet a terv „a születéskor kapott nem és a nemi identitás közötti ellentmondásból eredő pszichológiai distressznek” azonosít. Trump második elnöksége előtt a Tricare lehetővé tette az aktív szolgálatban lévő katonák számára, hogy mentességet kérjenek a „gyógyászati szempontból szükséges nemi identitás megerősítő műtét” elvégzésére, de a drága műtétet általában elutasították, és két, önmagát nőnek azonosító katona beperelte a Védelmi Minisztériumot, azt állítva, hogy a politika nemi és transznemű státusz alapján diszkriminálta őket.

Kevesebb mint egy éve egy Obama által kinevezett szövetségi bíró a javukra döntött, megállapítva, hogy a katonai egészségbiztosítási terv diszkriminatív és megsérti az Egyesült Államok Alkotmányának ötödik kiegészítésében foglalt egyenlő védelem jogát azzal, hogy nem fizeti a nemátalakító műtéteket, amelyeket a bíró a rák miatti masztectómiákhoz és hiszterektómiákhoz (emlő- és méheltávolító műtét) hasonlított.

 

POLITIKA

Címkék:

egyesült államok, transz, transznemű, védelmi minisztérium